Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékeztünk meg. Az ünnepnapon Orosz Atanáz püspök mutatott be Szent Liturgiát a miskolci székesegyházban.
Virágvasárnap a Szent Liturgián János evangéliumának 12. fejezetéből az 1-18. verset olvassák fel.
„A mai evangéliumban sok szereplővel találkozunk. Érdekes volna magunkat is történet szereplői közé helyezni. Vajon én melyik szereplővel tudnám azonosítani magamat? – tette föl a kérdést Atanáz püspök a homília bevezetőjében.
A Jézus közelében étkező, nemrég feltámasztott Lázárral könnyen azonosulhatunk mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, hiszen a keresztségben mi is alámerültünk a halálba és föltámadtunk Jézus Krisztus által, mondta a püspök.
Vajon kit találnánk magunkhoz közelinek Lázár nővérei közül? Máriát, aki most is Jézus mellett fejezte ki érzelmeit, amikor valódi nárduszból készült, drága olajjal kente meg Jézus lábát, vagy a szorgalmatos Mártát, akit most is felszolgált a vacsorán? „Csak az Iskarióti Júdást ne válasszuk” – kérte Atanáz püspök –, aki kötözködni kezdett, hogy a drága kenetek árát el lehetett volna adni és a pénzt a szegényeknek osztani, mert sajnálta, hogy ez a pénz nem a nála lévő erszénybe került.”
„A mai evangélium közepén Júdás alakja már előre vetíti nekünk a nagycsütörtöki árulást, és az ő tragédiáját is. Jézust tanítványok veszik körül, azonban ez a mai evangélium közülük csak erről a kötözködő árulóról számol be, aki úgy tűnik, már korábban is olykor-olykor felbosszantotta a Mestert. Jézus türelmesen újra elmagyarázza neki, hogy ez a kenet immár az Ő temetése előképeként szolgált. Jézus látja a maga sorsát; Júdás által lesz elárulva, és mégis, indulatok nélkül, mindössze egyetlen legyintéssel inti le a tanítványt.”
Majd így folytatta a főpásztor: „Jézus bevonul Jeruzsálembe, ahol a tömegben szintén keressük a helyünket az Ő társaságában. Ott van például a kis szamárcsikó; az evangéliumból tudjuk: „az Úrnak szüksége van rá”(Lk 19,34), Olykor, nehéz helyzetben ez adhat vigaszt, hogy az Úrnak szüksége lehet arra a jelentéktelennek tűnő szolgálatra is, ami épp nekem kijutott.”
„Továbbá ott vannak az apostolok is, valamint az okoskodó írástudók és főpapok. Jézus nem mond kortes beszédet, szelíden és szótlanul jön, mégis királyként vonul be egy szamárcsikó hátán. Az apostoloknak pedig eszükbe jut Zakariás próféciája: „Íme, a te királyod jön… szelíd és szamárháton ül, fiatal szamárvemhén. Kipusztítja a harci szekereket Efraimból, s a lovakat Jeruzsálemből, s megszűnik a harci íj.” (9,9-10) Illetve Izajás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám”. Nem vitatkozik, és nem kiáltozik, a tereken senki sem hallja a hangját.” (Mt 15,6-7) Egyetlen mondat hagyja el az ajkát: „Nem olvastátok-e sose: Gyerekek és csecsemők ajkával hirdetted dicsőségedet?” Ezzel a zsoltárverssel fejezi ki a helyzet magyarázatát.
„Ez nekünk ma igen sokat mond; a békesség királyaként mutatkozik be a Jeruzsálembe bevonuló Messiás, nem úgy, ahogyan honfitársai várták: nagy haderővel és hódító sereggel. Napjainkban, amikor csaknem az egész világ fegyverkezik egy újabb világháborúra, rendkívül fontos, hogy egyes-egyedül csak a Békesség Fejedelméhez, a Jeruzsálembe bevonuló királyhoz ragaszkodjunk, aki fegyvertelenül és szelíden gyakorolja uralmát és hatalmát. Ahogyan a 45. zsoltár megjövendölte már évszázadokkal korábban az erős Úr hatalmáról: „Háborúkat szüntet meg a föld határáig,összetöri az íjat és szétzúzza a fegyvereket, a pajzsokat elégeti tűzzel.” Az ősi zsoltárvers kifejezi, hogy Isten beavatkozása ebbe a jelenlegi helyzetbe is kizárólag a béke lehet, amelyet Ő egész haderők megszüntetése árán is meg tud valósítani.
„Szent Pál apostol biztatott bennünket szelídségre az evangélium előtt elhangzott szavaival, valamint hogy „ne aggódjatok semmiért, hanem kéréseteket minden imádságban és könyörgésben hálaadással terjesszétek Isten elé! Akkor Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,5-6).
„Igen, ezt az áldást várjuk a mai szép virágvasárnapon és a Nagyhét minden napján. Megfogadjuk szívünk mélyéből, hogy senki másra nem hallgatunk, csakis Királyunkra, Jézus Krisztusra, Őt követjük.” – mondta a püspök, majd a hajnali zsolozsmán, a barkaszenteléskor elhangozott sztichira szavaival zárta a homíliát: „Ma a Szentlélek gyűjtött minket egybe és mindnyájan fölvevén keresztedet mondjuk áldott, aki az Úr nevében jő. Hozsanna a magasságban!”
A szertartások végén ebből a megszentelt barkából vihettek a hívek otthonaikba.