Szent Miklós ünnepén szentelték diakónussá Varga Csaba alszerpapot Múcsonyban.
Zsúfolásig telt templomban Orosz Atanáz püspök szentelte diakónussá Varga Csabát, december 6.-án. Rendhagyó módon, a liturgia elején, a Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulói rövid műsorral köszöntötték Szent Miklóst.
Csodatévő Szent Miklós, a mi védőszentünk, akihez mindig fordulhatunk, mindig segítségül hívhatjuk – utalt Atanáz püspök az ünnepre. A homíliában a gyermekekhez is szólt a főpásztor; Szent Miklóst azért is tiszteljük annyira, „mert Jézushoz Ő hasonlított a legjobban, olyan lett, mint a köztünk megjelenő Úr Jézus.” Az ünnepelt szent csupa jóság, akiben Jézus jóságát és alázatosságát csodálhatjuk meg. Imáinkat kérte a főpásztor, hogy a most szentelendő diakónus is legyen méltó, jószívű szolgája Jézusnak, legyen az Emberszerető Isten képviselője.
Csaba testvérrel szentelése előtt beszélgettünk.
Hogyan készültél a szentelésedre?
Igazából nem csak én készültem. Úgy vélem, ez a hivatás, és az erre való készület nem csak az én „magánügyem”, hanem ugyanúgy feleségemé, Marcsié is. Hiszen azon túl, hogy a szemináriumi évek alatt és után, közel hét évig kitartott mellettem, kitartottunk egymás mellett, ez számomra ugyanúgy a hivatásom része. A szentelésem előtti héten közösen készülhettünk Sajópálfalán az egyházi rendbe való belépésemre. Úgy érzem, ez a készület mindkettőnk számára gyümölcsöző volt, és jóérzés lesz azzal a tudattal oltár elé állni, hogy mindig lesz mellettem valaki, akivel közösen viselhetem ennek a hivatásnak minden oldalát.
Mit jelent számodra a szolgálat?
Erről a kérdésről egy papnövendék társam egyik meglepő gondolata jutott eszembe, aki még jó néhány évvel ezelőtt fogalmazta meg egyik beszédében, hogy „a mi dolgunk Krisztus szemének lenni, hogy észrevegyük azokat, akik rászorulnak a segítségre, és Krisztus kezének lenni, hogy Isten segítségével felemeljük az elesetteket.” Ez nagyon jól összefoglalja a szolgálat lényegét. Számomra ezeken túl, az elmúlt néhány évben az egyik kedves professzorom gyakori mondása ugrik be: ”nincs más lehetőség, füleket kell növeszteni!”
Miben tevékenykedtél eddig?
Amennyire erőmből és időmből telik, próbálok minél több irányba tekingetni. Jelenleg az időm nagy részét az iskolai hitoktatás tölti ki itt, Múcsonyban, a Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskolában, és Kazincbarcikán tanítok még. Ezen felül a helyi tanoda programba, a Forrás Görögkatolikus Tanoda munkájába is bekapcsolódom, illetve az itteni egyházközségben szolgálok, mint lelkipásztori kisegítő.
Van- e választott védőszented, vagy jelmondatod?
Igen. Az édesapám után, a bérmanevem János, így az egyik védőszentem Keresztelő Szent János lett. Ez azért is nagyon izgalmas, mert a falu templomát Abaújszolnokon, ahonnan édesapám részéről a családunk származik, éppen Keresztelő Szent János fejevételének ünnepére szentelték fel. A másik védőszentem pedig Szent Pantaleimon ingyenes orvos, akit, ha szabad így fogalmazni, csak néhány éve ismertem fel, az Ő emlékünnepe pedig pontosan a születésem napjára esik.
Miért és hogyan választottad a papi hivatást?
Huh … erre nehéz válaszolnom, na, nem azért mert zavarba hozna a kérdés, hanem sokkal inkább azért, mert évről évre más szemszögből látom magam, és a hivatásomat. Van, amikor azt mondom, hogy én választottam. Van, amikor úgy látom, hogy nem sok közöm volt hozzá: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket” (Jn15,16). Az mindig is tiszta volt előttem, hogy a jó papi példák, akár az egyházközségemben, akár a gimnáziumi évek során, sokat segítettek a választásban, de az utóbbi időben egyre jobban él bennem a „gyanú”, hogy talán nagyszüleim, és mások imáinak is köze lehet hozzá, hogy a szemináriumban „kötöttem ki”.
Melyik "szakterülete" érdekel a pasztorációnak?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Igazából nincs olyan terület, amit jelenleg ki tudnék emelni. A szemináriumi évek alatt nagyon a szívemhez nőtt a Szent Damján Tábor, és még most is igen sok potenciált látok benne. Folyamatosan azt tapasztaltam, és látom most is, hogy a Jóisten nagyon a tenyerén hordozza azt a közösséget.
Mióta kikerültem a szemináriumból, leginkább a hitoktatással töltöm az időm nagy részét. Szívesen foglalkozom fiatalokkal, erre remek lehetőséget biztosít a tanoda, hiszen hála Istennek, közel van a templom, így amikor csak lehetőség adódik, igyekszem a gyerekekkel bekapcsolódni a parókia szertartásaiba. Ami az elmúlt két évben hatalmas élmény volt számomra, hogy itt, Múcsonyban, még hétköznap is 4-6 ministráns szolgál délutánonként az oltár körül. Beszélgettünk erről a parókusommal is, hogy milyen jó ez, milyen különleges ajándék. Megmozgatnak még a tanórán kívüli közös tevékenységek, és az önkéntesség. Az elmúlt hónapokban, egy barátom meginvitált a fiatalkorúak börtönébe, Miskolcra, ami hihetetlen élmény volt számomra, így nem kizárt, hogy valamilyen módon ebben is szívesen szereznék még tapasztalatot.
Kísérje áldás az új diakónus szolgálatait!