Atanáz püspök diakónussá szentelte Hevér Tibor alszerpapot Ózdon
2024. június 29-én, Szent Péter és Pál főapostolok emléknapján szentelte állandó diakónussá Hevér Tibort.
„Ti kinek tartotok engem? –kérdezte és kérdezi ma is Jézus. Szent Pétert ma azért is ünnepeljük, mert boldogító hitvallását tette le Cezáreában” fogalmazott az ünnepi homíliában Atanáz püspök, majd ezt a megállapítást fejtette ki később:
„Jézus kérdésére válaszolva elmondta, te vagy a Krisztus, (a Messiás,) az élő Isten Fia (Mt 16,16). Egyedül, és elsőként az apostolok közül bátorkodott megfogalmazni, hogy a Jézussal való találkozás mindig istenélményt, az élő Istennel való találkozást jelent. Péter apostol kimondta azt, amit mi is igaz hittel szeretnénk kimondani és megvallani. Ezért kapta a dicséretet, hogy „boldog vagy Simon, Jónás fia. Mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van”. (Mt 16,17)
„A mai evangélium ezt üzeni nekünk; hogy boldogságunk egyik fontos forrása az igaz hitvallás. Mégpedig az a hitvallás, amely nemcsak elrepülő szó, hanem az életben is megvalósított hitvallás.”
Az ünnep másik szentje, Szent Pál saját viszontagságairól az ugyanitt felolvasott apostoli szakaszban is megemlékezik (2Kor 11,21-12,9)
„Az életében megannyi gyötrelem kísérte őt, mindezek ellenére mert mindig örömmel vallomást tenni Krisztusba vetett hitéből.” – mondta a főpásztor, hivatkozva magára az apostolra: „Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak az Úr Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön” (2 Kor 4,10–11)
„Szent Pál apostoli tevékenységében egyre szorosabbra fonta a Mesterrel való kapcsolatát. Életét, ha nem is a szóbeli folytonos imádság, de egy másfajta szüntelen ima járta át: „Ezzel az életvitelével az apostol szüntelenül imádkozott – mondotta Aranyszájú Szent János. „Ahogyan hallhattad, bármit is tett, s bármi is történt vele, őt az Úrtól kapott reménység és a hite éltette.”
Szent Péter és Pál életében a bizonytalanságok, a nehézségek elviselése közben megtartott hit és remény jelentették a szüntelen imádságot. Az ő boldogságukat magasztaljuk ezen a mai napon, és az ő hitvallásuk boldogságához szeretnénk csatlakozni mi magunk is. Jézus Krisztus áll életünk középpontjában, templomunk középpontjában, és szeretnénk Őt igazán nagyra tartani, életünk Királyaként, meghatározójaként befogadni.”
Később a miskolci püspök a szentelendő diakónus figyelmét a szeretettel való szolgálatra hívta fel, ahogy az evangélium tanítása szerint ezt Jézus maga mutatta meg tanítványainak, és ezt a szolgálatot várja el Tibor testvérünktől is, aki a diakonátusra jelentkezett és ennek a közösségnek a megerősítésére szeretné szolgálatát végezni.
Az erő a gyengeségben van, idézte Szent Pál apostol szavait a főpásztor, majd hozzátette: „Az a kegyelmi erő, amelyet a szentelést közvetíti, olykor emberi nehézségek egész során keresztül jut kifejezésre. Kérjük a Mindenhatót, kérjük a Szentlelket, hogy ez így is történjen, így legyen ebben az egyházközségben és Tibor testvérünk életében.”
Az ózdi egyházközség parókusa, Bodnár Dániel atya kérésére szenteltek itt újra diakónust. Hevér Tibor élete mindig Ózd városához kötődött, itt született 1965.01.10-én, anyai nagyszülei tanították az imádságra. Középiskolai tanulmányait Ózdon és Miskolcon végezte, majd felsőfokú tanulmányait a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán folytatta, ahol 1996-ban hittanár alapszakon, majd később, 2012-ben, hittanár-nevelőtanár mesterszakon szerzett oklevelet. Feleségével Kisida Annamáriával 1998-ban kötöttek házasságot. Tibor 1998-tól Ózdon a hajléktalan ellátásban tevékenykedett szociális munkásként, majd 2003-tól, több mint húsz éve, a büntetés végrehajtás igazságszolgáltatásában pártfogó felügyelőként, rekreációs tisztként tevékenykedik.
Atanáz püspök Tibort az Ózdi Görögkatolikus Parókia állandó diakónusává szentelte, figyelmébe ajánlva számára a parókus által kidolgozandó munkaköri leírást.
Tibor jelmondatát a 37. zsoltárból választotta: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked, szíved kéréseit.”.
Tibor számára mindig fontos volt, hogy a rászoruló, hányatott sorsú embereken segítsen. Ezt jelenlegi világi hivatásában és a diakónusi szolgálatban találta meg. Mindegyik korábbi munkahelyén, viszonylag nagyszámú közösségbe kellett beilleszkednie, ez segítette, hogy jó emberismeretre tegyen szert. A diakónusi szolgálatban és világi hivatásában is nagyon fontos, hogy a hozzá fordulóknak az igényei és szükségletei szerint mindent megtegyen, lehetőségei és képességei függvényében. Szentelésével az egyszerű hívő emberek szolgálatát vállalta.
A diakónuson keresztül Krisztus Urunk a hívő közösséget és a rászoruló szegényeket szolgálja. Ezért is imádkozik az egyház minden nagy ekténiában a „Krisztus szerinti segédlő papságért”, vagyis a diakónusokért. Hatalmas feladat az övék, szolgálni, minden hatalom nélkül. Ezt fogják tőle számon kérni.