Barátként, a közös emlékek hangján búcsúzik elhunyt paptestvérünktől Jármi Zoltán atya
Búcsúzunk Moldván Tibor atyától, ahogyan őt mi, paptársak, barátok közelről láttuk. Több mint huszonöt évvel ezelőtt kezdődött el a közös ügyünk, közös munkánk, amivel mindannyian egyre szorosabbra fűztük életünket az Úrral. A leányfalui lelkigyakorlat, a felvételi, mindannyiunk lelkét fontos, nehéz teherrel töltötte el, hiszen életünk egyik legfontosabb döntésére vártuk a választ, hogy üdvösségünk munkálását egyházunkban, az egyházi rend szentségében végezhetjük-e.
Az Isten meghívott bennünket, hogy ezt az utat, mint az egyház szolgái tehessük meg. A hosszú, nehéz, sok vidámsággal teli, személyiségformáló szemináriumi évek meghatározták hivatásunkat, papi jellemünket és a közösségi létünkön keresztül csodás alapokat fektetett le. Az évfolyamunk a veszprémi év alatt még jobban összekovácsolódott, igazi közösséggé vált, mely közösségi lét, mindenkitől áldozatot, szeretetet, csiszolódást, alkalmazkodást várt.
Ahogyan sokszor megfogalmazzák: annyira szeretik az emberek egymást, amennyi időt szánnak egymásra. Ez ránk kétszeresen is igaz volt, hiszen nagyon sok közösségi programot szerveztünk magunknak, elég csak a Tibiék családja által szervezett egész évfolyamunkat érintő meghívásokra gondolni. Szeretteink néha megjegyezték: „Nem vagytok ti eleget a szemináriumban együtt, hogy olyan sok programot, közösségi találkozót is szerveztek a szünetekben magatoknak?”
A lelki-, kulturális- és sportprogramok, melyeknek évfolyamunk állandó szervezője és résztvevője volt, ugyancsak azt fejezték ki, mi közösségben szeretünk lenni, ez életünk egyik tartópillére. Tibi nagyon sokat segített, ha informatikai vagy karitász dolgokról volt szó. Nem tudom nem leírni, hogy huszonöt év alatt a Magyar Görögkatolikus Egyház legjobb, leghatékonyabb sportolója is volt egyben. A fociban nem volt pardon. Egy olyan szenvedély volt, mely szintén a közösségi lét, együttműködés fontosságát mutatta, melyet csak tökéletesen lehetett játszani.
Abod volt felszentelése után az első állomásuk Rékával. Igen, sorolhatjuk a dolgokat, a külső értékteremtés, a parókia felújításának pályázati előkészítése, közösségi ház kialakítása, szendrői harangláb építés, de az emberi emlékezetben minél jobban él a közösségépítés, a legkisebbektől, a legnagyobbakig, akik mind megszólítva érezték magukat. Hiszen az emberek, mint ahogyan a hitünkben mi is az apostolok hitéhez kapcsolódunk, akik Jézussal találkoztak, a krisztushívők is a lelki és közösségi programokon keresztül élték át Tibi atyával a közösséget.
A történelem Ura Szikszóra küldte őket, hogy nagyon fontos feladatot teljesítsenek. Mindannyian szent irigységgel tekintünk azokra, akiket az Isten arra a csodálatos feladatra hív meg, hogy templomot építsen, ahol a paradicsomi állapot megvalósul, a föld és az ég összeér egymással. Hogyan is kezdhetjük a felsorolást? Mi minden kellett, ahhoz, hogy hozzá tudják tenni azt, amit nekünk emberileg a fizikai falak építéséhez hozzá szükségeltetik tennünk?
A lelki oldal: a Mária út itt halad át, Krisztus keresztjének felállítása, hogy a zarándok Krisztust hívja életútján segítségül. A lelkigyakorlatok, zarándoklatok, melyek lelki erőt adtak a hívő közösségnek. A lelki oldal által megerősített közösségi munka, nagyon nagy fizikai terhet és aktivitást igényelt a közösségtől és az egészet szervező Tibi atyától. Az Abaúj Kapuja Alapítvány, melynek aktív munkája megalapozta a templom építését, a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzattal való intenzív közösségépítő munka, a közösség idős tagjainak felkarolása az egyházközségi szociális munkán keresztül, a bálok, rendezvények, programok, koncertek, gyűjtések, gyerektáborok, ifjúsági programok szervezése, a Jóisten bőkezű áldásával mind támogatták a templom és közösségének lelki és fizikai épülését. A Cursillos közösség kialakítása, fejlesztése, támogatása nagyon mély lelki alapokat teremtett. Csak gondoljunk a Cursillos lelkigyakorlatokon résztvevők sokaságára, akiknek lelki vezetésében, felkészítésében részt vett. Illetve, nagyon fontos segítséget biztosított a Miskolci Egyházmegye és a Magyar Köztársaság Kormányának támogatása a templomépítéshez, az Isten ügyének teljesüléséhez, hogy a szikszói görögkatolikus közösségnek lelki és fizikai központja legyen.
Melyikünkkel nem történt meg, hogy Tibivel, Tibi atyával beszélgetve egy ideig gondolkodnunk kellett, hogy most viccel, vagy komolyan beszél? A huncut kék szeme itt van előttünk, amelyben mindig az öröm sugárzott. Istennek terve van velünk. Az örömben, a megpróbáltatásban, küzdelemben és a látszólagos vereségben is. A „Mélységes bölcsességgel mindeneket intéző” Krisztus Urunk életterve barátunkkal, itt a Földön, - számunkra nem érthető módon - egésszé, teljessé vált. Tibi atya azért is hiányzik mindannyiunknak, mert annyira tudott személyes lenni az egyénnel, és annyira tudott közösségi lenni akkor, amikor csapatmunkára, nagy közösségre volt szükség. Ahol Tibi atya volt, ott mindig élet és közösség volt.
Igen a Mennyei Atya Szikszóra küldte őket, mely az ő üdvtörténetükben a születés városa. Ahol az Isten a születések csodáját többször nekik ajándékozta. Itt születtek gyermekeik, csodálatos ajándékként Ákoska és Dávidka. Itt született, megépült a régóta hittel várt gyönyörű Szikszói Görögkatolikus Templom. Itt ünnepelhettük szomorú szívvel Tibi atya, Tibi barátunk, engedtessék meg így írva: Kotula barátunk, mennyei születésnapját is. A „halállal szemközti lét” minden földi pillanata Krisztusban nyer értelmet. Mi hisszük, tudjuk, hogy a velünk töltött örömteli idő, amelynek te tevékeny részese voltál, számodra - értünk könyörögve - a Mennyei Atyánál folytatódik tovább, ahol fáradhatatlanul végzed tovább az itt maradottakért örömteli, imádságos munkádat.
„Él az én lelkem és dicsér téged” – 118. zsoltár
Jármi Zoltán