Tevékeny volt az a lelkigyakorlat, melynek napirendjét a szertartások és a kenyérsütés fázisai tagolták
A sajópálfalai Szentlélek Lelkigyakorlatos Házban július első hetében egy teljesen újszerű lelkigyakorlatot szerveztek. Az egyik résztvevő, Brunczel Andrásné Balogh Mária élménybeszámolóját adjuk közre:
Mikor úgy érzem, jólesne egy kis elmélyülős elvonulás, lelki töltekezés, első körben a sajópálfalai Szentlélek Lelkigyakorlatos Ház közösségi oldalát szoktam felkeresni, hátha hirdetnek lelkigyakorlatot.
Így jártam idén júniusban is. És tényleg: kovászoskenyér-sütős lelkigyakorlatot hirdettek a Szemerszki házaspár vezetésével. Mihály atya a lelki programokért, Zsuzsa tisztelendő asszony pedig a kenyérért felelős – ez nagyon logikusan hangzott, de persze - mint később kiderült - nem teljesen volt igaz.
A covid idején, mint annyi más családanya, én is rátaláltam a kovászos kenyérre, nevelgettem saját kovászomat, sütöttem vele a kenyeret. A férjem azóta is emlegeti, milyen jó kenyereket evett akkoriban, nem lehetne-e, hogy újra süssek…
Szóval belelkesedtem és másokat is sikerült fellelkesítenem, többen is jelentkeztünk a lelkigyakorlatra, ahol összesen tizenkét résztvevővel vágtunk neki a lelkigyakorlattal egybekötött kenyérkészítésnek. Péntek este volt, mikor megérkeztem Sajópálfalára gyerekkori barátnőm lányával együtt, akivel vasárnapig szobatársak lettünk. Misi atya, Zsuzsa és a kovászok már vártak minket. Ez utóbbiak üvegekben a konyhapulton. A vecsernye utáni első elmélkedés a kenyérről szólt a Bibliában. Mennyi helyen jelenik meg ez az életadó táplálék. Az Ószövetségi Melkizedekkel kezdtük és folytattuk aztán a lelkigyakorlat alatt az ó- és újszövetségi történeteken át egészen az Eucharisztiáig.
Az elmélkedéseket Misi atya tartotta, de amilyen szeretettel és lelkesedéssel Zsuzsa beszélt a kovásznevelésről, a dagasztásról, a közben megtapasztalt isteni jelenlétről, azt talán „gyakorlati elmélkedésnek” lehetne nevezni. Ketten együtt nagyon jó páros voltak és lelkigyakorlat-vezetőként is remekül kiegészítették egymást. Misi atya türelemből is példát adott mindnyájunknak, mikor jól előkészített mondandóját a kenyérsütés fázisaihoz igazította. „Mennyi időm is van akkor erre?” – hangzott el párszor, mikor nekikezdett.
A lelkigyakorlatot a szertartások és a kenyérsütés fázisai tagolták. Szombaton ebéd előtt meglátogattuk Zsuzsa édesapjának a borospincéjét. Ő legalább olyan lelkesen mesélt a borkészítésről és a pince történetéről, mint a lánya a kovászról és a kenyérről. Meg is kóstoltuk a borát és finom borkorcsolyákat ettünk mellé. Ebéd után kis pihenő, majd dagasztás következett. Ezt követték a különféle hajtogatások és elmélkedések egész az esti vecsernyéig. Utána még egy hajtás, majd vacsora. Vacsora után a leglelkesebbek maradtak még egy hajtásra és beszélgetésre.
Vasárnap már 6-kor begyújtottuk a sütőket és megkezdtük a kenyérsütést még az utrenye előtt.
A frissen sült, illatozó kenyerekkel megrakott nagy kosarakat és a maradék kovászból készült krékereket tartalmazó kiskosarakat felvittük a templomba, ahol a Szent Liturgia végeztével Mihály atya megszentelte őket. A krékerből meg tudtuk kínálni a helybelieket is, a kenyerét pedig mindenki büszkén vitte haza a családnak.
Ahogy hallottam, nem csak nekem, hanem mindenkinek nagyon tetszett a kenyérsütős lelkigyakorlat, vagyis van rá esély, hogy lesz még ilyen Sajópálfalán máskor is. Aki szeretne tevékeny lelkigyakorlaton részt venni, annak szeretettel ajánlom a Szemerszki házaspár közös kenyérsütős lelkigyakorlatát.