Országos cigánypasztorációs konferencia Máriapócson

A rendezvény a megújulást helyezte középpontba, melyen az imádság hangja a gitárral kísért énekszó volt, folyamatosan betöltve a zarándokház és a kegyhely környékét.

A Boldog Ceferino Intézet a megújulás jegyében szervezett országos cigánypasztorációs konferenciát, melyre Pál apostol szavaival hívták a résztvevőket: „...újuljatok meg lelketekben és elmétekben...” (Ef 4,23)„A rendezvény célja a roma csoportok lelki közösségének megerősítése, a különböző csoportok pasztorációs törekvéseinek megismerése és a mások javára végzett munka segítése – mondta Bángi-Magyar Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője.

Az esemény több évtizedes múltra tekint vissza, korábban Gödöllőn, majd Egerben került megrendezésre. Az ország számos pontjáról jönnek a résztvevők a találkozóra, amely keretében a kulturális hagyományok felelevenítésére is rendszeresen sor kerül. Hazánkban mintegy száz településen találhatóak aktív cigánypasztorációs közösségek, amelyek egyházmegyei, egyházközségi vagy szerzetesrendi fenntartásban végzik szolgálatukat. Számos katolikus kötődésű civil szervezet is kapcsolódik a helyszínekhez, melyek között 95 közösségi ház és tanoda dolgozik a helyben élő családokért.

Ez alkalommal mintegy százhúsz roma és nem roma résztvevő hallgatta közösen a Magyar Katolikus Egyház cigánypasztorációban elkötelezetten tevékenykedő lelkipásztorait.

Pénteken délután – a kegykép első könnyezésének emléknapján – lovári nyelvű római katolikus szentmisét mutatott be Székely János szombathelyi megyéspüspök a kegytemplomban, melyen részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is. 

A homíliát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök mondta, melyen a 102. zsoltár sorait idézte: „megújul ifjúságod, mint a sasé”.

„A természettudósok szerint minden évben van egy időszak a sasfiókák kirepülése előtt, amikor a szülők már nem hoznak eleséget a fészekbe, hanem egy határozott mozdulattal kilökik őket a fészekből. A sas ilyenkor alászáll a fiókának, és feljebb repül vele. Ebben az időszakban önmagáról nem gondoskodik kellőképpen, nagyon fárasztó szakasza ez az életének (a fióka ahogy megkapaszkodik benne, sokszor megtépázza a tollazatát is), szinte beleöregszik. Amikor azonban a fiókák kirepülnek, újra megerősödik, szinte megfiatalodik.

Ne a rendkívüli dolgokban keressük a megújulást – fejtette ki Ábel atya –, hanem a mindennapokban, a hétköznapjainkban, mert a megújulás nem feltétlenül rendkívüli esemény, amely nagy fordulattal jár és bátorságot igényel. A megújulás megtörténhet a mindennapjainkban is, azáltal, hogy tesszük a dolgunkat.

„Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden vétked, meggyógyítja minden betegséged, Életedet megmenti a pusztulásból, megkoszorúz irgalmassággal és könyörülettel. Betölti vágyaidat javaival, megújul ifjúságod, mint a sasé.” A bocsánatkérés megújító ereje és a megbocsátás öröme szintén megújulást hoz. Az igazi megújulás tehát maga a megbocsátás! – zárta gondolatait Ábel püspök. 

Ezt követően a Családvár épületében Székely János püspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke tartott elmélkedést Megújulás a Bibliában, megújulás a cigánypasztorációban címmel.
Miben kellene megújulni? – tette fel a kérdést János püspök, melyre a következő válaszok érkeztek a közönség soraiból: tiszta, őszinte szó, amely az evangélium tisztaságából fakad; az igaz bűnbánat; megtérés; újrakezdés Istennel; szeretet; őszinteség; a másik elfogadása; a feltétel nélküli szeretet minden embertársunk iránt és megbocsátás.

De mit is mond erről a Biblia? Két szó van a Szentírásban az ’új’ kifejezésére, amelyben a magyar csak egyet használ. Az egyik a ’neosz’ görög szó, amely azt jelenti, hogy időben új, friss, nem régi. A ’kainosz’ szó pedig minőségi megújulást, új szintre lépést jelent. Mi ez utóbbi megújulást keressük. Ezt a megújulást nem az ember hozza létre, hanem ajándékként kapjuk: az igazi megújulás Istentől van – ez az első tanítás ma. Ajándék, amelyet be kell fogadnunk.

Az Ószövetségben a babiloni fogság története egy nagy megújulás történet is. A zsidók fogsága a legnehezebb pillanata a zsidóság történetének, mert akkoriban mindent elvesztettek. De a legalapvetőbb írások éppen akkoriban születtek meg, akkor gyűjtötték össze és foglalták írásba őket. A hitüket, Istent és a Bibliát azonban nem vehették el tőlük, szenvedésükben megtértek és újjászülettek. A szenvedésben megtisztulhatunk, általa megnyílhatunk Isten felé, alázatosabbak és együttérzőbbekké válhatunk.

Az újszövetségi történetben Jézus Kafarnaumba megy, egy kis faluba a nagyvárosok helyett. Péter miatt megy oda, aki később a „Szikla” lesz. Hodászra, Napkorra és minden kis településre kell egy Péter, aki miatt az Úr elmegy oda – hangsúlyozta János püspök.

A béna leengedése Péter házába a tető szétrombolásával járt. Péter azonban nem bosszankodott, befogadta Jézust, és mindenkit, aki vele jött. A háza fölé épített, bárka alakú templomban ma is megtekinthető az „ég felé nyitott” ház. Ilyen, az „ég felé nyitott” családi otthonokra van szükség, amelyben a gyerekek megérezhetik Isten közelségét.

Saul fanatikus és mérges ember volt, aki gyűlölte a keresztényeket, jelen volt István fődiakónus meggyilkolásán is. Jézus ezt az embert szíven találja a damaszkuszi úton, amikor megszólítja: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Ezután gyökeresen átalakul: Pál apostol lesz belőle, aki megírja a Szentírás egyik legszebb szakaszát, a Szeretethimnuszt.

A megújulás útja a fenti történetek alapján tehát: először mindig a szívedben, aztán a családodban, végül a közösségedben újulj meg! – összegezte az előadó.

A szinodális út kérdései kapcsán Székely püspök felvetette, hogy az atyákat képezni kell a közösségépítésre, amelyben ők nem parancsolgatnak, hanem együttműködnek. A cigánypasztorációban a szívünket e felé kell nyitni János püspök szerint, mert a cigányság szíve nyitott a hitre. Ezen a kapun pedig a pap tud átlépni, közvetíteni tud cigány és nem cigány testvérek között. János püspök kéri a cigányokat, hogy hívják maguk közé a papokat imádságaikra, együttléteikre.

Ezzel párhuzamosan az Eucharisztiát is közösségibbé kell tenni, hogy a templomban megszólalhasson civil ember is. A templomban elhangzó tanúságtételek növelnék a hitelességet. Emellett az evangéliumnak meg kell jelennie cigány hagyományok köntösében a polgári társadalomban is: Legyen hitünknek egy cigány arca is! – hangzott el a felhívás az előadótól.

Az előadás végén elhangzott kérdések és hozzászólásokban többek között szó esett arról, hogy a cigányság önértékelésének javítása lehetne a nulladik lépés a megújulás területén. János püspök azzal a gondolattal zárta az alkalmat, hogy a híd építéséhez kell a többségi befogadó társadalom is, s hogy a híd mindkét oldalán hiteles emberekre van szükség.

A kegytemplomban tartott parakliszon Kanyó Árpád hodászi parókus atya gondolatait hallgathatták meg a résztvevők: a megújuláshoz három alapvető dologra van szükség. Vágyakoznunk kell és akarnunk kell a változást, lássuk meg a lehetőségeket a változásra; harmadsorban itt és most, életünk jelen pillanatában érezzük át felelősségünket, hogy nekünk is cselekednünk kell, hogy a vágyott, Istennek tetsző megújulás megvalósuljon.

A pénteki napot a nyírkátai és a hodászi gyerekek hagyományőrző kulturális műsora és kötetlen, baráti együttlét zárta.

A második nap első előadásában dr. Balogh Győző rakacai parókus beszélt a cigánypasztorációban tapasztalható megújulás missziológiai jellegéről. Mint mondta, a misszió tudatos, belső döntésen alapuló küldetés, mely felkészülést igényel. A cigánypasztoráció kiindulópontja Isten, aki arra hív, hogy őt képviseljük cigány testvéreink között. Célja, hogy terjesszük az evangéliumot, amint azt Jézus Krisztus parancsolta: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében…” (Mt 28,16-20). A missziót tehát az Evangélium hirdetése a nem hívő közösségekben, és hitünk elmélyítése a valamilyen szinten vallásos cigányok között. A cigánypasztoráció egyik legfontosabb eszköze az inkulturáció, vagyis a cigány szokások, népi vallásosság „megszentelése”, hitünkbe való beépítése a babonák lefejtésével – mondta Győző atya.

Ezt követően Fülöp metropolita tartott interaktív előadást arról, hogyan jelenik meg a megújulás a bizánci liturgikus szövegekben. Az emberi megújulás a Krisztusba való öltözködés, a megtérés, a bűnbánat, Isten kegyelméért történő könyörgés által történik meg, mely az isteni megújulás, a feltámadás és megváltás által válik teljessé. Ezek a folyamatok mind tetten érhetők a bizánci liturgikus szövegekben. Az egyes szövegeket nemcsak kivetítőn olvashatta a hallgatóság, hanem közösen énekelték azokat Fülöp atyával.

Radomszki Lászlóné helyettes államtitkár asszony is köszöntötte a jelenlévőket, aki maga is a Csereháton nőtt föl. Előadásának az „Egy szívvel, egy lélekkel” címet adta, mert a cigánypasztorációban közös célért történő munkálkodást ez fejezi ki legjobban – legyünk akár görögkatolikusok, római katolikusok, vagy protestánsok. A magasztosabb ügyekért – a krisztusi egységért, társadalmi felzárkóztatásért – csak közösen tudunk munkálkodni. Elmondta, a kormány és a politika egyedül nem tud eredményeket elérni, csak a civilek segítségével, a cigánypasztorációban dolgozókra támaszkodva. Mint mondta, minden szerveződésnek, minden közösségnek jó vezetőkre van szükség. Külön megköszönte a legjobb vezetők: Fülöp metropolita, Székely János püspök és a Boldog Ceferino Intézet áldozatos munkáját. „Mindenki annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni.” – Idézte Márton Áron püspököt. „A cigányság hite nagy érték. Ápolni, óvni kell, hogy tudja táplálni hitünket és magyarságunkat.” Zárásként Székely János püspök szavait idézte: „Arra születtünk, hogy a szeretet dallamait játsszuk.”

Az előadás annyira meghatotta a konferencia résztvevőit, hogy magyar és cerhári nyelven is felcsendült az „Éljen soká!”

Ezt követően görögkatolikus Szent Liturgiát végeztek a konferencián résztvevő görög- és római katolikus atyák a bazilikában, melyen cerhári és magyar nyelven csendültek fel imádságaink a hodászi cigány egyházközség tagjainak kántorizálása mellett, akiket Lakatos Péter görögkatolikus atya, országos cigánypasztorációs referens kísért gitárral.

„Hogyan tudnánk fényt meríteni és Isten fényében élni, hogyan lehetnének a közösségeink ragyogóbbak, sugárzóbbak?” Szentbeszédében Székely János püspök erre kereste a választ. Példaként állította az őskeresztényeket, akik lángoló hittel meghódították a Római Birodalmat, akik a borzalmas kínhalál ellenére sem tántorodtak el hitüktől. Szegénységük ellenére csak Rómában napi 1500 szegénynek adtak enni, még a rabszolgák is otthon érezték magukat közöttük. „Vajon a mi cigány közösségeinkben ott van-e a másokon való segítés, a szeretet, a megbocsátás, türelem, nagylelkűség? Vagy inkább a furkálódás, a pletyka, a rosszindulat? Hiteles-e a keresztény életünk, vagy csak mondjuk, hogy keresztények vagyunk?”

Mesélt egy cigány édesapáról, aki addig imádkozott, míg kábítószerfüggő fia megtért. „Vajon tudunk-e mi is ilyen erősen imádkozni? Megvan-e bennünk az őskeresztények hite, imádsága, hitelessége? A közösségeink akkor lesznek hitelesek, ha nem csak szavakkal hirdetjük a kereszténységet, az evangéliumot, hanem úgy is élünk mindannyian.

Az első keresztények nem féltek a haláltól sem, bátran hirdették az Örömhírt. „Vajon mi hirdetjük-e az Evangéliumot? Merjük-e elhozni a szeretteinket a templomba, lelkigyakorlatra, zarándoklatra? Vannak helyek a világon, ahol ma is meggyilkolják a keresztényeket, de mi messze nem vagyunk ebben a helyzetben. Merjük-e a hitünket bátran megvallani akkor is, ha nem tapsolnak meg érte?”

„Nem csak szavakkal kellene hirdetnünk a kereszténységet, a hitünket, hanem mindenekelőtt tettekkel, a szeretet tetteivel. Tanuljunk az első keresztények lángoló életéből! Tanuljunk tőlük hitet, imádságot, bátorságot!” – zárta szentbeszédét Székely püspök atya.

Ebéd után ifj. Nagy Zoltán egyházmegyei cigánypasztorációs megbízott adott betekintést a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs tevékenységéről, melyről azt mondta: a hivatástudatra épül, ez nemcsak munkahely, hanem elkötelezettség. A görögkatolikus papképzés fontos részévé vált a kispapok bevonása a cigánypasztorációba: rendszeresen látogatják a cigány közösségeket, tanodákat, családokat – mert szolgálatuk során szinte biztos, hogy találkozni fognak cigányokkal. Mindhárom görögkatolikus egyházmegyében aktív a tanoda-rendszer, ahol iskola után foglalkoznak a gyerekekkel, segítik, fejlesztik őket, sok helyen fürdeni, mosni is tudnak, és bátorítják őket a cigány kultúra gyakorlására, továbbadására. Fontosnak tartják a kis közösségek találkozóit, hogy egymástól is tanulhassanak. A fiatalokra fektetik a legnagyobb hangsúlyt, mert ők a jövő pasztorációs generációja, belőlük jó keresztényeket és jó vezetőket szeretnének nevelni, akik az egyház tanítása mellett tovább tudják gondolni a saját közösségük jövőjét. Legfőbb alapelveink tehát az ifjúság hitének megerősítése, bevonásuk az egyház vérkeringésébe; rítusunk és hagyományaink ápolása, a peremen élők evangelizálása, zárt közösségeink nyitottá tétele mindenki felé. Hiszen Jézus Krisztus azt mondta: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!”

Lakatos Péter atya rövid összefoglalója után a Lélekben megújulva tértek haza a résztvevők az ország 30 településére. A szervezők bíznak benne, hogy ezek a találkozók hozzájárulnak ahhoz, hogy kovászként meg tudjuk újítani családunk és közösségeink életét is.

Szerző: Vándor Ilka-Király András