November 17. A készületi idő harmadik napja: Szentek között élő Csodatevő Gergely atyánknak, Neocezárea püspökének emléke

„Sok csodatétel adományával felruházva * csodajelekkel az ördögöt elűzted, * és az emberek betegségeit megszüntetted, legbölcsebb Gergely, * ki tetteidtől nyerted nevedet, * mert helyesen Csodatevőnek neveztek el.” (Konták – reggeli zsolozsma)

Csodatevő Gergely atyánk Neocezárea városából származott, előkelő családból. Bár szülei pogányok voltak, gondot viseltek arra, hogy Gergely jó nevelést kapjon és előkelő iskolákban tanuljon. Így szülei korai halála ellenére Gergely bölcseletet tanulhatott a korabeli híres iskolákban. Tanulmányai miatt Alexandriába is eljutott, ahol Origenész tanítása nyomán megtért és megkeresztelkedett. Isten kegyelméből Gergely megismerhette a Szentírás magas tanítását, és nagy szeretetre gyulladt Krisztus Urunk iránt. Olyannyira elragadta az Isten utáni vágy, hogy elhagyta a nagyváros forgatagát és a pusztába vonult imádkozni. Egyiptom sivatagaiban azonban nem tudott annyira elbújni, hogy híre ne haladja meg a sivatag határait, így Fedim Amazia püspöke kerestetni kezdte, hogy pappá szentelhesse.

Gergely azonban méltatlannak érezte magát erre a magasztos szolgálatra, és ezért igyekezett elbújni az őt felkereső emberek elől. Valószínű, hogy nem találták volna meg, azonban volt egy látomása, hogy a Boldogságos Szűz, Szent János apostollal és evangelistával megjelent neki, és kezébe tettek egy tekercset az Egyház hitvallásával. Ő ebből megértette, hogy Isten akarata, hogy őt pappá szenteljék.

Nemsokkal azután, hogy pappá szentelték, ő lett Neocezárea főpásztora. Egy olyan korban kellett vezetnie a helyi egyházat, amikor az egész városban mindössze 17 keresztény volt, - írja a szentek élete.

Sok liturgikus ének Gergely atyát második Mózesnek nevezi, mivel minden olyan adomány birtokában volt, amivel hajdan Mózest is felruházta az Úr Egyiptomban. Isten csodatevő erővel ajándékozta meg, így űzött ördögöt, gyógyított, de a természet erőit is megfékezte Isten erejével.

Decius keresztényüldözése idején, katonák keresték, hogy elfogják. Meg is találták a nyomát a pusztában és utol is érték, azonban Gergely és az egyik diakónusa, aki vele volt, Istenhez fohászkodtak, hogy ne találják meg őket. Így is történt, ugyanis amikor utolérték őket a katonák, Gergely buzgó imája nyomán láthatatlanná váltak, a katonák pedig eredménytelenül tértek haza.

A szentekről való feljegyzés megemlít egy érdekes esetet, hogy az ördög hogyan akarta befeketíteni az emberek előtt a szent életű püspököt. A rágalmazás bűnével támadt az ördög, méghozzá úgy, hogy egy prostituált a város piacterén nagy hanggal pénzt követelt Gergelytől sokak hallatára, hogy szolgáltatásait végre fizesse ki.

A szent életű atya nagyon szégyenkezett az igaztalan vádak ellenére, és kérte paptársait, hogy fizessenek annak az asszonynak, hogy végre a szégyentelen kiabálást befejezze. Az egyik pap vonakodva kifizette azt az asszonyt, aki abban a pillanatban, hogy elfogadta a pénzt, ördögtől megszállott lett. A gonosz lélek a földre vetette szerencsétlent, hogy fogát csikorgatta és habzott a szája. Látva ezt Gergely atya, rögtön imádkozni kezdett azért az asszonyért, és a gonosz démonnak el kellett hagynia azt a nőt, aki eszére tért, és meggyógyult. Ekkor bocsánatot kért Gergely atyától és hálálkodott a szabadításért.

Csodatevő Gergely atyánk, mint Krisztus hű szolgája, olyan eredményes volt az igehirdetésben, hogy amikor 270-ben magához hívta az Úr, már nem volt csak 17 pogány abban a városban.

Elmélkedés

Az isteni gondviselés gyakran ránk bízza az evangéliumi képviseletét a világban. Ha Isten iránti szeretetünket meg tudjuk őrizni, és tudjuk azt táplálni imádsággal, ma is átélhetünk olyan „égi segítséget”, amit a szentek is kaptak olyan helyzetben, amikor már nem volt emberi segítség.

Tanács

„Veletek is megtörténhet, ami a zsidókkal a sivatagban: keserű forrásvízzel, nem tetsző dolgokkal, betegséggel, nehéz próbával, kísértéssel találkoztok. Ilyenkor használjátok a Mózes által mutatott orvosságot. Használjátok azt a fát, amely elviselhetővé teszi az életet, vagyis a szent kereszt fáját, Jézus Krisztus szenvedésének emlékezetét.” Bosco Szent János