Rakaczky Bazil Nagy Szent Bazil rendi szerzetes atya április 9-én visszaadta lelkét Teremtőjének, s április 25-én vettek tőle végső búcsút a máriapócsi kegytemplomban, a fényesheti szokásoknak megfelelően Feltámadási Szertartás és Szent Liturgia keretében.
Bazil atyát dr. Keresztes Szilárd kiérdemesült hajdúdorogi megyéspüspök, Kocsis Fülöp metropolita, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök és Kurt Burnette, a Passaici Egyházmegye (USA) püspökének vezetésével a bazilita harmadrend tagjai, a bazilita szerzetes nővérek, a Kenethozókról elnevezett női monostor szerzetes nővérei kísérték utolsó útjára, hozzájuk pedig csatlakoztak azok a hívek, akik személyesen szerettek volna búcsút venni tőle. A szertartáson részt vettek továbbá az atya amerikai paptestvérei is, köztük Martin atya, aki Bazil atya hazatérését követően elfoglalta helyét Perth Amboy egyházközségében, ahol a bazilita szerzetes harminc éven át szolgált.
Ábel püspök atya, miután köszöntötte a jelenlévőket, utolsó emlékét idézte fel az idős szerzetesről:
„Amikor Bazil atyát a halála előtti éjszakán meglátogattam a kórházban, olyan volt, mint egy gyermek az édesanyjának az ölén, vagy egy kicsiny újszülött, szépen összegömbölyödve édesapja tenyerén, békésen nyugodott. Pihent, nehezen vette a levegőt, megszólítottam: jelzett, hogy tudja, ki vagyok, válaszolni már nem tudott, de megköszöntem neki, azt a sok jót (talán) mindannyiunk nevében, amit tőle kaptunk.”
Rakaczky Bazil atya életét Isten tenyerébe helyezve élte le 89 évét. Ugyanezzel a lelkülettel jelentkezett szerzetesnek. Amikor 1950-ben megvonták a Nagy Szent Bazil rend működési jogát, a szerzeteseknek, novíciusoknak menekülniük kellett: életét Istenre bízva jutott el Bazil atya Ausztriába, Rómába, Kanadába, majd az Egyesült Államokba, s ezzel a lelkülettel szolgált minden egyes helyen, ahol újra kellett kezdenie. Életét Isten tenyerébe helyezve jött haza 1993-ban Magyarországra és próbálta – nem kevés félelemmel – újraszervezni a közösséget Hajdúdorogon, hiszen nem lehetett tudni, hogy mi vár a szerzetesekre a rendszerváltás után. Hazatérésekor magyarra fordítva elhozta a bazilita harmadrend szabályzatát, melynek nyomán 1993-ban megalakult Hajdúdorogon az első harmadrendi csoport.
Bazil atya ugyanezzel a lelkülettel engedelmeskedett mindig az elöljáróknak, ha kellett, visszautazott Amerikába, vagy végleg hazaköltözött, annak ellenére, hogy ő nagyon szeretett volna ott maradni. Ez a lelkület, ez az Istenbe vetett bizalom jellemezte a szerzetestársaival, paptestvéreivel és a hívekkel való kapcsolatát s halálával is ezt üzeni nekünk:
„Mindannyian, akik hozzá fordultunk bánatunkban, mindig volt egy vigasztaló, megnyugtató szava, mindig kedves volt és mindig arra buzdított mindannyiunkat, hogy próbáljuk meg mi is az Isten tenyerébe helyezni az életünket. Itt a koporsóban is épp úgy nyugszik, mintha Isten tenyerén pihenne. Innen mo s egy picit, mint az Isten tenyerén összehúzódva, így nyugszik és innen is azt mondja nekünk: helyezzétek ti is az életeteket Isten tenyerébe!” – mondta Ábel püspök.
Kurt Burnette, a Passaici Egyházmegye püspöke Bazil atya életének főbb állomásait elevenítette fel, megköszönve neki azt a szolgálatot, melyet hat évtizeden át végzett Amerikában:
„Amint az Úr, életét ő is vándorlással élte, fiatal éveiben úgy, mint felnőtt éveiben, amikor az Evangéliumot hirdette közel s távol egyaránt: Múcsonyban, Miskolcon, majd Hajdúdorogon, Egerben és Nyíregyházán tanult, s legvégül Rómában.”
Bazil atya 1948-ban lépett be a Nagy Szent Bazil Rendbe, a kolostorok 1950 szeptemberi feloszlatását követően azonban rendfőnöke előbb Egerbe, majd a nyíregyházi szemináriumba küldte. Bár az akkori püspök, Dudás Miklós próbált az újonnan alapított görögkatolikus szemináriumban menedéket nyújtani a kolostoraikból elkergetett bazilita rendtagoknak és a növendékeknek, a kommunista hatalom nyomására 1952-ben el kellett bocsátania a novíciusokat az intézményből. Bazil atya ezt követően egy ideig a miskolci mentőállomáson dolgozott, majd besorozták katonai szolgálatra és 1952-1956 között különböző helyeken és beosztásokban szolgált. Az 1956-os forradalom lehetőséget adott neki és két novíciustársának, Erdei Józsefnek és Skinta Istvánnak, hogy külföldön folytassák papi és szerzetesi képzésüket.
Bazil atya Rómában, a pápai Gergely Egyetemen és a Keleti Intézetben végezte teológiai tanulmányait. Az 1960-ban történt papszentelését követő évben licenciátust szerzett, majd „megkezdte életének vándorlását, távoli vidékeken hirdette az Evangéliumot, tanított, gondoskodva az új nyájról. Először Kanadában, majd később az Egyesült Államokban teljesített szolgálatot mint pásztor, pap és szerzetes, tizenkét különböző közösségben hűségesen szolgálva a passaici püspököt, valamint a kanadai és az amerikai híveket több mint ötven évig. Tette ezt mindig kifinomult módon és mindenek fölött életszentségben. Szent tanítóként és szent hitvallóként emlékeznek rá azok, akik ismerték őt.”
Bazil atyát 1964-ben az amerikai New Jersey-be helyezték, ahol a Matawan területén Skinta atya által korábban megvásárolt farmon bazilita testvéreivel megalapította a „Máriapócsi Bazilita Atyák” kolostorát és búcsújáróhelyét, amely a keleti part magyar és amerikai híveinek, görögkatolikus papságának lelki és kulturális központjává vált.
A kommunizmus bukása után hazatért Magyarországra, hogy segítsen és tanítson, majd később visszatért Amerikába, 2010-ben pedig végleg hazatért azért, hogy Ábel atya – az akkori tartományfőnök – kérésére hivatásgondozás céljából magiszteri feladatokat lásson el.
„Ezen a héten a mi urunk földi életére és vándorlásaira emlékezünk. […] Hasonló módon Bazil atya Krisztus kiválóságát vitte az Atlanti óceánon túlra, Amerika nagy hegyei és folyói között hordozva Isten gyógyítását, ismeretét és irgalmas szeretetét a bűnösök között” – hangzottak Kurt atya szavai, aki kiemelte azt is, hogy fényeshéten Krisztus megváltó szenvedéseire is emlékezünk. Az ember fiát kicsúfolták, leköpdösték, megostorozták és megölték, de harmadnapra föltámadt. Krisztus legyőzte a halált és kiüresítette az alvilágban fogvatartottakat, ezért mondta az angyal az asszonyoknak: miért keresitek az élőt a halottak között?
„Kétezer év után a mi urunk eljött fölszentelt szolgájáért, Bazilért és ezt mondta neki: jó és hű szolgám, mivel a kicsiben hű voltál, sokat bízok Rád! És az angyal bennünket is megkérdez Rakaczky Bazil atya sírjánál: Miért keresitek az élőt a holtak között?”
Rakaczky Bazil atyát a máriapócsi temetőben helyezték végső nyugalomra elhunyt szerzetestestvérei mellett.
Szerző: Földvári Katalin, fotó: Karakó Roland