"Nagynak hívjuk ezt a hetet, mert a feltámadás éjjeléig, a világtörténelem nagy és egyedülálló eseményeit tiszteljük, amelyek megdöbbentették a földet, a mennyet és a föld alatt lévőket"
Ágoston Kantiótisz és Florina metropolitája írásából fordította Szabó Roland atya:
Kötelességeink a Szent és Nagy Héten
Elérkeztünk, szeretteim, Urunk, Jézus Krisztus szent szenvedéseihez, a Nagyhéthez. Nagynak hívjuk ezt a hetet, mert 168 órája során, mától a feltámadás éjjeléig, a világtörténelem nagy és egyedülálló eseményeit tiszteljük, amelyek megdöbbentették a földet, a mennyet és a föld alatt lévőket. (…) Felteszem a kérdést: mik a keresztények kötelességei a Nagyhéten? (…)
Első kötelességünk, testvéreim, köszönetet mondani Urunk, Jézus Krisztusnak szívünk mélyéből. Persze egész életünkben hálaadással kell mondanunk: „Dicsőség Néked, Uram!”, kisebb és nagyobb ajándékaiért, láthatók és láthatatlanokért, minden jó dologért, anyagiak és lelkiekért, hogy kegyelme bennünk marad. (…) Köszönetet kellene mondanunk szüleink és rokonainkért, házastársunk és gyerekeinkért, az időért és évszakokért, mindazért, ami áldásos és szükséges. A hálátlan ember rosszabb egy jószágnál. Ha van egy kutyád és dobsz neki egy szelet kenyeret, az csahol a farkával és köszönetet „mond” neked. Az embernek is hálásnak kellene lenni Isten felé. Köszönetet mondani Neki mindenért, de főként egyszülött Fia feláldozásáért, annak drága szenvedéseiért! Köszönetet mondunk még minden másért, hosszútűréséért sokféle bűneink, káromlásainkért, melyek miatt a földnek kellene megnyílnia vagy a tengernek kiáradnia, de Ő elvisel minket. Ezért mondja az Egyház Nagypénteken: „Dicsőség a „Te hosszútűrésednek, Uram, dicsőség néked!”
Másik kötelességünk részt venni a szent szolgálatokon. A nagyheti szolgálatok nem olyanok, mint más istentiszteletek, több dologban is különböznek. Az énekek édesebbek, mint a méz, ihletett költemények, mint a siratóének a Szent Sírnál, ilyenek egyik vallásban sincsenek a földön. Ezek a himnuszok önmagában bizonyítják, hogy Egyházunk nem e földről való, hanem a mennyből, mert Istentől ihletett. Kik alkották ezeket? Hol írták őket? Iskolákban vagy egyetemeken? Szent aszkéta atyák írták azokat barlangokban, miközben könnyeik hullottak a földre és azok virágot hajtottak. Nem egyszerűen az értelmükkel és a tanulmányaik által írták, hanem azok szívük belsejéből, tiszta érzéseikből, életmódjukból, szent tapasztalatukból és az igazságból fakadtak, melyeket csak azok érhetik el, akik igazán szeretik Krisztust.
Harmadik kötelességünk a böjt. Ez a hét a szigorú böjtölés hete. Ne hallgassatok a materialistákra és nem vallásos emberekre! Tartsuk meg szent Egyházunk böjtjeit, mint az igaz hit apostolainak és atyáinak hagyományát! Amikor böjtről beszélünk, nem csak a gyomrunk böjtjéről szólunk, emlékezve az ecetre és a keresztre, de hasunk böjtjével együtt a szánknak is tartózkodnia kell a gonosz beszédtől, nyelvünknek a trágár szavaktól és szemünknek a tisztátalan látványtól. A bizánci császár rendeletet adott ki, s e napokban (…) a lóversenypályák és színházak zárva voltak. Az Egyház gyászol, (…) ezt a gyászt azért vállaljuk, aki értünk emelkedett föl a keresztfára.
Van egy további kötelességünk. A gyónás és az isteni áldozás, mint kötelességünk. (…) Maradjunk a Liturgia végéig és készüljünk föl az isteni áldozás fogadására. A Nagyhét különösképpen a szent áldozás ideje. Mi az isteni áldozás? Krisztusunk Teste és Vére, Tűz a mennyből. Kérdezem, mi vagy te? Szalma vagy? Ha igen, akkor ne közeledj az isteni Tűzhöz, mert meg fogsz égni. Arany vagy? Ha arany vagy, akkor a tűz nem fog az aranynak ártani. Minél inkább közelít a tűzhöz, annál jobban meg fog tisztulni. Ha tehát keresztény vagy és nem tartasz bűnbánatot, akkor a Tűz meg fog égetni, ahogy Júdást megégette, aki méltatlanul áldozott. De ha átmentél a gyónás szent kemencéjén, akkor közeledj; az isteni áldozás számodra a halhatatlanság gyógyszerévé lesz.
Nagyhét idején van még egy kötelességünk a szenvedő és szükségben levő testvéreink felé. Ez a szeretet és az irgalmasság hete. Adj finom ételt egy éhezőnek, egy darab ruhát – ne régit, ne használtat – annak, akinek nincs, segíts özvegynek és árvának, adj gyógyszert valakinek, akinek szüksége van rá, látogass meg egy beteget, nyújts vigasztaló szót egy szomorkodónak, tégy bármit, amit egy szerető szív megtehet.
Amit elmondtam, az még nem minden. Van valami más, ami nehezebb. Ha mindent megtettél, amiről eddig beszéltem, de ezt az utolsót nem teszed meg, nem vagy keresztény. Mi ez? Ismerek keresztényeket, akik az imádság emberei, akiknek fülei vonzzák az isteni igéket, szigorúan böjtölnek, gyónnak és áldoznak, - de kevés olyan keresztény van, akinél ez megvan. Mi is? „A feltámadás által bocsássunk meg mindent dolgot!” (dicséreti sztichira, Húsvét vasárnap). Nagyhét a megbocsátás hete. Ki az, testvéreim, akiben nincs szeretetlenség, hidegség, ellenkezés ebben az életben, vagy akinek nincsen ellensége? E szent napokban tekintsünk föl a Keresztre-feszítettre! Senkit sem bántottak vagy sebeztek meg úgy, mint a mi Krisztusunkat. Míg szegek tépték a testét, a farizeusok átka és szitkozódásai tépték a szívét, mégis így imádkozott a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23, 34) Bocsássunk meg tehát egymásnak e szent napokban, (…) tegyük szívünket tágassá, érezzük át magunkban Krisztus szeretetét! Hogyan is ünnepelhetnénk szeretet nélkül?
Testvéreim! Nagyhét egyenlő egy kézzel, mely nyitott az irgalmasságra; szemekkel, melyekben a bűnbánat könnyei vannak; lábakkal, melyek sietnek a templomba; kiengesztelődő szívekkel, melyek tele vannak a Megfeszített iránti hódolattal. Milyenek vagyunk mi? Olyanok, mint egy koldus, akinek minden nap tizenöt fillért dobnak, de egy nap arra megy a király és 168 aranyat ad a zsebébe. És ahelyett, hogy felhasználná e nagy kincset, beledobja a folyóba. Nemde őrültség? Ezeket az órákat az Egyház kincsként ajándékozza nekünk. Minden óra, minden harangütés, minden másodperc fontos. (…)
Szerezzünk előnyöket e szent napokból! Ne engedjük magunktól elillanni, mint életünk hátralevő idejét! Tudhatjuk, hogy fogunk-e még másik Nagyhetet ünnepelni? Talán ez a Nagyhét az utolsó életünkben. (…) „Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a Te Országodban!” (Lk 23,42)