Nagyboldogasszony ünnepekor teljesedik be az evangélium tanítása
Galambvári Péter atya gondolatai:
Különleges az idei esztendő abból a szempontból, hogy augusztus 15-e vasárnapra esik, azaz együtt ünnepeljük az Istenszülő elszenderedését és mennybevitelét, a Pünkösd utáni tizenkettedik vasárnappal. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a Márai ünnepekre előírt szokásos evangéliumi szakaszt olvassuk föl a Szent Liturgián Lukács könyvéből Mária és Márta történetével, hanem a gazdag ifjú és Jézus párbeszédébe is belecsöppenünk. S a Mester szavai, melyet ennek a kereső fiatalembernek mondott, különleges értelmet kapnak Mária halálában. Azaz Nagyboldogasszony ünnepekkor teljesedik be az evangélium tanítása.
Egy ifjú lépett Jézushoz, és térdre borulva megkérdezte tőle: „Jó Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így felelt neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten.” Jézus elutasítja a „jó Mester” megszólítást és Isten jóságára tereli a figyelmet. Benne van ebben a válaszban a felhívás is, hogy emberi viszonylatban Istent tegyük meg a jó mértéknek, hiszen Ő a jóság forrása.
Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ha megfigyeljük liturgikus imádságainkat, rádöbbenhetünk, hogy nagyon sokféleképpen szólítjuk meg Máriát: legszentebb, legtisztább, legáldottabb, mindenkorszűz, szenny nélkül való, sérültelen, tisztaságos, Istenszülő. De azt nem mondjuk Máriára a szertartások során, hogy jó. Valaki azt mondta, hogy azért nem, mert az olyan „snassz”. Igaz, hogy a „jó” kifejezés, rövid, egyszerű, talán tényleg snassz, viszont Isten pont ilyen: egyszerű, tiszta, „csak” JÓ!
Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Viszont Ő tényleg jó. Az ördög leggyakrabban azzal kísért minket, hogy Istent rossznak állítja be, aki az embereket ok nélkül korlátozza, kizárólag bünteti, kedve és szeszélye szerint tesz velünk. Ha ezt a kísértést le akarjuk győzni, végre el kellene hinnünk, és mindennap mondogatni magunknak, hogy az én Istenem jó!
Persze nem hagyja válasz nélkül a Mester a gazdag ifjút: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” E szó hallatára az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus azt kéri az üdvösségre vágyó fiataltól, hogy azt adja oda másnak, ami számára a legfontosabb volt. A pénzét, gazdagságát, és az ezzel járó társadalmi megbecsülést. Hősünk ezt nem tudta megtenni, ellenben Mária igen. Az Istenszülő legértékesebb kincsét adta Istennek: szüzességét, méhét, testét, életét. Amikor igent mondott az angyal szavára – legyen nekem a te igéd szerint – átadta testét és életét, hogy ő legyen az édesanyja az Isten Fiának, az emberiség Megváltójának. Tőlem sem kér kevesebbet az Isten. Azt akarja, ami számomra a legértékesebb, az életemet. Mi pedig minden Szent Liturgiában, a szavak szintjén, meg is ígérjük ezt: „önmagunkat, egymást, egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk – néked Uram! Tényleg?
A tanítványok igen megdöbbentek a gazdag ifjú kudarcán, és megkérdezték Jézustól: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.” Az ember saját maga erejéből nem üdvözülhet, csak Isten kegyelme által. Ez a Jézus szavain alapuló, teológiai igazság, kézzelfoghatóvá válik Nagyboldogasszony napján. Ma nemcsak Mária elszenderedését ünnepeljük, hanem mennybevitelét is. De Mária nem a saját erejéből ment a mennybe, mint Jézus Krisztus Húsvét után negyven nappal, hanem Isten kegyelme, ereje, szeretete, gondoskodása által. Ezt az isteni beavatkozást ábrázolja az ünnep ikonja is, melyen Krisztus viszi a mennybe Mária tiszta lelkét jelképező kisgyermeket. Mert Mária ember volt, és az embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges. De ha Mária képes lett az üdvösségre Isten kegyelme által, akkor - bár „több kegyelemre” lesz szükség - de az én helyzetem sem teljesen reménytelen! Ámen!