Az alábbiakban Orosz Atanáz püspök anyák napjára írt gondolatai olvashatók
Mindegyikünk valahol édesanyjával volt a legszorosabb kapcsolatban. Az anya kilenc hónapon át saját testében hordja gyermekét, szinte saját testrészeként érzi annak első életjelenségeit. Ezért egy életen át szinte érzi, mi van gyermekével, saját testében-lelkében átéli, ami gyermekével történik. Ahogyan magzatát folyamatosan táplálta, egy életen át szeretné ellátni, táplálni övéit. Sajátos gondoskodását később átveheti házastárs, rokon gondozó vagy ápoló: de ahogyan mondani is szokták: „anya csak egy van”. Az édesanya sajátos szerepét aligha pótolhatja más.
Anyák napja idén „a munka ünnepére” esik. Más esztendőkben ilyenkor Szent Józsefet ünnepli a katolikus egyház. Idén óhatatlanul eszünkbe jut az is, ahogyan édesanyánk szüntelenül fáradozott értünk. Ha a családban végzett munkáját nem is becsülte annyira a társadalom, mint a közéleti szereplőiét vagy a munka hőseiét, fáradhatatlan házi munkájáért is külön elismerést érdemel. Aki pedig „bokros teendői” között évtizedeken át két fronton is küzdött családjának megélhetéséért, annak e napon különösen is kijár a dicséret.
Két éve már, hogy nem tudtuk kellőképpen megbecsülni, megköszönni a gyermekekért vállalt anyai hivatást. Hol karantén és egészségvédelem, hol puszta félelem tartotta vissza sok százezer embert attól, hogy anyák napján személyesen köszöntse fel édesanyját, nagymamáját. Most ez évben pótolni lehetne mindezt, hiszen e földi életünkben létfontosságú maradt ez a kapcsolat. Nem pusztán egy szál virág, hanem a szeretet és hála bármi más kifejezése is kifejezheti a ragaszkodást. Hiszen minden tárgynál kedvesebb a személyes szó.
Május első vasárnapja idén egyházunkban a kenethozó asszonyok vasárnapja is. Bár nem mindegyikükről tudjuk, hogy családanya volt-e, de az evangélisták úgy mutatják be őket, mint akikkel elsőként találkozott személyesen a Feltámadott Úr. Jézus örömet hozott nekik, ahogyan ezt már köszöntésében is kifejezésre juttatta. Hozzon örömet ma az édesanyáknak is!
A sors iróniája vagy tragédiája az, hogy saját édesanyánkon kívül háborús menekült anyák is nagy számban tarthatnak most igényt a befogadásra és szeretetre. Olyan édesanyák, akik rajtuk kívül álló okok miatt kénytelenek voltak – talán bizonyos esetekben örökre – búcsút mondani szülőföldjüknek és férjüknek vagy fiaiknak.
Ferenc pápa virágvasárnapi beszédében magával Krisztus Urunkkal hozta kapcsolatba őket: „a háború őrületében … Krisztust ismét keresztre feszítik. Igen, Krisztus ismét keresztre van szegezve az anyákban, akik férjük és gyermekeik igazságtalan halálát gyászolják. Keresztre van szegezve azokban, akik gyermekükkel a karjukon menekülnek a bombák elől.”
Értük is imádkozzunk vagy mondjunk néhány fohászt anyák napján – bár náluk az anyák ünneplése is későbbre esik egy héttel! Elképesztő helyzetüket alig-alig képes felfogni az ember, s legtöbben még szóba állni is nehezen tudnánk velük. A Szentatya szavai győzzenek meg bennünket arról, hogy menekült vendégeinkben a keresztre feszített Megváltót is fogadhatjuk vagy láthatjuk. Adjuk meg nekik az emberhez méltó fogadtatást és tiszteletet, szeretetet! Segítsünk gyermekeik révén egy kis vigasztalást, örömet szerezni nekik!
Amióta Ferenc pápa a megtámadott és a hadat viselő országot egyaránt a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Szívének ajánlotta, menekültjeink kapcsán is egyre többször eszünkbe jut az Istenszülő, Jézus Krisztus édesanyja. Ő legyen pártfogója minden édesanyának és minden segítségre szoruló kismamának is! Hiszen ő az, akit Szent Fia a kereszten szeretett tanítványának és minden későbbi tanítványának is édesanyjává tett meg. Őt, „az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó Istenszülőt, a pártfogásban a mi változhatatlan reménységünket” szólítsuk meg Anyák napján is, hogy járjon közben édesanyánkért és szeretetteinkért!