December 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. A megváltó Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék.
I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává.
A karácsony ünnepéhez különböző szokások kapcsolódnak, mint a betlehemezés, a karácsonyfa-állítás és az ostyahordás.
A betlehemezés Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, dramatikus játék. Főbb jelenetei a szálláskeresés, amelyben a várandós Mária és József szállást keresnek, illetve a pásztorjáték, aminek főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, és akik elmentek az újszülött Jézushoz, hogy neki ajándékot vigyenek.
Az első jászolt Assisi Szent Ferenc állította fel 1223-ban, egy grecciói templomban. A betlehemi jászol segít megértenünk Karácsony titkát, mert az isteni Fiú alázatáról és irgalmas jóságáról beszél, aki „noha gazdag volt, szegénnyé lett” (2Kor 8,9) értünk. Szegénysége gazdaggá teszi azt, aki befogadja. A karácsony örömet és békét hoz mindazoknak, akik a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan meghallgatják az angyal szavát: „Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket” (Lk 2,12). Szép szokás kis betlehemet állítani a karácsonya alá.
A karácsonyfa Isten ajándékozó szeretetének szimbóluma. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa gyertyái a született Világosságnak, díszei pedig az örök dicsőségnek jelei. A fa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag.
Az ostyahordás és az ostyatörés ősi felvidéki népszokása szorosan kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz. Régen advent utolsó hetében a harangozó és a kántor ostyát süttetett és azt vitték házról házra a gyermekek, miközben ezt énekelték: „Békësséghirdető Istennek angyala, ki a pásztorokat útbaigazíjja, hogy mënjenek gyorsan Bëtlehem városba, ott találják majd a Jézust a jászolba, hogy karácsony napját érhessék kentëk is!”
Ez az ostya egy kb. 15 cm átmérőjű kerek lapocska (oplátky, oplatek), amelyből a karácsony ünnepi vacsora előtt a család minden egyes tagja kap egyet, s mielőtt az étkek elfogyasztásához kezdenének, a népszokás szerint egymástól bocsánatot kérnek az eltelt esztendőben elkövetett vétkeikért. Az ostyatörés hangja, mely betölti a szobát ilyenkor, a „szeretet legszebb zenéje”.
Minden porta annyi ostyát kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége –, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett.
December 25-e, karácsony, a család bensőséges ünnepe. A családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a hívő ember számára az oltár jelképe és a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. Az ünnep alkalom arra, hogy felismerjük és elfogadjuk Isten minden embert megérintő szeretetét, amely átragyog a betlehemi éjszaka ridegségén és meghitté változtatja azt.
Engedjük, hogy megragadja szívünket karácsony lényege, hogy Isten emberré lett, azaz belépett világunkba. Isten kisgyermekként érkezik közénk, aki „született Szűz Máriától”: megszületett a világ Megváltója!
Minden kedves olvasónknak kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, boldog új esztendőt kívánunk!
MKPK