Egyházmegyénk püspöke, Orosz Atanáz is részt vett azon a nemzetközi teológiai konferencián Rómában, amelyen XVI. Benedek pápa „Deus Caritas est” kezdetű enciklikáját vették számba. A Vatikáni Rádió munkatársa az enciklika jelentőségéről és aktualitásáról kérdezte a főpásztort.
Interjú Orosz Atanáz miskolci görög-katolikus püspökkel a „Deus caritas est” enciklikáról
http://media02.radiovaticana.va/audio/audio2/mp3/00519390.mp3
A napokban folyik Rómában egy nemzetközi teológiai konferencia, mely számba veszi XVI. Benedek pápa tíz évvel ezelőtt megjelent „Deus Caritas est” kezdetű enciklikáját. Milyen céllal jött össze ez a konferencia és milyen felismerésre jutott?
Köszönöm szépen a kérdést. A hatást szerintem később fogjuk látni. A Cor Unum Pápai Tanács szervezte és rendezte ezt a kongresszust, amely a tíz évvel ezelőtt kiadott enciklika kapcsán a két pápának a karitatív tevékenységekre és a karitász alapjaira vonatkozó elképzeléseit és teológiáját kapcsolja össze és szemléli együtt. Ebből a szempontból tartom rendkívül jelentősnek ezt a kongresszust. Ferenc pápa által maximálisan támogatott összejövetelről van szó, amely Benedek pápának az első enciklikáját elemzi és aktualizálja, így azok számára is, akik az elmúlt években szembeállítani próbálták a két pápa egyházkormányzati vagy egyéb tevékenységét. Itt világossá válik a kontinuitás a két pápa között.
Az az érdekes helyzet, hogy az új pápa elődjének tíz évvel ezelőtt megjelent enciklikáját most tárgyalják, rátekintenek, akkor, amikor az előző pápa „emeritusként” itt él közöttünk a Vatikánban.
Igen, tehát egy olyan időszakban, amikor egyesek megpróbálják kijátszani a kártyát egyik pápa nyilatkozatait a másik pápával szemben. Ferenc pápa a leghatározottabban azonosul egy tíz évvel ezelőtti enciklika aktualitásával, vallja, hogy ez az enciklika teljesen megőrizte üde frissességét mind a mai napig és hogy ebből az enciklikából semmit el nem kell felejteni, semmit félre nem kell tenni. Amit ott Benedek pápa a maga módján fogalmazott meg, az Szentatyánk, Ferenc pápa értelmezésében is aktuális és sokatmondó a mai katolikus egyházban.
Ennek a „Deus caritas est” enciklikának a jelentősége dogmatikai síkon erősebb vagy pedig a közvetlen karitász vonatkozásában?
Dogmatikai síkon rendkívül jelentős ez az enciklika. Az akkori enciklikát előkészítő Cor Unum Pápai Tanács elnöke bevallotta, hogy ők más mondanivalójú enciklikát terveztek be, de Benedek pápa feje tetejére állította az egész tervezetet, amikor az enciklika első fele teljes egészében teológiai bevezetés lett. Olyan teológiai bevezetés, mely prófétai előrelátással tisztázta, hogy ma a karitász tevékenység nem indokolható mással, csak az Istentől jövő szeretet átélésével. Isten, mint szeretet van jelen minden karitász tevékenység mögött, amely valóban katolikus és valóban keresztény.
Szeretni valamiként minden ember tud és mégis a kereszténység a szeretet parancsában tanítványnak vallja magát. Jézus ezt tanította ugyanis: „Ahogy az Atya engem szeretett, én úgy szerettelek benneteket…”. Megjelenik ez a mozzanat, ez a tanult és továbbadott szeretet a keresztények részéről?
Igen, a keresztények részéről az enciklika mai értelmezésében is megjelenik. Egy svájci filozófustól kaptunk nagyon világos útmutatást, irányvonalat arra vonatkozólag, hogy a szeretet terminológiája mennyit változott és hogy a hiteles karitász ma a világ szemében olykor épp kegyetlenségnek tűnik, és az, amit szeretetként árul ez a világ, az az esetek nagy részében ideológiáknak a hordozórakétája, amely a másság és egyéb ideológiák szolgálatába állítja ezt a szent fogalmat.
Ebben az összefüggésben egy tíz évvel ezelőtti benedeki gondolat aktuális és hasznos lehet ma is, amikor a szeretetnek ez a felhígított értelmezése egyre inkább terjedni látszik?
Hogyne, tehát aznap, amikor erről beszélt a svájci filozófus, aznap fogadta el az olasz legfőbb törvényhozás a másság olyan értelmezését, mely a kereszténységgel összeférhetetlen és összeegyeztethetetlen. Tehát rendkívül aktuális épp aznap is, amikor a kongresszus nyilatkozik az ügyről.
A mai köznapi, mondhatnám azt is, liberális szeretet értelmezés mindent lehetővé tesz. Ezzel szemben egy keresztény értelmezésnek vannak bizonyos megkötései, melyek Istentől jönnek. Éppen ebben az összefüggésben tűnik a keresztény szeretetértelmezés az előbbi „tágasságával” szemben egyfajta „megszorításnak”. Hogyan lehet ezt helyesen értelmezni?
Ez a megszorítás itt a földön az Isten jelenléte ebben a világban, ami a legnagyobb tágasságot jelent. Keskeny az út, mely üdvösségre vezet és széles az út, amely a romlásra vezet. A szeretet szóval és fogalomkörrel való visszaélések most már oly tágasak, hogy a romlásnak sokféle útját jelölik ki: a magzatgyilkosságtól az eutanáziáig, és a homoszexuális párok együttélésének egyházi megáldásáig. Ezek az tévutak a tíz évvel ezelőtti enciklika szemléletében és a mai katolikus egyház szemléletében is a romlásra vezető utak, bármennyire is a szeretet ürügyén adják elő ezeket.
Előretekintve, hogyan lehet újra-hasznosítani Benedek pápa tízéves tanítását?
Az előadók többsége hangsúlyozottan az Istenben-élést, a szentháromság egy Isten szeretetközösségében élést jelölte meg annak az egyetlen lehetséges kiindulópontnak, amiből a katolikus karitász tevékenysége fakadhat. Amennyiben ezt valaki megspórolná, a leghatékonyabb szervezet is üressé és feleslegessé válik. Ezek a radikális megfogalmazások, azt hiszem világszerte befolyásolni fogják a karitász tevékenységet és a karitász szervezeteket.
Köszönöm a beszélgetést és remélem, hogy a kereszténység tartja magát a Mértékadójához, aki pedig a Jézus Krisztus, ő pedig nem egy egyszerű filantrópiát hozott el nekünk, hanem az Atyjának a szeretetét, amit mi úgy tanulunk és akarjuk ezt tanulni. Köszönöm a beszélgetést.
Szívesen!
Forrás: Vatikáni Rádió