Atanáz püspök és Fülöp metropolita köszöntötték Füzesdi Mihály atyát pappá szentelésének 65. évfordulóján.
Mihály atya december 8-án ünnepli pappá szentelésének 65. évfordulóját. Ebből az alkalomból a főpásztorok Ferenc pápa apostoli áldásával köszöntötték otthonában.
Most nyújtották át 1959-ben szerzett diplomája jubileumi oklevelét, a vasdiplomát is. Mihály atya jelenleg Buda és Budaörs határán, a Felsőhatár utcai lakótelepen él immár özvegyen, Tamás fiával együtt.
Isten éltesse Mihály atyát számos éven át! Imádkozunk érte vasjubileuma alkalmából!
Füzesdi Mihály atya papi jelmondata: Isten azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27).
Az alábbi személyes írás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola évente kétszer megjelenő folyóiratában, az Athanasiana 14. számában, 2002-ben jelent meg.
„Az Isten gondviseléséből és szüleim szeretetéből hatodik gyermekként láttam meg a napvilágot Viszlón 1936. július 22-én. Beteges, gyenge gyermek voltam. Szüleim rengeteg ápolással védték, óvták életemet.
Születésem helye kicsiny, pici falu. Népe vallásos, összetartó, buzgó. Iskoláimat Viszlón és Debrétén végeztem. Az általános iskola elvégzése után Miskolcon folytattam tanulmányaimat a Lévai József Református Gimnáziumban és a Földes Ferenc Gimnáziumban. Sokat kellett nélkülözni, mivel szüleimet a beszolgáltatások tönkretették. Lelki fejlődésemet segítették Kozma Lajos és Kún László atyák. A gimnázium elvégzése után a Hittudományi Főiskolára jelentkeztem. Érettségi előtt pár nappal meghalt édesapám. Az érettségi és majd a felvételi vizsgára ilyen lelki megrázkódtatás közepette került sor. Sikeres felvételi után 1954 szeptemberében kezdtem el teológiai tanulmányaimat. A szemináriumi évek gyorsan teltek. Nagyon jól éreztem magam. Vidám, összetartó kurzustársaim voltak. Szerettük, segítettük egymást. Két éven át asszisztencia magiszter voltam. Nagyon szerettünk asszisztálni. Sokat segített a mozgások és a szertartások végzésének elsajátításában.
Hitvestársamat, Ágnes tisztelendő asszonyt az ötödik év elvégzése után ismertem meg, aki Homrogdon született és tanulmányait Sárospatakon fejezte be. Mivel Dudás Miklós püspök úr betegsége és gyógykezelése miatt a szentelés december 8-án volt (1959-ben), a házasságkötésre 1959. november 30-án került sor a homrogdi gör. kat. templomban. Az eskető pap dr. Bubnó Andor főesperes, a szónok dr. Bubnó László esperes volt. Első Szent Liturgiámat december 13-án mutattam be a viszlói görög katolikus templomunkban. A szónok dr. Bacsóka Pál volt. A nagyon rossz idő ellenére (eső, sár) sokan voltak jelen a papok, illetve hívek közül. Fedor János paróchusom kedves és meleg szavakkal köszöntött és fogadott (aki egykor keresztelő papom is volt) a templom ikonosztázionja előtt. Kinevezésemre, illetve szolgálati helyemre hét hónapig kellett várni, mivel az Exarchátus papja voltam és itt nem volt hely, ahol szolgálni lehetett volna. A hét hónapot Homrogdon töltöttük el hitvestársam szüleinél, s közben szolgálatra jelentkeztem a homrogdi paróchusnál, aki próbált segíteni helyzetünkön. Anyagi segítséget a Főhatóságtól nem kaptunk, csak 500 Ft állami kongruát (dr. Bubnó László közbenjárására). Így éltük első papi életünk hónapjait. Egy kicsit töprengve sorsunk alakulása miatt.
1960. július 1-jével kaptam meg a kinevezést Múcsonyba mint káplán. Múcsonyban négy évig szolgáltam. Beköltözésünk után néhány hónapra megszületett az első gyermekünk, Gábor (1960. szeptember 14.). Első szolgálati helyemen nagyon jól éreztük magunkat. A hívek szerettek és segítettek minket. Dr. Gulovics Andor bácsitól nagyon sok mindent el lehetett sajátítani. A pontosságot, a szertartások szép végzését és az ima szeretetét. De persze akadtak gondok problémák is. Nem volt fürdőszoba, konyha. A fíliákba lovas szekérrel, (kölcsönkért) biciklivel kellett menni. Ennek ellenére megszerettük Múcsonyt. 1964. október 1-jével áthelyeztek Perére, ahol tíz évig szolgáltam. Közben Abaújszántón kisegítettem id. Szabados János esperes urat. Perén megszületett a második gyermekünk (1966). Születésekor életveszélybe került az édesanyja. 1974. március elsejével kinevezést kaptam Baktakékre, ahol Babej Béla esperes úr után huszonhét évig szolgáltam. Baktakék és fíliáinak ellátása komoly kihívással járt. Az új paróchiának felépítése és két templom rendbehozatala komoly áldozattal járt úgy a hívek, mint a paróchus részéről. Baktakéken ünnepeltük házasságunk és pappá szentelésem 25. évfordulóját a paptestvérek és hívek szeretetétől körülvéve.
Nagyon sok lelki élményben volt részünk úgy az anyaegyházban, mint a fíliákban. Ezek mind pótolták az áldozatot, amit a huszonhét évi szolgálat jelentett. Már úgy gondoltam, hogy Baktakék után a nyugdíj vagy az örökélet jöhet csak, amikor ez év augusztusában elfogadtam püspök úr kérését, hogy papi szolgálatomat Múcsonyban folytassam. Most jelenleg itt szolgálok, ahol papi életem, szolgálatom kezdődött, ahol jól éreztük magunkat. Miért jöttünk vissza? Miért most? Erre talán csak az évek adják majd a választ. A fent leírtakból következik, hogy negyvenegy éve szolgálom egyházunkat, híveinket. A negyvenegy év alatt nagyon sok öröm ért, de volt benne szomorúság, volt benne kudarc is. De mindig éreztem Isten felemelő, megtartó kegyelmét. A negyvenegy évi szolgálatomat az Egyházmegyei Főhatóság is méltányolta, amikor kitüntetéseket, megbízatásokat adott (tb. esperes, konzultor, ker. esperes). Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, elsősorban Istennek, azután azoknak, akik segítettek, hogy gyöngeségen ellenére Krisztus papja lehessek és a papi életem útján imával segítettek."