Karácsony első napján Orosz Atanáz püspök vezette az ünnepi Szent Liturgiát a miskolci székesegyházban. A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy a karácsonykor evilágra jött Élet az emberi élet föltételek nélküli megbecsülésére és védelmére is kötelez bennünket.
Jézus Krisztus születésének előestéjén a miskolci székesegyház szertartásai a hagyományoknak megfelelően a délutáni nagyvecsernyével és Szent Bazil liturgiával kezdődtek. Ez utóbbi szertartást csak az év bizonyos napjain, köztük december 24-én végzik. Késő este pedig a nagy esti zsolozsma imádságai hangzottak el az Egyházmegye püspökének vezetésével, majd a lítia - a templom közepén végzett kenyér-, búza-, bor- és olajáldás - szolgálata következett. A virrasztás az utrenye szertartásával folytatódott, amit az éjfélkor kezdődő Szent Liturgia zárt le.
December 25-én délelőtt az ünnepi Szent Liturgiát Orosz Atanáz miskolci püspök vezette, a székesegyház lelkipásztorai és az egyházmegye kispapjainak segédlete mellett.
„Az élet megjelent – idézte föl János evangéliumának szavait a főpásztor a homília elején - ehhez az élethez ragaszkodva szemléljük a megszületett kisdedet, aki azért jött közénk, hogy megváltson bennünket, tévelygéseinktől megmentsen, és valami egészen új és teljesebb életre vezessen bennünket. Az Istengyermek ma is, itt körünkben Megváltó. Érdemes Őt figyelni, hallgatni, hozzá csatlakozni, Őt követni.”
Atanáz püspök karácsonyi beszédének főbb gondolatait az alábbiakban olvashatják:
Istennek egyszülött Fia és Igéje értünk és a mi üdvösségünkért megtestesült a Szentlélektől, magára vállalta, hogy a szenvedő Szolga képében megszülessen. Előéletünk hibái, életünk gondjai-bajai ellenére eljött hozzánk a Megváltó, hogy életünk legyen „és bővebben legyen” (vö. Jn 10,10). Személyében „az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük … az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk” (1Jn 1,2). Ő az Élet és világosság, az Út, az Igazság és az Élet.
Kisgyermekként, csecsemőként jött közénk, és életével megmutatta, hogyan lehetünk egymásnak igazán társai. Ezért azok az igazán bölcsek, akik felkeresik Őt és Hozzá igazítják életútjukat. Ő Isten Igéje, a megtestesült Szó. Akik hozzá térnek, azok megkaphatják tőle a boldogság titkát. Program helyett azt mondta: „Szeressétek egymást”. Rangosztás helyett azt, hogy aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája. Hogy aki nem lesz olyan, mint a kisgyerek, nem juthat be Isten Országába.
Az Istengyermek azért jött, hogy életét értünk áldozza, halálával megváltson bennünket. Ezt a küldetését adta át választott tanítványainak, minden kereszténynek.
„Nálunk első a gyermek!” – büszkélkedünk fél éve. De tudjuk, hogy valójában Isten és az Ő szeretete az első, s ebből részesedik a család és annak minden tagja. Ám a fa alatt, a fa fölött számunkra most az Istengyermek tündöklik: ő méltán érdemli meg elsődleges figyelmünket és feltétlen szeretetünket. „Nálunk első a gyermek!” – ahogyan Szűz Anyja számára is, aki féltően bepólyálta, gondozta, táplálta felnőtt koráig, de még a vesztőhelyen is hűséges maradt keresztre feszített Fiához. Őt követjük.
Bennünket ez a karácsonykor e világra jött Élet, a sok kortársa által még szóra se méltatott Apróság különösen is kötelez, hogy az emberi életet bármilyen körülmények között is megbecsüljük és védjük. Születéstől, sőt fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig. Hiszen az életet Isten adta ajándékként. Ezért nem szabad a megfogant emberi életet kioltani vagy a szenvedés elől úgynevezett „édes halálba” küldeni idős embereket. A fogyatékossággal élő, beteg vagy halál közelében lévő személyek életének ember nem vethet véget. Fel kell karolnunk minden elesett embertársunkat és támogatnunk kell az emberhez méltó életet, kerülve minden olyan eszközt, amely ennek véget vetne. Az ember személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.
Ő az Élet és világosság, az örök fény, aki világosságot hozott a sötétségben élőknek, vigaszt a szomorkodóknak, „a halálárnyék tartományában ülőknek”, akik sötétben élték meg a szenvedés poklait.
Isten Igéje azért vállalta, hogy földi riválisai szemében vesztesnek bizonyulva életét adja, hogy emberi természetünket eredeti rendeltetésének megfelelően a saját élet- és szeretetközösségébe emelje föl. Éppen ezért nemcsak háborútól, hanem bármi más ártalomtól is óvjuk-védjük az életet. Amennyire tehetjük, de mostanában különösen is. Mert a Betlehemben született kisdednél van az Élet forrása és az Ő világosságában látjuk meg a világosságot. A próféta jövendölése szerint Őbenne „a halálárnyék tartományában ülőknek világosság támadt”. Megvilágosítja azokat is, akik a szenvedés sötétségében kínlódnak.
Fogadjuk el és adjuk ma tovább ezt a világosságot szeretteinknek és a kívülállóknak is!
Krisztus, igaz világosság, ki megvilágosítasz és megszentelsz minden e világba jövő embert, legyen ránk jegyezve orcád világossága, hogy meglássuk benne a megközelíthetetlen fényt! Ámen.