Új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le Encsen

Letették az új, görögkatolikus bölcsőde alapkövét Encsen június14-én, két csoport fogadására lesz alkalmas az új intézmény

alapkóletétel

A Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója sikeresen pályázott bölcsődék építésére, így a közeljövőben Encsen és Szerencsen is két-két csoportos bölcsőde kivitelezése fog elkezdődni.

Encsen 2024. június 14-én került sor a bölcsőde ünnepélyes alapkő letételre. Az eseményen részt vett többek között Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, Bialkó Mária, a Miskolci Egyházmegye Közfeladatellátó Intézményei Fenntartója igazgatója, Mikola Gergely, Encs város polgármestere, Pacsai János encsi parókus, valamint a tervezés, kivitelezés munkálataiban részt vevő vállalkozók.

csoportkép

Igazgató asszony köszöntője után képviselő úr osztotta meg a jelenlévőkkel gondolatait.

Hörcsik Richárd kiemelte, hogy a Szentírásban több alkalommal is tanúi lehetünk Jézus végtelen bölcsességének, amikor kinyilatkoztatja, hogy a gyermekek által mennyi szép és jó dolog történik a világban. Beszédében elhangzott, hogy a görögkatolikus egyház soha nem a könnyebb utat választotta, hanem a helytállást, a hűséget, mely jellemzőinek most érik be a gyümölcse. Az évezred elején még alig volt néhány intézmény a görögkatolikus egyház fenntartásában, most viszont már elmondható, hogy jelenléte széles körben tapasztalható, sőt megerősödött az intézményfenntartás területén is. Azt is elmondta, hogy az új bölcsőde által nemcsak a szülők tudhatják majd jó körülmények között gyermekeiket, hanem hat új munkahelyet is teremt az intézmény a városban.

Mikola Gergely polgármester úr beszédében hangsúlyozta, hogy a polgári lét velejárója a választási lehetőség. Encs városa is alternatívát tud kínálni a kedves szülőknek a bölcsődétől az általános iskola végéig, gyermekeik elhelyezésének színteréül. Különösen most, hogy egyházi fenntartású intézmény alapkövét rakják le. Nehéz út vezetett idáig, sokáig keresték a megfelelő helyszínt, mire sikerült megtalálni a legmegfelelőbbet, ahová most az alapkövet elhelyezik. Polgármester úr kifejezte abbéli bizonyosságát, hogy a görögkatolikus bölcsőde megfelelő helyszín lesz arra, hogy az intézményes gyermeknevelésbe bekerülő gyermekek a legjobb nevelést kapják majd ezen a helyen. Megköszönte a tervezők és a MEKIF igazgatójának együttműködését, hogy a lehető legmegfelelőbb tájolással, módosításokkal készülhetett el ennek a leendő új épületnek a tervrajza és majd az épület maga. Záró gondolatként minden résztvevőnek jó egészséget kívánt, és nem utolsó sorban köszönetét fejezte ki a görögkatolikus egyháznak ezen szerepvállalásáért, mellyel erősíti az önkormányzat, a lakosok és az egyház kapcsolatát.

Az ünnepi beszédek után a MEKIF által fenntartott edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsora következett, melynek keretében Csete Blanka és Vasmán Emma egy-egy verset adtak elő, Béres Julianna pedig népdalt énekelt.

Atanáz püspök

Ezek után a Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz végezte el a szentelési szertartást, melynek keretében elmondta, milyen fontos az a szentírási gondolat, mely az alapkövön is szerepel: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket!

alapkő

A megszentelt helyre  Hörcsik Richárd, Mikola Gergely,  Orosz Atanáz, Pacsai János és Bialkó Mária együtt helyezték el az időkapszulát, majd az alapkövet. A kapszulába olyan tárgyakat helyeztek el, melyek fontosak az új intézmény életében, valamint jelen korunk meghatározó dokumentumai, egyházunk jelképei.

Szöveg:Töttös Melinda

Címkék