Ferenc pápa rendelkezése szerint az év harmadik vasárnapja az Isteni ige vasárnapja
A történelem folyamán végig tudjuk kísérni, hogy az emberek hogyan tájékozódtak ha elmentek egy hosszú útra. Az őskor embere az égtájak megkülönböztetésével indult el. Később megjelentek a papiruszokra, selymekre rajzolt útmutatók. Kínában a 300-as évek környékén felfedezték az iránytűt, a térképészet virágzása pedig a középkorra datálható. Ma már a digitalizált világban előkapjuk a GPS-t és a világ bármelyik táján útba igazít minket… Megfigyelhetjük, hogy az idő folyamán az ember folyamatosan kereste a lehetőséget a tájékozódásban… Mert tudni akarta, hogy mi, merre, hány méter: meddig mehet el, és hol kell visszafordulni. Vagy ahogy a mai nyelvjárás mondja: hol kell elindítani az újratervezést. De miért mondom el mindezeket? Nem a tájékozódási eszközök nyújtotta lehetőségeket szeretném most ismertetni. Hanem azért, mert mi keresztények ma tartjuk lelki iránytűnk emléknapját: az Isteni Ige vasárnapját.
Kedves Testvérek! A földrajzi tájékozódással karöltve figyelnünk kell arra is, hogy a lelki tájékozódásunk is naprakész legyen, melynek eszköze nem más, mint a Szentírás. Igaz lelkületű keresztény embereknek igénye kell hogy legyen a lelki tájékozódás. Tudnunk kell, hogy adott helyzetben épp merre járunk, hol kanyarodtunk helyes irányba, hol kell megálljt parancsolni és a helyes útba terelni lelki/erkölcsi életünket… Ehhez nyújtanak segítséget a szent írásokban előforduló személyek: Ádám és Éva, Ábrahám, Mózes, a próféták; de mindenekelőtt a Szentírás szívének is nevezett Evangéliumokban megjelenő tökéletes példakép: Jézus Krisztus.
A Biblia a legtöbb otthonban megtalálható: sajnos valahol már csak babonából vagy megszokásból porosodik a könyvespolcokon: mondván, hogy „egy Biblia azért csak illik, hogy legyen itthon”. Sokan viszont csak a nagytakarítások alkalmával veszik kézbe. Pedig ez a könyv valójában olyan, mint a tűz: mert benne Isten szól hozzánk… Ha egy kisgyermeket telefonon hív az apukája, ő boldogan röpül a telefonhoz, mert tudja, hogy, aki a vonal másik végén van, őt feltétlenül szereti és jót akar neki. Ugyanezt a lelkületet kell megvalósítanunk a Biblia olvasásakor: mert ez a mi kommunikációs hálónk. Amelynek a másik végén Mennyei Atyánk szól hozzánk.
Ezen a héten parókiai vetélkedőnkön az ószövetségi könyvek közül a Bölcsesség könyve került kijelölésre, amely az Szentíráson belül a bölcsességi irodalomhoz tartozik. Ez a mű bemutatja, hogyan tölti el a világot Isten lelke és bölcsessége. Rávilágít arra, hogy az igazak mindig Isten kezében vannak, még akkor is ha üldözik őket, vagy korán halnak meg. A Bölcsesség könyve ezzel kilép abból az erőteljesen képviselt szemléletmódból, hogy a szenvedés vagy a balsors Isten fenyítőeszközei. Sokkal inkább azt teszi világossá, hogy ezek is a Teremtőhöz vezethetnek minket, Aki az igazak javára munkálkodik a történelemben. Ezt kívánja alátámasztani az egyiptomi fogságban lévő Izrael népének történetével is. Ők a hitet körülményeiktől függetlenül igyekeztek elevenen tartani és ezzel az Istenhez kötődő embernek a helyes magatartásmintát nyújtani.
Buzdítok mindenkit, hogy bátran merjük kommunikálni Istennel imádságaink mellett a Szentíráson keresztül is... Tartsuk kezünkbe, mint lelki iránytűt, amely nem földi kontinensekre, egzotikus országokban ad útmutatást, hanem számunkra egy sokkal értékesebb helyre: Isten Országába!
Szöveg: Marczi András, diakónus
A szövegben szereplő fényképek Ózdon készültek, Isten igéjének vasárnapján a liturgia végén a hívek Szentírásait szentelték meg.