Az Istenszülő oltalma ünnepe utáni hétvégén tartották a görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek találkozóját Máriapócson.
A csoport egyik alapítóját, dr. Gyulainé dr. Orosz Mártát kérdeztük a találkozóról.
Minden évben megrendezik a görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek találkozóját Máriapócson. Miért esett október hónapjára a választás?
Igen, immáron nyolc éve térünk vissza ősszel, októberben - Mária hónapjában - Máriapócsra, mert a Szűzanya szeretete és tisztelete odaköt minket. Mária oltalmát kérjük erre a hivatásra és a betegekre. Ebből már hagyomány lett. Pár éve azonban Sajópálfalán is rendezünk találkozót, azt az év első félévre tesszük, közvetlenül Húsvét utánra.
Ki hívta életre és mióta szervezik a találkozókat? Ki az összefogója a rendezvénynek?
Néhai Szántai Miklós bazilita atya több mint tíz évvel ezelőtt többünket próbált meggyőzni arról, hogy mivel országosan elég szép számban vagyunk ebben a hivatásban, akik görögkatolikusságunkat is megvalljuk és gyakoroljuk, találkoznunk kellene, hogy „tudjunk egymásról”, erősítsük egymást mind hitben, mind a hivatás gyakorlásában. Miklós atya tanácsára, végül 2010-ben létrehoztuk a Görögkatolikus Orvosok és Gyógyszerészek Nagy Szent Bazil Baráti Körét. Tulajdonképpen hárman alapítottuk és tartjuk össze a csapatot; dr. Ivancsóné dr. Obbágy Veronika, dr. Lukács Miklós és jómagam.
Hogyan lehet összefogni a csoportot a találkozókon kívül is?
Internetes levelezőlistán rendszeresen tájékoztatjuk egymást ünnepekről, imaszándékokról, egyházunkat érintő összefogásokról, teendőkről (betegek, rászorultak segítése) és a találkozókról. A levelezőlistán körülbelül hatvan fő van regisztrálva az ország minden részéről, a találkozókon pedig általában 20-30 fő tud részt venni. Jó tudni, hogy egymáshoz bármikor bizalommal fordulhatunk. A legfontosabb pedig az, hogy tudunk együtt és egymásért, valamint a betegekért imádkozni: a Szűzanya tiszteletére minden együttlétkor elénekeljük a Parakliszt.
Egyfajta lelkigyakorlattal is társul ez a zarándoklat?
Minden találkozóra meghívjuk püspökeink egyikét. Hálás szívvel mondom, hogy ők eddig minden alkalommal velünk voltak. Egy előre egyeztetett gyakorlati, de teológiai témáról elmélkedünk, majd ezt kérdések, hozzászólások és vita követi.
Mi volt az idei téma?
Idén Orosz Atanáz püspök vállalta a találkozón való részvételt. Az ő javaslatára lett az idei téma címe „Orvos a Családban” . Ehhez kapcsolódva püspök atya ismertette Ferenc pápánknak, „A családban megélt szeretetről” szóló, Amoris Laetitia kezdetű enciklikáját.
Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy a mai világban a keresztény orvosok miként tudják átadni a család evangéliumát, akkor arra a belátásra jutunk, hogy szépen kell élniük, családjaiknak vonzó közösségeknek, lelki és fizikai helyeknek kell lenniük. Ez azonban nem kis feladat.
Az enciklika szerint. „… nem bátoríthatjuk a hűség és a kölcsönös önajándékozás útját, hogyha nem ösztönzünk a házastársi és családi szeretet növekedésére, megszilárdulására és elmélyítésére.”
Atanáz püspök atya részletes teológiai elemzéséből számomra a legfontosabb és leginkább szívhez szóló tanítást a negyedik fejezet jelentette. Ebben olvasható minden, ami a család „mindennapi lelkisége”. Ferenc pápa Szent Pál apostol szeretethimnuszát, egészen pontosan annak központi részét alapul véve (1Kor 13,4–7) nem egyszerűen bibliamagyarázatot, de valóban lelki exegézist nyújt, amelyben mondhatni szóról szóra végigmegy a szövegen. Mindeközben igyekszik egyre mélyebbre hatolni a Szentírás szövegében, s közel hozni azt az emberi tapasztalat valóságához, a megélt érzelmekhez, a házastársak mindennapjaihoz, de akár még a szeretet és szerelem testi dimenzióihoz is. Az egész dokumentumnak ez a leghosszabb, de legszebb fejezete (89–164), az Amoris laetitia szíve-közepe! Számomra ez új „megközelítést” jelentett a bűnbánat szentségéhez is, hiszen igazi lelki tükör!
Az előadást élénk reflexiók és hozzászólások követték. Arra kerestük a választ, hogy a keresztény orvosok családjában mennyivel nehezebb, vagy könnyebb (?) a problémák feltárása, megélése és „orvoslása” .
Olyasmire jutottunk, hogy mivel semmivel sem vagyunk különbek másoknál - legfeljebb nagyobb a hivatásunkból eredő felelősségünk - és éppen olyan esendőek vagyunk, mint bármely más foglalkozású testvéreink és bár mindenki egyéni megoldásokat keres, csakis a szentháromságos szeretet tükrében érthetjük meg a család küldetését. Ehhez azonban minden istenadta segítséget (Szentírás, ima, szentségek, példamutató karitatív munka) igénybe kell vennünk, mert csak a jó fa terem(het) jó gyümölcsöt! Ez pedig azért is óriási felelősség, mert „a családokban megélt szeretet lehet állandó erőforrás az egyház számára.”
Fotók: Máriapócs Nemzeti Kegyhely