Egyházunk nagyböjt 5. vasárnapján Egyiptomi Szent Máriára emlékezik
Egyházunk nagyböjt 5. vasárnapján és minden április 1-jén Egyiptomi Mária anyáról emlékezik meg. A csaknem fél évszázadon át vezeklő szent asszony élettörténetét Jeruzsálemi Szent Szofróniosz pátriárka hagyta ránk.
Mária egyiptomi származású volt. Már 12 éves korában megszökött hazulról, és az egyiptomi főváros, Alexandria egyik híres prostituáltja lehetett 17 éven át. Mindenféle kicsapongásban élt, és sok embert rántott a romlás mélyére. Egyszer, mikor puszta érdeklődésből sok zarándokkal együtt éppen Jeruzsálembe vetődött, ott a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tartották. Máriát azonban három-négy alkalommal is valami titokzatos erő nem engedte bejutni a templomba. Ezért töredelmes szívvel megígérte, hogy megváltoztatja életét. A földre leborulva forrón imádkozott, s az Istenszülőhöz fohászkodott, hogy fel tudjon hagyni addigi feslett életével. Erre a templom felé fordulva már könnyedén beléphetett oda. Miután lerótta hódolatát a Szent Kereszt előtt, ismerőseit otthagyva átkelt a Jordánon, s a sivatag túlsó, legelhagyottabb részébe vonult böjtölni és imádkozni. Negyvenkilenc esztendőn át vezekelt emberfölötti módon kemény önmegtagadásban. Hosszú évtizedek múltán az öreg Zoszima nevű szerzetes talált rá az aszketikus életben megöregedett szentéletű asszonyra, akinek aztán el is mondta élettörténetét.
Jeruzsálemi Szent Szofróniosz így számol be erről a jelentős találkozás különös folytatásáról:
Az asszony nem engedte az öreg embert meghajolni őelőtte, és így szólt:
“Most menj el békességben és jövőre újra látsz majd engem, és én téged, ha az Isten megőriz bennünket az Ő nagy kegyelmével. De Isten szerelmére, tedd meg, amit kérek tőled! Jövőre a Nagyböjt alatt ne kelj át a Jordánon, amint az szokásotok a kolostorban!"
Zoszima elámult, amikor meghallotta, hogy az asszony ismeri a kolostor szokását, és csak annyit tudott szólni: ,Dicsőség Istennek, aki hatalmas ajándékokkal ruházza fel azokat, akik szeretik Őt!" Az asszony folytatta:
“Maradj a kolostorban, atyám! … És az Utolsó Vacsora szent napjának alkonyán tegyél Krisztus életetadó Testéből és Véréből egy keveset egy szent edénybe, amely méltó arra, hogy ilyen Misztériumokat hordozzon, és hozzad el nekem! És várj rám a Jordán lakott földdel érintkező partján, hogy eljöhessek és részesülhessek az életetadó ajándékokban! Mert azóta, hogy az Előhírnök templomában áldoztam, mielőtt átkeltem a Jordánon, egészen a mai napig nem részesültem a Szent Misztériumokban. És kiolthatatlan szeretettel és vágyódással szomjúhozom rá. És ezért kérlek és könyörgök neked, teljesítsd kívánságomat, hozd el nekem az életetadó Misztériumokat pontosan abban az órában, amikor a mi Urunk részesítette tanítványait az Ő Isteni Vacsorájából…"
Ezekkel a szavakkal eltűnt a sivatag mélységeiben. És Zoszima térdre rogyott és lehajolt arra a földre, ahol az asszony állott, és dicsőséget és hálát adott Istennek. És miután keresztülvándorolt a sivatagon, visszatért a kolostorba azon a napon, amelyen az összes testvér is visszatért.
Egész évben hallgatott, nem merte elmondani senkinek, amit látott. De lelkében Istenhez imádkozott, hogy adjon neki még egy lehetőséget, hogy láthassa az aszkéta drága arcát. És amikor végre eljött a Nagyböjt első vasárnapja, mindannyian kimentek a sivatagba a szokásos imákat és zsoltárokat énekelve.
Sok nap telt el, és végül felgyógyulván betegségéből a kolostorban maradt. És amikor a szerzetesek ismét visszatértek és felvirradt az Utolsó Vacsora napja, úgy tett, ahogyan meghagyták neki. És rakott a legtisztább Testből és Vérből egy kis kehelybe, és néhány fügét, datolyát és vízbe áztatott lencsét tett egy kis kosárba, és elindult a sivatag felé. Elérkezett a Jordán partjára és leült, hogy a szentre várakozzon. Hosszasan várakozott és végül feltámadt benne a kétkedés… Azután egy másik gondolat tört rá:
“És mi lesz, ha megjön? Nincs csónak. Hogy fog átkelni a Jordánon, hogy hozzám jöjjön, aki oly méltatlan vagyok?"
És amint így töprengett, észrevette, hogy a szent asszony megjelent és a folyó másik oldalán állott. Zoszima felpattan örvendezve dicsőítvén és hálákat adván Istennek. És ismét eszébe jutott, hogy az asszony nem tud átkelni a Jordánon. Ám egyszer csak látta, hogy az asszony a Kereszt jelét rajzolta a Jordán vize fölé, (holdvilágos volt az éjszaka, miként a sztarec később beszámolt róla), és azután azonnal a víz tetejére lépett és azon járva indult el felé. És amikor le akart borulni, az asszony még a vízen sétálva odakiáltott neki:
“Mit teszel, atyám? Te pap vagy és az Isteni Ajándékokat hordozod!"
Ekkor az asszony megkérte, hogy mondja el a Hitvallást és a Miatyánkot. Ő elkezdte, az asszony fejezte be az imádságot... Részesülvén a Szent Misztériumokból, az ég felé emelte kezeit és szemeiben könnyes sóhajtással így kiáltott:
“Most bocsásd el Uram, a Te szolgádat ígéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet!"
Azután így szólt a sztarechez:
“Bocsásd meg, atyám, hogy megkérlek, de teljesítsd még egy kívánságomat. Menj most vissza a kolostorba és Isten kegyelme őrizzen téged. És jövőre ismét gyere el ugyanarra a helyre, ahol először találkoztál velem. Gyere az Isten szerelméért, mert újra látsz majd engem, mivel ez az Isten akarata!"
A sztarec azt mondta neki:
“A mai naptól követni szeretnélek és a te szent arcodat mindig látni. De most teljesítsd egy öreg ember egyetlen kívánságát és vegyél egy kis ételt abból, amit hoztam neked!"
És megmutatta neki a kosarat. És az asszony, miközben épp hogy csak megérintette ujjai hegyével a lencsét, és kivett három szemet, azt mondta, hogy elég a Szent Lélek kegyelme, hogy a lelket bennünk fogyatkozás nélkül megtartsa. Majd így szólt:
“Imádkozz értem, az Isten szerelmére kérlek, imádkozz értem, és emlékezz meg rólam, nyomorult, hitvány alakról!"