Tamás, Isten akaratából Jézus Krisztus áldozópapja

Ritkán látott szertartásra gyűltek össze Nyíracsádon július 25-én, Szent Anna elhunyta ünnepén: papszentelést tartottak a kis településen.

Kocsis Fülöp, Gedeon Tamás

Gedeon Tamás diakónus pappá szentelésének a nyíracsádi görögkatolikus templom adott otthont. Mint kiderült, több szálon is kötődik a család a nyírségi településhez, nem volt hát kérdés a szentelés helyszíne. Számos paptestvér érkezett a kis településre, ahol Tóth Elek parókus és a hívek nagy szeretettel fogadták a vendégeket.

Gedeon Tamás

Szentelésén Kocsis Fülöp jelezte: ezt a napot egyfajta megérkezésként ünnepeljük, és egy csodálatos, boldog, reményteli indulásként éljük meg. De tudnunk kell: minden apostol és áldozópap ki van téve feladatoknak, megpróbáltatásoknak, küzdelmeknek és nyomorúságoknak. Ennek az az oka, hogy az Isten emberének alkalmasnak kell lennie arra, hogy másokat tudjon vigasztalni, megerősíteni a hitben. „De csak az tud másokat megerősíteni a hitben, csak az tud másokat is megvigasztalni, aki vigasztalást talál. Aki átélte a nyomorúságokat, megpróbáltatásokat, ezekből megedződve az Isten vigasztalását tudja továbbítani. Nem a saját vigasztaló szavait, hanem az Isten szavait közvetíteni” – fogalmazott a metropolita.

Fülöp atya

Kocsis Fülöp szerint az áldozópap élete elsősorban nem a prédikációról szól, nem is az Isten szolgálatáról, hanem ezekről a megpróbáltatásokról, amelyek hitelesítik a szavait. „Tamás testvérünk, lesznek még megpróbáltatások” - nyugtatta mosolyogva a metropolita.

Fülöp atya

Július 25-én Szent Anna elhunytáról emlékezik meg egyházunk. A hagyomány szerint békében hunyt el Jeruzsálemben. Egyes írások szerint még Mária örömhírvétele előtt, mások szerint megláthatta isteni unokáját, Jézus Krisztust.

„Szent Anna élete egy beteljesült élet volt. Egy ilyen beteljesült élet ünnepén indítjuk el testvérünket a papi szolgálatba. Ahogy Szent Anna türelmét, úgy Tamás áldozópap kitartását is megjutalmazta a Jóisten. Adjunk hálát az Istennek, hogy mindnyájan, akik itt vagyunk, részesei lehetünk az Isten ajándékának. Az isteni erőknek az ünnepét üljük ma, és ezt az isteni erőt hívjuk le, hogy valóban reményeink szerint az Isten akaratának megfelelően Tamás diakónust a mai napon áldozópappá szenteljük” – fejezte ki reményeit a metropolita.

Tamás

Gedeon Tamás 1990. február 8-án született Miskolcon. Itt nőtt fel a Miskolc-Diósgyőri Egyházközség tagjaként. A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban érettségizett. 2009 és 2012 között a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára járt, teológia szakon végzet 2022-ben. 2012 és 2015 között a Debreceni Egyetemen szerzett szociális munka alapszakos diplomát, majd a Miskolci Egyetemen vált okleveles szociológussá. 2023-ban kezdte meg tanulmányait keresztény egyház- és művelődéstörténet mesterszakon, valamint teológiai licenciátus képzésen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. 2018 óta a Debrecen-Csapókerti Egyházközség kántora, amelynek szolgálatára 2019-ben felolvasóvá, 2021-ben alszerpappá, majd 2022-ben diakónussá szentelte fel Kocsis Fülöp metropolita. Három évig a civil szférában, majd 5 évig a közszférában végezte munkáját. Feleségével, Németh Annával 2017 augusztusában kötött házasságot. Gyermekeik Zsófia, Lukács és Veronika.

Jelmondata: „Teljenek be ajkaink dicséreteddel” (Szent Liturgia)

a templomban

A Szent Liturgia végén dr. Seszták István főhelynök osztotta meg a hívekkel a hírt, miszerint Gedeon Tamás Makón fog segédlelkészként szolgálni a következő években.

Kívánjuk, hogy áldás kísérje mindvégig papi életét!

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék