A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjai Erdély tájait fedezték fel a tanulmányi kiránduláson
Percre se feledd, hogy testvéred / minden magyar, bárhol is éljen. / Összetartásban rejlik csak erő. / Más ember földjén nincs számodra hely. (Wass Albert: Intelem)
A kirándulás egyik részvevője, Váradi Kristóf 7. osztályos tanuló írt "levelet" a kirándulásról:
Iskolánk a ,,Határtalanul!” elnevezésű pályázaton egy erdélyi tanulmányi kirándulást nyert, amire mi, a 7. évfolyamos diákok mehettünk el. Miután osztályfőnökünk közölte a jó hírt, elkezdtünk lázasan készülődni. Arról beszélgettünk, hogy vajon milyen programok várnak ránk, miket fogunk látni, milyen lesz a szállásunk.
Tanáraink az iskolában tartottak nekünk három felkészítő órát, amik különböző tantárgyakon keresztül mutatták be azokat a helyszíneket, ahova készültünk. Ennek köszönhetően nagyon jól rá tudtunk hangolódni az utazásra. Gyorsan teltek a napok, s mire észbe kaptunk, már el is érkezett április 10-e, az indulás napja.
Szerda reggel mindenki korán kelt, s az iskola elé igyekezett. Bepakoltunk a tágas buszba, elbúcsúztunk szüleinktől, s a határ felé indultunk. Az idő gyorsan telt, az utazás zökkenőmentes volt. Az első állomásunk Nagykároly volt, ahol egy meseszép kastélyt, a Károlyiak otthonát csodálhattuk meg. A tárlatvezetőnk egy fiatal idegenvezető volt, aki nagyon élvezetesen mutatta be az épületet. Innen gyalog folytattuk az utunkat, s fényképen örökítettük meg osztályunkat az Aranyszarvas fogadó előtt, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia először pillantotta meg egymást. Útba ejtettük a református templomot is, ahol egy Reményik Sándor verset hallgattunk meg Károli Gáspárról.
Rövid séta után buszra szálltunk és tovább utaztunk Koltóra, a Teleki kastélyhoz, ahol megkoszorúztuk a Petőfit és Júliát ábrázoló életnagyságú szobrot. Elszavaltuk a Szeptember végén című verset, s betűztük apró ajándékunkat a koszorúk közé.
Láttuk azt a somfát, aminek az árnyékában írta Petőfi Koltón a verseit. Különleges érzés volt arra gondolni, hogy ugyanez a látvány tárult a költő szeme elé is, mint a miénk elé. ,,De látod amottan a téli világot / Már hó takará el a bérci tetőt.” Láttuk a havas csúcsokat a tavasz kellős közepén.
Este érkeztünk meg Székre, ahol a szállásunk volt. Megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni az otthonos szobáinkban.
Másnap nagy élményt nyújtott nekem egy erdélyi magyar iskola meglátogatása Szamosújváron. Felemelő érzés volt az ott élő gyerekekkel való találkozás és a velük való focizás. Miután átadtuk nekik az ajándékainkat, felkerestük Rózsa Sándor sírját, ahol elénekeltük az Esik eső kezdetű népdalt. Rövid utazás után Válaszútra érkeztünk, ahol Kallós Zoltán néprajzi gyűjteményét csodáltuk meg. Bejártuk Kolozsvár nevezetes helyeit, s a Házsongárdi temetőben fejet hajtottunk nagyjaink sírja előtt.
Mély nyomot hagyott bennem a széki táncház, nagyon tetszett, hogy ezzel színesítette a szállásadónk az esténket. A Fölszállott a páva című tévéműsor jutott az eszembe, mert Sándor bácsi nagyon profi módon táncolt.
Nagyvárad és Nagyszalonta emlékhelyei maradtak a harmadik napra. A szecessziós épületekre és az Arany-emlékmúzeumra mindig emlékezni fogok.
Sok élménnyel gazdagodva vettük hazafelé az irányt április 12-én, s közben arra gondoltam, hogy milyen más az, amikor személyesen kereshetünk fel egy-egy emlékhelyet, s nem a tankönyv lapjairól szerezzük az ismereteinket. Köszönöm mindenkinek, hogy ilyen élményekben részesülhettem, részesülhettünk az osztályommal. Kívánom iskolánk minden diákjának, hogy egyszer ők is eljuthassanak a Tündérkertbe, Erdélybe.