Pünkösd ünnepe a Szentlélek lejövetelének emléknapja, a húsvét utáni 50. napon.
Gergely Tamás atya elmélkedése az ünnepről a GONDOLATOK menüpontban olvasható
Az ünnep elnevezése az Ószövetség koráig nyúlik vissza. Az ószövetségi Pünkösd jelentése és elnevezése az évszázadok során sokat változott: kezdetben a Hetek ünnepe volt, aratási ünnep, amely során az első termést felajánlották Istennek, de később, és Jézus korában már bizonyos, hogy új értelemmel gazdagodott: a törvényadás és a Sínai-hegyen kötött szövetség emléknapja lett, ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon történt. Azáltal, hogy a Szentlélek azon a napon áradt ki, amelyen az Istentől kapott törvényt ünnepelték, jelzi, hogy az addigi ünnepnek a tartalmát gazdagítja: a törvény már nem csak kőtáblára van írva, hanem az Őt befogadó emberek szívébe is.
Az Újszövetségben, Pünkösd napján három fontos esemény történt: a Szentlélek eljövetele, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője (Jn 16,13); az Egyház alapítása (Mt 16,18); és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete (Mt 28,19-20). Ezek az események Urunk, Jézus Krisztus ígérete alapján valósultak meg.
A Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok Cselekedetei (ApCsel 2,1-11) rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat