2019-ben július 22-25. között tartottak zsolozsmás tábort Irotán. Az ott eltöltött idő ihlette Kiss Máté gondolatait.
Amint az ember elhagyja a városi környezetet és gondokat, és halad minél bentebb a smaragdzöld lankákkal tarkított vidéken, akkor legbelül érezheti, hogy valami jó és nyugodt helyre tart. Illetve tartana, ha közben nem kési le csatlakozását Edelényben – így bízhatunk meg az internetes útvonaltervezőkben. De legalább a táj még mindig szép.
Még szerencse, hogy az Istenszülő hathatós közbenjárására, és egy rendes sofőr, Polyák Imre atyának köszönhetően mégis sikeresen eljutottam úti célomba.
A csend faluja
Irota nagyon sokáig arról volt híres, hogy térerő csak bizonyos pontokon volt elérhető, ráadásul a templom udvarában, de hát így legalább elmondhatjuk, az épület így nagy népszerűségnek örvendhetett a faluban. Most viszont az útközben élénk tornyosuló rádiótorony azt a félelmet keltette bennem, hogy ez meg fog így változni. Azonban ahogy beértem a faluba, elfogott az az ismerős érzés, mint máskor is. A csönd. És a nyugalom. Irota egy zsákfalu, a világ vége után balra kettővel, ennek ellenére a táj szépsége, és a meghitt nyugalom mégis arra ébreszti az embert, hogy ez itt nem az Isten háta mögött van. Pont, hogy előtte.
Érkezésemkor éppen dél volt, így pont befutottam zsolozsmára a templomba, ahol a VI. imaórát kezdték el a Déli istentisztelettel. A templomba betérve nem estem kétségbe, hiszen helyet kényelmesen találhattam magamnak, elvégre nem kifejezetten a nagy tömeg fogadott, mégis szép számmal voltak jelen. Nyilván sajnos sokat nehezen tudják megtenni, hogy huzamosabb időt töltsenek el itt, de akik itt vannak, helyettük és értük is imádkoznak. Ha a Szentírásból vennék példát, úgy fogalmaznék, hogy azok akik itt vannak a szent mag (Iz 6, 13), a mustármag, melyből terebélyes fa nőhet ki (Mt 13, 31-32).
Közélettől az imaéletig
A családiasság az ebéd alatt is jól észrevehető volt, hiszen szinte bárkivel szóba elegyedhettem, mint egy rendes vasárnapi ebéden. Az ezutáni pihenős időben úgy gondoltam, körbekérdezek pár embert, hogy mit is gondolnak erről az egész programról, amikor is egy olyan mély és tartalmas beszélgetésbe keveredtem, amire hirtelen nem is számítottam. Ha az ember azt hinné, hogy egy ilyen zsolozsmás táborban csak zsoltárt olvasni lehet, akkor ki kell ábrándítsam – bár nem tagadom, szerves része –, ugyanis itt a geopolitikától kezdve mezőgazdasági és a várostervezésig mindenről lehetett beszélgetni.
Ezt a beszélgetésünket csak egy fontosabb dolog szakíthatta félbe, mégpedig a IX. imaóra kezdete. A szertartás hasonlóan meghitt és nyugodt volt a délihez hasonlóan, ebben igazán nem is csalódhat az ember, ha ide eljön. Minőségi imaidőből itt feltöltődhet a mindennapokhoz. A szép magas hegyről már csak a lejutás az izgalmas, ki a nehezebb, ki pedig a még nehezebb útvonalat választja.
A „még-nehezebb-útvonal”
Papok minden sarkon
Az imaóra után ismét egy hosszabb szabad idő következett, amit azonban nem töltöttek haszontalanul a jelenlevők. Ugyanis ha már ilyen sok pap jelen volt – akik erre az időre szintén hátrahagytak sok otthoni teendőt a lelki kikapcsolódásért -, sokan a helyzetet kihasználva elmentek a gyónásukat elvégezni.
Beszélgettem közben pár emberrel, akik felhívták a figyelmem egy fontos dologra. Otthon sokszor tapasztalják azt, hogy a papoknak a sok teendőik, munkáik közben kevés idejük marad a hívek lelki vezetésére, akár egy jó beszélgetésre, akár egy Szentgyónásra. Érdekes egyébként, mert papoktól is sokat hallom, hogy a hívek nem keresik fel őket (ilyen lehet, amikor a kereslet és a kínálat nem találkozik...).
Itt azonban bőven van idejük, senki sehova nem siet, így nyugodtan tudnak papok és hívek a lelki életükkel foglalkozni.
Kicsit talán túl idillinek tűnik, amiket most ide leírok, magam is így gondolom, de talán valahol mindannyiunk óhaját vetem most „papírra”, hiszen mind papok, mind hívek szívünk mélyen vágyunk arra, hogy a lelkünk egészségével is tudjunk törődni, mégpedig így közösségben.
Szavakon túl...
A napot végül vecsernyével zártam, ami külön öröm volt számomra, hogy odaengedtek kicsit segíteni az éneklésben is. Jóleső érzés az, amikor az ember legalább egy fél órácskára le tud tenni pár problémát, és a meghitt imára tud koncentrálni.
Amiket megtapasztaltam az évek során, és ezalatt az egy nap alatt is, mind értelmileg, mind szellemileg nagyon szép élmények voltak. Voltak azonban ennél is fontosabb pillanatai az itt töltött időnek, ezek viszont az előbbieken is túlmutatnak – ezek lelki élmények. Amikről sejthetjük, hogy beszélni, írni nem igazán könnyű, sőt annyira személyes, hogy azt rajtunk kívül szinte senki sem értheti meg, hogy mit élünk át egy-egy ilyen lelki tapasztalat alatt.
De egy biztos: ezeket éri csak meg igazán keresni.