Sajópálfalán minden év október harmadik vasárnapján a kegykép hazajövetelének emlékére tartanak búcsút, idén október 16-án.
A hagyomány szerint a több mint háromszáz évvel ezelőtt könnyezett kegykép elkerült Sajópálfaláról. Pécsürögön találtak nyomára, innen szállították vissza a hetvenes évek elején.
A búcsú előestéjére idén is több zarándok érkezett a környékről és távolabbról is; Miskolcról már kilencedik alkalommal gyalogszerrel indultak a Szűz Anyát köszönteni. Ehhez a csoporthoz csatlakoztak Orosz István atya vezetésével azok a lelendő papnövendékek, akik előkészítő évfolyamra nyertek felvételt. A zarándokok megérkezésükkor a Paraklisz szertatását végezték el az Istenszülő tiszteletére. Az esti Szent Liturgiát Szabó Roland atya vezette. Elmélkedésében arra kereste a választ hogyan lehet megérezni ma is az Istenszülő oltalmát. Damaszkuszi Szent János, egyháztanító nyomán arra is rávilágított, mennyire kifejező a Szűz Anyát Istenszülőnek nevezni: Isten egészének titka is benne rejlik e szóban.
A latin rítusú zarándokok számára Kecskés László plébános mutatott be szentmisét a kegyhelyen. Keleti hagyományunkban egy nagy ünnepre éjszakai virrasztással is készülünk, ahogyan ezt itt is tették a zarándokok szombat éjjel.
Másnap az Istenszülő tiszteletére énekelt Akathisztosz himnuszt Szabó Antal, a Papnevelő Intézet spirituálisa vezette. A búcsúi ünneplés püspöki liturgiával zárult.
Az alábbiakban Orosz Atanáz püspök homíliáját olvashatják:
„Ahogy akarjátok, hogy veletek bánjanak az emberek, úgy bánjatok ti is velük” hallottuk az evangélium kezdő sorát (Lk 6,31) és ha csak ennyit megjegyzünk a mai evangéliumból, már sokat viszünk haza. Akkor ennek a búcsúnak megvolt az értelme, mert az életünket alakítja át ez az evangéliumi ige. Sokan, sokfelé hisznek abban, hogy az emberiség csak akkor léphet előre, ha ki-ki igyekszik betartani az ősi aranyszabályt. Az aranyszabály negatív formában fogalmazta meg ugyanezt, amit most Szent Lukács evangéliumából idéztem. Rátalálunk például Tóbiás könyvében. Az idős Tobit fiának, Tóbiásnak ad életre szóló útba igazítást: „amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd”, majd folytatja azokat az atyai intelmeket, amelyek ott, egy hosszú zarándokút kezdetén életre szóló elemózsiát jelenthettek Tóbiásnak: Ne igyál annyi bort, hogy részeg légy tőle, ne kísérjen életutadon az iszákosság. (Tob 4,16)
A legfontosabb ez az aranyszabály: amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, te se tedd másnak. Tudjuk testvérek, ha csak ezt a negatív formájú, pogányoknál is ismert szabályt betartanák manapság, nem rettegnénk világháborútól vagy nukleáris csapásoktól. Akkor mindenki tudná, hogyha saját hazájában nem akar szörnyű csapásokat, akkor máshol se idézzen elő ilyet semmilyen módon. De sajnos az aranyszabályt sem tartják be az emberek. Pedig Jézus messze továbbment ettől és a keresztény tanítványoknak, az őt hallgató híveknek egy sokkal előbbre mutató szabályt adott: amint akarjátok, hogy veletek bánjanak az emberek, ti is úgy bánjatok velük.
Empátiának mondják manapság azt a lélektani elemet, mely nagyon fontos hogy meglegyen bennünk. Éreznünk kell azt, hogy tettünk a másiknak hogyan esik, a másik hogyan érez emiatt, a másik mit fog gondolni erről. Nagyon fontos úgy tennünk a jót, hogy az a másiknak is jólessék. Soha ne tegyünk se indulatból, se bármilyen érzésből rosszat, amivel a másikat megbánthatnánk. Jézus Krisztus hegyi beszédét Szent Lukácsnál a mezei beszédben találhattuk meg, de a legfontosabb üzenet ugyanaz: a szeretet, a Jézustól kapott jóság nem ismer határokat. „Szeressétek ellenségeiteket”, hallottuk a mai evangéliumból is. Aki kereszténynek vallja magát, az már nem léphet visszább; szeretnie kell ellenségeit is. Persze nem azért hogy gyötörje magát, hanem remélheti azt, hogy az ellenségen valamit alakít ez a szeretet. Jézus Krisztus határtalan szeretetét kell alapul vennünk; Ő Isten létére életét adta ellenségeiért is. Azokért is, akik bitófára vezették és irigységből megölték. Jézus Krisztusnak ez a mindörökre szóló példája nem csak egy minta, hanem egyúttal olyan hatékony kegyelmi erő, ami működik mindazokban, akik megkeresztelkedtek, és életüket az Ő tanításához kötik.
Ezekben a mostani nehéz időkben is nagyon fontos, hogy csakis Őhozzá igazodjunk, Őhozzá ragaszkodjunk. Szeressétek ellenségeiteket, azoknak, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást és imádkozzatok rágalmazóitokért! Majd hozzáteszi az apostol: így lesztek fiai a Magasságosnak, hisz Ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Ahogy a mi Mennyei Atyánk földerítette ezt a szép napját ma is jókra is és gonoszokra is, nekünk kötelességünk szeretni azt is, akit eddigi tapasztalataink vagy információink szerint nem volna okunk szeretni. Mert nem ezekből az előítéletekből, nem az oldalról vagy hátulról szerzett információkból kell kiindulnunk, hanem hogy a Mennyei Atya, a Teremtő és Megváltó Krisztusunk szeretetből váltott meg minden embert.
Így lesztek fiai a Magasságosnak – biztat bennünket az Úr Jézus a mai evangéliumban. De mi nem csak a Mennyei Atya gyermekeinek tekintjük magunkat, nekünk van mennyei édesanyánk is. A mai napon, az ünnepi liturgiánkon az Istenszülő Szűz Máriát is ünnepeljük, mint édesanyánkat, akinek úgyszintén gyermekei vagyunk. Ha az evangéliumban Jézus Krisztus világosan megmondta, hogyan álljunk hozzá a többi emberhez, akkor nyilvánvaló, hogy édesanyja is úgy kívánja, hogy szeretettel álljunk hozzá minden emberhez.
Három napja ünnepelték az ónaptár szerint az Istenszülő oltalmát a keleti országokban. Végiggondoltam, hogy vajon a szép liturgikus szövegeket hogyan is alkalmazzák magukra a harcoló felek, hogyan imádkozták az Istenszülő oltalmát kérő ősi imákat és hogyan alkalmazhatták az ellenségképet a másik hadseregre. Mint „bátor hadvezérnek” szólt az imádság az Istenszülő Szűz Anyának (Akathisztosz himnusz, I. konták) de nem gondolhatja egyetlen keresztény ember sem komolyan, hogy az Istenszülő tábornokként vagy más rangban beállna a tömeggyilkosok közé, és nem gondolhatja senki komolyan azt, hogy az Istenszülő Szűz Anya protekcióját ilyen módon, a hadsereg szintjén kellene kérni, vagy elnyerni más emberek élete árán. Az Istenszülő egyetlen terrorakciót sem támogat, és senkinek nem segít abban, hogy kioltsa más emberek életét. Amikor közbejárását kérjük, ezen a mai napon is eszünkbe jut, hogy fél éve, Ferenc pápa a legszentebb Istenszülő Szűz Mária szeplőtelen szívének ajánlotta föl a Kelet-Európában egymás ellen harcoló országokat és a népeket is. Ha hiszünk abban, hogy az Istenszülő Szűz Anyának, templomunk különleges védőjének szívügye Ukrajna és Oroszország népe, akkor ne képzeljünk mást, mint ami az evangéliumban van leírva!
Igen; ma is, a rettenetes körülmények között is törekednünk kell minden emberi élet megbecsülésére, és az ellenség szeretetére, ha egyszer megkereszteltek bennünket, ha Jézus Krisztus tanítványai közé soroztak be bennünket.
Egy kibontakozó világháború küszöbén mindannyiunknak át kell éreznie ezt a felelősséget: rajtunk is múlik, hogy csökkeni fog-e ez a rettenetes feszültség, ez a szörnyű vérontás, vagy folytatódni fog tyúkperért, turulmadárért, újabb és újabb ürügyek alapján ez a szörnyűség, amely fél éve már keresztény emberek ezreinek vérét kívánta, állítólag megkeresztelt keresztény katonák részéről. Kérjük az Istenszülő Szűz Anya közbenjárását, hogy Jézus evangéliumához igazodjon mindenki, akit egyszer megkereszteltek, és aki Jézus Krisztus tanítványaként kereszténynek mondja magát. Semmilyen protekcióra hivatkozva, semmilyen lobbizással ne akarjon a Szűz Anya részéről olyan kegyet kérni senki, amely emberéleteket, újabb tömegvérengzéseket igényel!
Amikor énekeltük az Akathisztosz himnusz kezdetén, a „bátor hadvezérnek”, az Istenszülő Szűz Anyának szóló himnuszunkat, hozzátettük, hogy itt lelki értelemről van szó, és hálaadó éneket zengünk. Igen, nehéz időkben is hálát adunk a Szűz Anyának, hogy sokféle helyzetben, közbenjárásával vezetett, hogy nem vonta meg tőlünk anyai bizalmát, és kedvességét akkor sem, ha mi nem mindig érdemeltük meg azt.
Ezen a mai Szent Liturgián adjunk hálát Istennek és kérjük továbbra is az Istenszülő Szűz Anya kegyét, közbenjárását mindazokért, akik jó szándékkal töltötték az elmúlt negyedszázadot és így is folytatják életüket!”
Atanáz püspök a homília utolsó mondatával utalt a búcsúi liturgián is szolgálatot teljesítő Kiss Attila Gellért és Szemerszki Mihály atyákra, akik pappá szentelésük huszonötödik évfordulóját idén ünneplik. A Szent Liturgia végén a sajópálfalai közösség köszöntötte mindkettőjüket. Attila atya 2014-ben kapott kinevezést sajópálfalai kegyhely vezetésére. Misi atyát, a székesegyházi parókust is jól ismerik a helyiek, főként a szomszéd faluban, Arnóton töltött mintegy tíz éven át tartott szolgálati idejéből.