Közel egy hónapon át, október 10-től november 7-ig, a Miskolci Egyházmegye parókiáin töltötte be missziós útját az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképe.
A Missziós kereszt egyházmegyei látogatásának ideje szinte teljesen egybe esett a Ferenc pápa által 2019 októberére meghirdetett rendkívüli missziós hónappal. Az összesen kilenc helyszínen több ezren tették tiszteletüket a Kereszt előtt szerte egyházmegyéből, vettek részt a különböző szertatásokon, előadásokon és koncerteken. Az egyes helyszínek parókusaival beszélgetve valahogy mindig szinte ugyanaz fogalmazódott meg; a kereszt jelenléte kegyelmi ajándék, maradandó lelki élmény a közösen végzett imádság és az egyes tanúságtételek. Külön öröm volt az is, mondták el sokan, hogy az egyházmegyénkben őrzött Szent Kereszt ereklye is „útra kelt”, amit „kézbe lehetett” venni.
A Missziós kereszt utolsó állomása Edelény volt a Miskolci Egyházmegyében november 5-7. között. A szertartások és egyéb programok összeállításakor Marincsák László parókust az a gondolat vezérelte, hogy e rövid három nap legyen megváltásunk miatti hála teljesebb kifejezése, szolgáljon az egyház, benne pedig a személyek lelki megújulására. Minden korosztálynak az óvódástól, a középiskoláson át a szépkorúakig, a nem görögkatolikus edelényi felekezeteknek, a környékbeli parókiáknak mind-mind alkalmuk nyílt a számukra legmegfelelőbb idejét megtalálni az imádságnak és elmélkedésnek, kiválasztani az érdeklődésüknek megfelelő programot.
November 5-én, kedden délután három előadásnak, illetve tanúságtételnek és két közösség énekhangjának volt tanúja a görögkatolikus templom. Demkó Balázs egri parókus a Missziós keresztről, Süveges Gergő újságíró a hétköznapi ember missziós feladatairól tartott előadás, dr. Balogh Győző a Miskolci Egyházmegye cigányügyi referense pedig minden keresztény ember küldetéséről beszélt, amely során „nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad” (Gal 3,28), nincs többé magyar vagy cigány, hanem mindenki nemzetisége felett elsősorban Krisztus ikonja kell álljon ebben a világban. A referens szerint a keresztre emelve tekintetünket felidézhetjük küldetésünk célját, melyet Krisztustól kaptunk más emberek irányába. A cigánypasztoráció szerinte a válaszfalak ledöntéséről szól, belépés az ismeretlenbe, Krisztus kilépő dinamizmusa, egy valóságos damaszkuszi önközlése. Először a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola tartott zenés áhítatot, majd a környékbeli Cursillo közösség. A napot a virrasztás szertartásaival zárták a legkitartóbb hívek.
Másnap a püspöki Szent Liturgia előtt a Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium kamarakórusa énekelt a Kereszt tövében.
Atanáz püspök a napi evangélium első sorához – „az Emberfia emberek kezébe adatik!” (Lk 9,44) fűzte homíliáját. Az idézett mondat több jelentést hordoz magában. Jézust a főpapok „kézről kézre adják” küldözgetik egymáshoz, a római hatóságokhoz, míg végül Pilátus kereszthalálra ítéli őt. A második isteni személy a legnagyobb megaláztatást, a legmegszégyenítőbb büntetést viseli el, kiüresítette magát és engedelmeskedett az Atya akaratának, az emberiség megváltására és üdvözítésére. Az utolsó vacsorán maga adta át tanítványainak halála jelképeit; saját testét és vérét, és elrendelte: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Egyértelművé tette, hogy a mi kezünkbe is adta önmagát. A Szent Eucharisztia ünneplésén, vasárnaponként, és hétköznap is, így gyűlünk köréje: „kézbe kapjuk a mi Urunk Jézus Krisztus testét és magunkhoz vehetjük az Ő Szent Vérét.” – mondta a püspök. „Íme, már nem csúfság, hogy az emberek kezére adatott. Mert az érem egyik oldala a kereszthalál, és az oda vezető hóhérok rettenetes bánásmódja, az érem másik oldala viszont az a végtelen szeretet, amellyel a Megváltó már halálának előestéjén is önkezével átadta át magát szeretett apostolainak. Kezünkre adja magát ezen a Szent Liturgián is, hogy tanuljunk példájából és megigazuljunk az Ő megváltó kereszthalála révén.”
Végül a napi apostoli szakasz (Kol 3,18-4,1) kulcsszavát; engedelmesség, állította a figyelem középpontjába a főpásztor. Az engedelmesség „szinte lehetetlen volna mai világunkban, ha nem látnánk szemünk előtt Istenfiát, Isten Igéjét, aki engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ha Ő az élet legdrámaibb pillanatában az Atyának engedelmeskedett, és átadta életét, akkor számunkra sem lehetetlen semmilyen élethelyzet, akkor mi is engedelmeskedhetünk Istennek és egymásnak.”
Szerda délután újra énekhangok töltötték meg a templomot a debreceni Lautitia kóruscsalád Gyermekkarának hangversenyén, Nemes József vezetésével. A könnyedebb hangok után nagyon mélyen a lélekig ható tanúságtételt hallhattak a jelenlévők a szenvedés teremtő erejéről. A Gondviselés úgy intézte, hogy a zsúfolásig megtelt templom, csak a technikán keresztül hallhatta az éppen műtéte másnapján ébredező, betegségét nagy hittel, s az abból fakadó örömmel megélő Laczkó Zsolt debreceni kórházlelkész szavait. Este az ifjúság taizei énekekkel, majd az egyház missziójának elindulását közelhozó Apostolok Cselekedeteinek felolvasásával virrasztott a kereszt mellett éjfélig.
Csütörtökön délelőtt a múcsonyi Szent Péter Görögkatolikus általános Iskola diákjai érkeztek a Kereszthez Szepesi Szilárd atya vezetésével, majd a Szarka József kerületi esperes által vezetett Szent Liturgián dr. Janka Gábor kazincbarcikai parókus elmélkedésre indító szavait hallhatták. Délután a helyi római katolikus testvérek keresztút ájtatosságot végeztek Kelemen István plébános vezetésével.
A kereszttől ezt követően, a IX. imaóra után búcsúztak el. Az imaórán Marincsák László atya a kereszt egykori és mostani útja közti különbségekről beszélt: a mostani már diadalmas, mert Krisztus győzött rajta egykor, és győz ma is az életünkben. A szentek tiszteletén át a történelemben való győzelme is elénk tárul, hiszen tetteik tovább élnek bennünk és általunk. „A háromnapos programsorozat csak egy vitorlás építése volt, amit segítőivel készített, de a szelet az Isten adja hozzá…” - mondta el a parókus, majd hozzáfűzte: „Nagyon megható volt a kereszttől való búcsúzás; harangszó, ének és sokak könnyeivel kísértük ki a templomból”.