Vannak olyan emberek, akik munkásságát, bőkezűségét országszerte ismerik, és vannak olyanok, akiket csak szűkebb pátriájukban, vagy még ott sem ismernek jótéteményeikről. Ilyen volt Major Béla bácsi, aki életének 83. évében költözött az örökkévalóságba.
Béla bácsinak elévülhetetlen érdemei vannak egyházszervezetünk kiépítésében. Neki köszönhető, hogy megalakult a Tiszaújvárosi- és a Gödöllői Szervezőlelkészség.
Tiszaújvárosban a rendszerváltás körül Szabó Péter bácsi végezte az ott élő görögkatolikusok lelkipásztori ellátását. A hívek létszáma szükségessé tette egy helyben lakó pap jelenlétét. A szervezőlelkészség úgy született meg, hogy egy helyi szakember, Major Béla kőolajipari találmányi és szabadalmi díjainak egy részéből vásárolt egy lakást a szerveződő egyházközség számára. 1992-ben így tudott Tiszaújvárosba költözni az első görögkatolikus pap, Vatamány Sándor.
Tiszaújvárosban a görögkatolikus pap volt az első, aki helyben lakhatott és látta el a híveket.
A munkája ugyan Százhalombattára vitte, de szeretett templomának tervezési és kivitelezési munkáit is figyelemmel kísérte, és feleségével együtt rengeteget segítettek, amiben csak tudtak.
Miután Veresegyházra költözött, hasonló helyzetben voltak a gödöllői görögkatolikusok. Lelkipásztori ellátásukat kezdetben Pregun István atya látta el. Szilárd püspök atya ahhoz a feltételhez kötötte a szervezőlelkészség alapítását, hogy legyen hely, ahol a pap helyben tud lakni. Béla bácsi saját tőkéjéből alapítványt hozott létre, mely a szervezőlelkészség megvalósulását támogatta. Ez az alapítvány vásárolta meg azt a lakást Béla bácsiék saját megtakarításával kiegészülve, ahová Gödöllő első parókusa, Sivadó János költözött 2001-ben.
Béla bácsi érdeme az is, hogy a gödöllői templom a belvárosban van. A város vezetése ugyanis eredetileg egy külvárosi telket ajánlott az egyházközségnek, Béla bácsi azonban minden befolyását latba vetette, hogy a templom oda kerüljön, ahol most is van.
A szórványban élőkkel való kapcsolattartás céljából elindították a Velünk az Isten! című újságot, melynek a szórványpapság által írt anyagát Béla bácsi és felesége gépelte le és szerkesztette meg. Az évente három számmal jelentkező kiadvány kilenc éven át gazdagította görögkatolikus egyházunk életét.
Tevékenyen részt vett a máriapócsi szórványbúcsúk szervezésében is.
Noha tehetős volt, sosem kérkedett vagyonával, sőt, egyszerűen éltek. Vagyonát, energiáját mindig az egyház szolgálatába állította, rengeteg támogatót szerzett az egyházközsége számára. Soha nem kérkedett, nem került meg senkit. Imádságosan járt az egyenes úton, és mindenki mástól elvárta ezt. Munkája és egyházközségi képviselőtestületi tagsága során is mindig a becsületes, egyenes beszéd híve volt. Az a régivágású, egyházáért küzdő öregúr volt, akinek hiányát nem csak családjában, de a tágabb közösségekben is megérezzük.
Ahogy Szent Liturgiánkban az Úristen emlékezetéért könyörgünk, úgy emlékezik a Tiszaújvárosi- és Gödöllői Parókia, a Hajdúdorogi Főegyházmegye, és a Miskolci Egyházmegye is szent hajlékaink boldog és örökemlékű jótevőjéről.
Add Urunk tőlünk elköltözött Béla testvérünknek orcád fényességének örök ragyogását!
Szerző: Király András