Tudás, tehetség, összefogás egy napon

Görög napok címmel szerveztek versenyeket a Miskolci Görögkatolikus Általános iskolában

versenyzők

A Miskolci Görögkatolikus Általános iskolában „Görög napokat” tartottak november 22-én, pénteken.

Igazgatónő, Béres Gáborné Szilvia, örömmel köszöntött mindenkit ezen a különleges napon, amikor a tudás, a tehetség és az összefogás került a középpontba. A regionális versenyen négy kategóriában mérhették össze a versenyzők tudásukat.

díjátadás

Az első a versmondó verseny volt, Galajdáné Ungvári Réka tanárnő szervezésében, aki a Hit, Remény és Szeretetre, a három isteni erényt választotta a verseny témájának.

Az angol nyelvi vetélkedőt Bihall Viktória tanárnő állította össze. Itt a brit zene és annak hatása a világra- volt a központi téma, amely köré a feladatok épültek. Jungmayer Louis Mouksa érkezett a csapatokhoz, aki személyes élménybeszámolójával tette még izgalmasabbá a versenyt.

A honismereti vetélkedőt Szabóné Borítás Marianna tanárnő szervezte, amelyet egy levelezős forduló előzött meg. A döntőbe bejutott csapatok Hermann Ottóval kapcsolatos feladatsorokat kaptak.

rajz

Idén ünnepelte a Miskolci Egyházmegye megalakulásának 100. évét. Egyházmegyénk centenáriumi időszaka most zárult le, így a Péter Péter tanár úr szervezésében kiadott pályamunkák címe is ez volt. A rajpályázatra készült művekből egy kiállítás is készült, amely megtekinthető az iskolában.  Az intézmény minden pedagógusa, dolgozója segítette a rendezvény sikeres lebonyolítását.

A verseny napja a keresztény értékek megélésének a jegyében telt, hiszen az advent időszak nem csak az ünnepi várakozás időszaka, hanem az egymás felé fordulásáé is, amikor tudatosabban próbáljuk a mindennapokat megélni. Kik távolabbról, kik közelebbről érkeztek, a feladatok pedig összekötöttek minket, és segítettek megérteni, tisztelni és továbbadni a kultúránkat, hagyományainkat, keresztény értékeinket.

Az hóesés örömei mellett sajnos nehézségek is adódtak. A hóhelyzetnek köszönhetően a Szent Bazil Oktatási Központ felkészült diákjai nem tudtak részt venni a versenyen.

Köszönjük minden jelenlévőnek, diáknak, felkészítő pedagógusnak, szülőnek, hogy részt vettek versenyünkön! Az eredményekhez gratulálunk és áldott karácsonyi készületet kívánunk!

Az elért eredmények és díjazottak sorát a mellékletben adjuk közre.

FÉNYKÉPEK

Szöveg és fotók: Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola

Címkék
Csatolmány