Orosz Atanáz püspök végezte a hálaadó búcsúi Szent Liturgiát Sárospatakon
Egyházmegyénkben a legrégebben alapított parókiák egyike a sárospataki, kőtemplomát is már 218 éve szentelték föl Szent Péter és Pál főapostolok tiszteletére. A templom idei címünnepére fejeződött be a teljes külső felújítás, így került sor a templom újbóli megszentelésére július 2-án.
Az ünnepi szertartás a templom főbejáratánál kezdődött. A zárt templomajtó előtt mondott imádságok után Atanáz püspök körmenetben szenteltvízzel hintette meg a templom külső falait. Az ünnepélyes bevonulás és a templomért végzett imádságok után vette kezdetét a Szent Liturgia.
Szent Péter és Pál főapostolok emléknapján Máté evangéliumának 16. fejezetéből hangzik el egy szakasz, ennek egyik mondata Jézus Péterhez intézett szavait idézi: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia”.
Atanáz püspök a fenti kijelentésben megfogalmazott boldogság forrásait kereste és tárta föl az ünneplő közösségnek:
„Nyilvánvaló az evangélium felolvasott szakaszából, hogy Simon Péternek a boldogsága az ő hitvallásából fakadt.”
Az evangélium tanúsága szerint miután Jézus hiába tette föl körkérdését, hogy kinek mondják az emberek az Emberfiát, tanítványainak közvetlenül szegezte oda a kérdést: ti kinek mondotok engem?
„Simon Péter nagyon jól megválaszolt erre a kérdésre, amikor Jézust a Messiás Krisztusnak, az élő Isten Fiának mondotta. Azt gondolom, ha ez az ő boldogságának titka, akkor nekünk is meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket, magunkba kell tekintenünk, hogy vajon mi milyen választ adnánk erre a kérdésre.” – mondta Atanáz püspök, majd így folytatta:
„Jézus Krisztus az én Megváltóm, az édes Jézus, akihez igenis élete minden pillanatában közöm van, és itt a templomban is azért vagyunk ilyen sokan jelen, mert az Ő szeretetét tapasztaltuk meg. Mindhalálig menő, tiszta szeretetét, és ez a szeretet teszi lehetővé, hogy Péter és Pál jól megférjen együtt, hogy különböző emberek egymás mellett foglalhassanak helyet templompadokban, és hogy békésen együtt készüljünk a legszentebb áldozatra, a szentáldozásra. Hiszem Uram és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia – imádkozzuk, amikor szentáldozásra készülünk, és lelkünket újra megtöltjük a boldogító hitvallásnak a nagyszerűségével, amelyet elsőként templomunk védőszentje, Szent Péter mondott el.”
„Vajon mitől volt boldog Szent Pál apostol?” – folytatta a kérdéssort a főpásztor, hiszen a viszontagságos utazásainak beszámolóját tartalmazó apostoli szakaszban alig volt valami lelkesítő. Sok-sok sorscsapást kellett elviselnie, mégis Pál apostol mindezek ellenére egészen a börtönben eltöltött napjáig lelkesedett a Gondviselő Istenért és az Úr Jézus Krisztusért, aki őt az apostoli útra meghívta és azon végigkísérte. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak az Úr Jézusért - fogalmazza meg egy másik levelében Szent Pál – de nem semmiért, hanem hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. (2 Kor 4,10–11) Erről szólt a beszámoló és ezért boldog ő is, aki sok-sok száz kilométert gyalogosan tett meg, hogy Jézus Krisztus örömhírét másokkal is közölje, továbbadja.”
Pontosan ezért mondta az apostol: Legszívesebben gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Atanáz püspök ennek kapcsán a Szentatya budapesti látogatásának emlékeit idézte föl, melynek során Szent Péter utódának „itt eltöltött napjaiban is ezzel az erővel és boldogsággal találkoztunk, amely a fizikai fájdalmakat legyőzve, valahol az evangéliummal, Jézus Krisztus közvetlen jelenlétével függ össze.”
„Boldog vagyok, mert Jézus Krisztus szeret engem, boldog vagyok, mert vele tölthetem az életemet – így fogalmazhatnám meg az apostolok üzenetét, amely a mai szakaszokon és templomünnepünkön is átsugárzik.” – mondta a főpásztor.
Később így folytatta a püspök: „Ha most hálát adunk valamilyen megújulásáért, akkor ne mulasszuk el, hogy visszaemlékezünk azok örömére is, akik két évszázaddal ezelőtt kőtemplomot építettek ide. Mindenüket beleadták, vagyonukat, lelkesedésüket, hogy méltó templomban lehessen dicsérni az Urat itt, Sárospataknak ezen a részén. Emlékezzünk azokra is, akik annak idején érezték, hogy Jézus Krisztussal egy házban kellene lenniük. Ez a mi örömünk forrása: Jézus Krisztussal egy tető alatt, egy házban, egy hajlékban lenni.”
A fentiekkel Atanáz püspök a parókia és a templom történetére utalt. A parókiát még 1728-ban alapították, ekkor épült egy fatemplom is. A század végére ez már kicsinek bizonyult, és 1794-ben a hívek önerőből kezdtek a kőtemplom építéséhez, amit végül 1805-ben szenteltek föl. Majdnem száz évvel később készült el a teljes ikonosztázion, amit 1986-ban újítottak föl. Most pedig a tetőszerkezet, a torony, valamint a külső festés valósult meg egyházmegyei támogatással, és pályázati forrásból.
„A templom megújulásáért hálát adva, a főapostolok példáját szem előtt tartva, azt kívánom minden jelenlévőnek, hogy a hit ezen fokára jusson el, hogy beteljesedjék életében az Úr Jézus Krisztusnak az ígérete. Az apostoli egyház ma is apostolkodik; mindenhol, ahol tanúságot tehet Jézus Krisztus szeretetéről. Mindenhol, minden alkalmas környezetben merjünk szólni vallási tapasztalatainkról, arról a szeretetről, amely eltölt bennünket Krisztus parancsainak teljesítésekor! Merjünk tanúságot tenni az evangélium öröméről, melyet a szent apostolok hagytak ránk!” – ezzel a felhívással zárta ünnepi beszédét Atanáz püspök.
A liturgia végén Páll Miklós, a közösség parókusa mondott köszönetet a templom felújítása során elvégzett minden egyes munkafolyamatban serénykedőknek. Örömmel köszöntötte az oltárszolgálatban résztvevők között a legfiatalabb áldozópapot, Marczi Andrást, aki majd egy hónap múlva kezdi meg segédlelkészi szolgálatait itt, Sárospatakon.
Szöveg és fotók: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye