Az alábbiakban Orosz Atanáz püspök húsvét szent ünnepére írt gondolatait olvashatják
„Föltámadás napja van! Világosodjunk fel ezen ünnepéllyel!” – biztatjuk egymást a pandémia sötétségében is újra meg újra. Ez a kívánt „felvilágosodás” azonban korántsem olyan, mint a történelemből ismert filozófiai mozgalom, amely az ész és az értelem fontosságát túlhangsúlyozva sok-sok csapást hozott az emberiségre. Másféle „felvilágosodásra” biztatjuk egymást. Arra, amit az ősegyház himnuszából így rögzített Szent Pál: „Ébredj, te alvó, támadj fel halottaidból, és Krisztus rád ragyog!” (Ef 5,14) A húsvét hajnali ünneplés épp ezt jelenti. Hiszen Krisztus már feltámadt, de közösségünkben a föltámadott Krisztus ragyogása teszi lehetővé, hogy már világosság vagyunk az Úrban (Ef 5,8).
„Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága” – olvassuk Szent János evangélistánál, a feltámadás tanújánál, akinek valamennyi szavát Jézus pászkájának sugárzó világossága járja át. Annak világossága, aki elhozta az üdvösséget már azáltal is, hogy Ő maga az önfeláldozó szeretet. Az az Élet és fény, amely az Ige személyéhez tartozik, már az örök Élet előíze és előrevetíti mindnyájunk megvilágosodását. Ide a halálon keresztül jutott el földi életében maga a megtestesült Ige, Jézus is. Nekünk pedig ennek alapján kell megvilágosodnunk a föltámadás napján és fényesen ünnepelnünk az egész „fényes” héten.
Megvilágosodásunk nemcsak optikai jelenség, hanem egzisztenciális következményekkel is jár. A szentsírból áradó élet és az onnan kisugárzó fény, Krisztus soha le nem alkonyodó világossága a szívünkbe jutott. A szent és boldog és halhatatlan mennyei Atya derűs világosságát, Jézus Krisztust öltjük magunkra húsvét ünnepén. A vele való találkozás és együttlét átalakít, átváltoztat bennünket. Aki vele átélte a nagyhetet, az most maga is átváltozik. Alig lehet ráismerni. A világosság gyermekei a világosság gyümölcseit termik, „a világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazságosság és egyenesség” (Ef 5,8-9). Aki „így világossá válik, maga is fényforrás lesz” (Ef 5,14).
Sokféleképp részesedünk Krisztus feltámadásának ragyogásából. Akkor volt jó a nagyheti imánk, ha minden rossz ellenére belekerültünk Krisztus Urunk fénykörébe, s „a fényes istenarcról” immár ránk ragyog Isten fénye, hogy megbocsátó és újjáteremtő erejét megtapasztalhassuk. A húsvéti hitben vállalhatjuk az élet és egészség védelmét Istennek tetsző módon, minden körülmények között. És a húsvéti hitben vállalhatunk teljes felelősséget egymásért, hogy áldozatosan küzdjünk az igazságosság újjáépítéséért, az egészségért és szeretetért.
Ez a húsvéti hit érzékenységet tud kialakítani a szegények, s különösen is betegek és gyógyítóik felé, és mindenkit hív a testvériességre. Minket arra indít, hogy hittel csatlakozzunk a feltámadt Krisztushoz, és a tőle kapott erővel tartsunk ki a nehéz időkben is. Urunkat minden vakcinánál többre tartva növekedjünk a szeretetben, és így építsük a feltámadt Krisztus országát, a szeretet civilizációját!
Szent János evangélista az első apostoli levelét is ide vonatkozó tanúságtétellel kezdte:
„Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott, az élet Igéjéről – mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Teljünk be tehát azzal az örömmel és fénnyel, amelyet a megújuló természet is sugároz! Az ablakainkon betűző és rügyeket bontó, virágokat elővarázsló tavaszi napfény csak jelképes kifejeződése annak a földöntúli világosságnak, ami az Istené, és ami a föltámadott Krisztustól árad ránk. Világos beszédet, ragyogó életpéldát várnak tőlünk családtagjaink.
Heteken, sőt hónapokon át elszomorított bennünket a járvány, a saját gyöngeségünk, embertársaink halála és saját bűnös nyomorúságunk. Tehetetlenségünk egyre nyomasztóbb lett, mintha örökre be lennénk zárva a karanténba. Mintha már sohasem valósíthatnánk meg azt, amit éneklünk: hogy „egymást mint testvérek öleljük”. Ne adjuk át magunkat a borúlátásnak! Most már fényes és derűs arccal keressük a feltámadt Krisztus arcát és jelenlétét! Sok bajunk közepette is merjük derűlátással továbbadni a felismert fényt, az újraindulás reményét!
A világjárvány idején most is a föltámadott Jézus Lelke pártfogol és az újjászületés ígéretével támogat bennünket.
„Ha Krisztussal föltámadtatok, keressétek azt, ami odafönt van, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve! Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel! – biztat Szent Pál apostol. – Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.”
Találkoztunk gyásszal, újra meg újra farkasszemet nézünk a halállal, s mégis elmondhatjuk: a halál már nem lehet ok a rettegésre. Az apostol abban látta Jézus küldetésének lényegét, hogy „a halál által lerontsa azt, akinek halált osztó hatalma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.” (Zsid 2,14-15) Ez ma, a globális halálfélelem évében igencsak aktuális. Jézus feltámadása révén az ő halála és feltámadása az örökkévalóság kapuját és az örök szeretet Országát nyithatja meg előttünk.
Ennek az örök életnek reménye motivál bennünket lehetetlennek tűnő helyzetekben, hogy újrakezdjünk.
Amikor eljön az ideje, majd a teremtő Isten hangja újra felhangzik, és mindannyian testben és lélekben feltámadhatunk. Őhozzá járulva megvilágosodunk, s ezáltal másokat is részesíthetünk abban a csodálatos világosságban, amely Krisztusból árad ki. „Föltámadás napja a Pászka! … Világosodjunk fel, népek, mert a halálból az életre és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk!”
KÉPEK A FELTÁMADÁSI SZERTARTÁSRÓL, A PÜSPÖKI LITURGIÁRÓL ÉS PÁSZKASZENTELÉSRŐL