Nagy Szent Atanáz levele a zsoltárok értelmezéséről ma is a zsoltárimádkozók épülésére szolgál, sőt a zsoltárok mindennapi imádságainkká is válhatnak.
Nagy Szent Atanáz atyánk Markellinoszhoz intézett leveléből a zsoltárok értelmezéséről
"Csodálattal szemlélem Krisztusban vállalt elszántságodat, Markelinosz barátom, hiszen a jelenlegi megpróbáltatást is, még ha sokat is kell szenvedned attól, jól viseled el, és az aszkézist sem hanyagolod el. Érdeklődtem Felőled attól, aki a leveledet hozta, hogy vagy most a betegséged elmúltával, s megtudtam, hogy a teljes Szentírás olvasására szántad el Magadat, s hogy különösen is gyakran olvasgatod a zsoltárokat, s igen nagy gonddal igyekszel felfogni minden egyes zsoltár értelmét. Ezért megdicsérlek, s egyébként magam is nagy szeretettel kötődöm ehhez a könyvhöz, akárcsak az egész Szentíráshoz. Ilyen érzésekkel telve fordultam egy öreg szerzeteshez, aki igen alaposan tanulmányozta az Írásokat, és most Veled is közölni akarom azt, amit ő mondott el a kezében tartott zsoltároskönyvről. Elmondott szavai nekem tetszenek, és igen meggyőzőnek hatnak. Így beszélt:
Fiacskám, az egész Szentírásunk, tehát mind az Ó-, mind az Újszövetség, Istentől sugallt és hasznos a tanításra, amint írva van, a Zsoltárok könyve viszont meggyőződéses figyelmet igényel azoktól, akik figyelmesen hallgatják. Minden egyes (bibliai) könyv kifejt ugyanis és elénk tár valamilyen sajátos tanítást. Mózes öt könyve például a világ keletkezését és a pátriárkák cselekedeteit, majd pedig Izraelnek Egyiptomból való kivonulását és a Törvény kihirdetését mutatja be. A következő három könyv a Föld felosztását, a bírák cselekedeteit, majd pedig Dávid családfáját. A királyok könyve és a Krónikák a királyok vállalkozásait, Ezdrás könyve a népnek a (babiloni) fogságból való szabadulását s a templom és a város újjáépítését, a próféták a Megváltó eljövetelére vonatkozó jövendöléseket hirdetik meg, fölelevenítik a parancsolatokat, szemrehányást tesznek a törvénysértőknek, és jövendöléseket hirdetnek a (pogány) népekről. A Zsoltárok könyve viszont mint valamiféle paradicsomkert foglalja magában dallamos énekbe mindezeket, és saját üzenetét zsoltár formában juttatja kifejezésre.
Például a Teremtés könyvének tartalmát énekli meg a 18. (a héber és magyar kiadások szerint: 19.) zsoltár: „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és az ő kezei alkotmányát hirdeti az égboltozat” és a 23. zsoltár: „Az Úré a föld és annak teljessége, a földkerekség, és mindnyájan, kik benne laknak. Mert ő alapította azt tengerek fölé”. A Kivonulás, a Számok könyve és a Második Törvénykönyv eseményeit énekli meg 77. és hasonlóképpen a 113.zsoltárban igen szépen: „Midőn Izrael kivonult Egyiptomból, Jákob háza az idegen nép közül, Júdea lett szent országa, Izrael a birodalma”. Ugyanezek az események kerülnek sorra a 104. zsoltárban is: „Elküldé Mózest, az ő szolgáját, Áront, akit kiválasztott. Beléjük helyezte jeleinek és csodáinak igéit Kám földjén.”…
A próféták jövendöléseire szinte minden zsoltárban található utalás. Arról, hogy a Megváltó eljön, és hogy maga Isten az, aki nálunk fog tartózkodni, a 49. zsoltárban így szól: „Az Isten nyilván jő, a mi Istenünk, ő nem hallgat”, a 117. zsoltárban pedig: „Áldott, ki az Úr nevében jő, áldunk titeket az Úr házából. Isten az Úr és megjelent nekünk”…
A Zsoltároskönyv azt is tudatosítja, hogy aki eljövendő, az maga a fölkent Krisztus (Messiás), sőt kifejezetten erről szól a 44. zsoltárban: „A te trónod, Isten, örökkön örökké áll, királyi jogarod igazság pálcája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a gonoszságot, azért kent föl téged Isten, a te Istened vigasság olajával társaid fölé”. S hogy senki se hihesse azt, hogy csak látszatként jön el, a 86. zsoltár már arra is utal, hogy ő emberré lesz, s hogy éppen ő ez, aki által mindenek lettek: „Sionról azt mondják majd: Anya lett, és ember született benne, és maga a Fölséges vetette meg alapjait” Éppen ezért, mivel már tudott arról is, hogy Ő Szűztől fog születni, ezt sem hallgatta el, hanem tüstént valamiféle jelét adta ennek is a 44. zsoltárban: „Halljad, leányzó, és lássad, és hajtsd ide füledet, felejtsd el népedet és atyád házát! A király kívánja szépségedet”. Ez a mondat újra csak ahhoz hasonló hangvételű, amelyet Gábriel mondott el: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled!” (Lk 1,28). S miután [Messiás = Fölkent] Krisztusnak nevezte Őt, tüstént rámutat arra is, hogy emberileg a Szűztől született, mégpedig a következő szóval: „Halljad, leányzó!” Gábriel néven szólította Máriát, noha ez tőle születésére nézve idegen tőle, de Dávid nyilván joggal nevezte őt leányának, mert ugyanabból a törzsből származik.
Ahol aztán [a Zsoltároskönyvben] arról van szó, hogy Ő emberré lesz, a zsoltáros azt is következetesen megmutatja, hogy testileg szenvedésnek lesz alávetve. A 2. zsoltárban pl. a zsidók összeesküvését előre látván így énekel: „Miért háborodtak fel a pogányok, s miért terveztek a népek hiúságokat? Fölállnak a föld királyai, a fejedelmek egybegyűlnek az Úr ellen és az ő Fölkentje ellen”. A 21. zsoltárban pedig magának az Üdvözítőnek ajkára adva teszi ismertté halálának módját: „A halál porába vetettél le engem. Mert sok kutya vett körül engem, a gonoszok gyülekezete bekerített engem. Átlyuggatták kezeimet és lábaimat, megszámlálták minden csontomat. Ők pedig néztek és szemléltek engem, elosztották maguk közt ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek”. Az, hogy átlyuggatták kezeimet és lábaimat, mi mást fejezhet ki, mint a keresztre feszítést? S miután minderről értesített a zsoltáros, hozzáteszi azt is, hogy nem önmagáért, hanem érettünk szenvedi ezeket az Úr. A 87. zsoltárban újra csak az Ő ajkára adja: „Rám nehezült a te haragod”, a 68. zsoltárban pedig: „amit nem raboltam el, meg kell fizetnem”. Hiszen Ő nem vétkesként halt meg, hanem érettünk szenvedett, és az engedetlenségünkért bennünket megillető haragot vette magára, ahogyan már Izaiás próféta által megmondotta: „A mi betegségeinket viselte”(53,4), és ahogyan a 137. zsoltárban mondja: „az Úr megfizet érettem”. …
Éppen ezért a Zsoltároskönyv arról is szól, hogy Ő testileg fölmegy a mennybe, hiszen a 23. zsoltár így hangzik: „Emeljétek föl, fejedelmek, a ti kapuitokat, emelkedjetek föl, örök ajtók, hogy bemenjen a dicsőség királya!” A 46. zsoltár pedig: „Fölment az Isten örvendezéssel, az Úr harsonaszóval”…
Ebből a könyvből értesülhetünk a [pogány] nemzetek meghívásáról többfelé is, főként a 46. zsoltárban: „Minden nemzetek, tapsoljatok kézzel, örvendezzetek az Úrnak vigasság szavával!”; valamint a 71. zsoltárban: „Leborulnak le előtte az etiópok, és ellenségei a földet csókolják előtte. Tarzisz és a szigetek királyai ajándékokat mutatnak be, Arábia és Szába királyai ajándékokkal járulnak elé, és imádni fogja őt a föld minden királya, minden nemzet szolgáljon neki!”. Erről éneklünk a zsoltárokban, s ezt persze a többi könyv is előre meghirdeti.
[Az öreg szerzetes] egyébként kifejezésre juttatta, hogy tisztában van azzal, hogy a Szentírás minden könyvében ugyanígy megvan az Üdvözítő művének meghirdetése, ami egyébként minden egyes könyvnek közös témája, s ez az összhang a Szentlélek műve. … Mert egy és ugyanaz a Szentlélek, és ő oszt szét minden kegyelmi adományt, noha maga természeténél fogva oszthatatlan. Ezért hát teljesen jelen van mindegyikben, s ugyanakkor a Lélek kinek-kinek a szolgálata mértékében különböző módon nyilvánul meg és osztja adományait, s a Lélek jóvoltából mindegyik [könyv] a szüksége szerint osztja az igét. … Minden könyvben megtaláljuk a Szentléleknek ezt a közös kegyelmét: ugyanígy megtalálható az minden egyes könyvben, s mindegyikben, pontosan úgy, ahogyan szükséges és ahogy a Szentlélek akarja. Az pedig, hogy ilyen „szükségmegoldásból” hol van több és hol kevesebb, nem tesz semmit, mert mindegyik a saját feladatát fejti ki és teljesíti.