Lassan három hete tart már az ukrán háború. Az alábbi történet egyike annak a megannyi sorsnak, amiről naponta hallunk.
Mit tehetnék érted? - az ismert dalszöveg sorai juthatnak eszünkbe, azonban a választ most sem tudjuk igazán, csak megpróbálunk valamit, ami a szívünkből jön és amire lehetőségünk van. A Miskolci Egyházmegye minden parókiája „megmozdult”, hogy valamiképpen enyhítse a „bánatot”. Parókiáinkon és intézményeinkben adományok gyűjtése folyik, van ahonnan a parókus vagy az intézmény vezetője maga szállítja el ezeket az egyházmegyei karitász munkáját segítve, van ahonnan önkéntesek is indulnak segíteni, és van ahol szállást adnak a menekülőknek.
Kovács Lajos atya, irotai parókus írása:
Amikor kitört a háború, az Irota Ecolodge tulajdonosai a vasárnapi liturgia után egy kéréssel álltak elő: fogadnánk- e menekülteket? Megmondom őszintén, kicsit megijedtem, de ösztönösen rávágtam: "persze". Majd eszembe jutott, hogy ezt az elöljárómmal is egyeztetnem kell. Nem kellett sokáig engedélyre várni, nem kérdés, hogy segíteni kell...
Így érkezett Irotára hozzánk Kijevből Natalia, Julija és két szép gyermeke, Veronika és Ványa, és egy Luhanszkból érkezett másik család, anya, apa, és a gyerekek. (Nevüket sajnos nem tudom, már másnap továbbutaztak.)
Késő este volt.. .nagyon zaklatott állapotban érkeztek, s mivel nőnap is volt, figyelmes iskola igazgatónk kezembe nyomott egy pár szál rózsát, hogy vigyem el nekik. Átadtuk a felnőtteknek, lánygyermekeiknek, hiszen a férjeik otthon küzdenek, védik az otthont, ami tegnap még megvolt..., ki tudja meddig. Az imádság csodákra képes, mert az elfojtott sírást is Istenhez viszi, megáldottam őket és ők folytatták: "Ocse nás..."
Natalia műkorcsolyázó lánya Lengyelországban rekedt a háború elöl: (Az ő történetük a Nemzetközi Műkorcsolyázó Szövetség hivatalos honlapján olvasható.)
Julija nagyon köszönt mindent, este a nutellás palacsinta láttán először mosolygó gyermekeinek szemei traumát gyanítanak: hiányzik apa! Őt semmi nem érdekli, csak szeretne hazamenni, még a bombák sem érdeklik, csak valaki vigye el őket a határra.
A másik Luhanszkból érkezett család, aki a férjjel menekül tovább Lengyelországon keresztül Németországba, szemmel láthatóan minden sérelem ellenére jól van: egyben a család, így biztonságban vannak, a körülmények nem számítanak...
Böjte Csaba testvér is megpihent Irotán. Az áldás, az ima, mindenkit átalakít: a fájdalom ellenére remény szökik a szemekbe.
Juliját másnap vittem a határhoz. Hiába a sok lebeszélés; veszély van, itt biztonságosabb - ők menni akarnak. Elvittem őket Beregsurányig, hiába a nehéz táska, Ványa és Veronika szorítják az ajándékba kapott játékot. Furdalt a lelkiismeret, hogy vajon mi lesz velük... de éjjel örömteli üzenet fogadott, jól vannak, minden rendben lesz, mindent köszönnek, a magyarok jó emberek...
Natalia az Abodról származó Zsemkó család jóvoltából fűtött szobában várhatja lányát és edzőjét Lengyelországból...mert ha együtt van a család, akkor béke és biztonság van. Natalia bátyja jelenleg Zaporizsjából menekül feleségével és három gyermekükkel a határ felé, hogy biztonságba helyezze nálunk szeretteit, és ő maga egyedül vissza akar térni, hogy védje hazáját. Imádkozzunk értük és hasonló sorstársaikért!
Nagyon köszönöm a fordításban sok segítséget nyújtó Tóth Jenőnek és Trescsula László atyáknak!