"... mert ez az áldott szombat, ez a megnyugvás napja, melyen az Isten egyszülött Fia minden munkáitól megpihen…”
„A mai napot titkosan előábrázolá a nagy Mózes, mondván: És megáldotta Isten a hetedik napot; mert ez az áldott szombat, ez a megnyugvás napja, melyen az Isten egyszülött Fia minden munkáitól megpihen…” – énekeljük a jeruzsálemi utrenye dicséreti sztihirájában. NYUGALOM! – üzeni nekünk a liturgia 2020 Nagyszombatján is.
„Elvégeztetett!” – mondta Krisztus a kereszten utolsó szavaként, mielőtt kilehelte lelkét. De ez minden szenvedés, testi-lelki kín és magány ellenére sem azt jelenti, hogy vége mindennek.
A külső szemlélő vesztesnek, legjobb esetben jószándékú szerencsétlennek látja Őt. Ő azonban győzelmet aratott: győzelmet saját félelme, győzelmet a világot magáénak akaró sátán, és győzelmet a mindent szabályozni akaró, teljesíthetetlen törvény felett. Krisztusra most sokan a vesztesként tekintenek: mint a diákra, aki a felesz vagy mersz játékban nem hajlandó esztelenséget tenni, aki lúzer marad kamaszként a vagány dohányosok között, aki olyan szakmát választ, ahol jót tenni lehet, de sokat keresni nem, mint a fiatalra, aki vállalja a szüzességet a házasság előtt, aki becsületes ott, ahol senki nem az, aki mer szegény is lenni, ha kell, aki feladja a jó állást, hogy gondozza szüleit, aki odaáll azok mellé is, akikkel semmi eredményt nem lehet elérni… Folytathatnánk. Krisztus győz, de ezt nem dörgöli senki orra alá. Ezért sokan nem is látják meg a győzelmét.
Nagyszombaton ezt még a barátai sem látják. Csak a veszteséget. Nem tudják, hogy Krisztus velünk szenved, és velünk akar lenni halálunk félelmében és magányában, sőt, az eltemetésben és a sírban is. Honnan is tudnák, mikor mi, az utókor is nehezen értjük!
Szeretnénk Istent sürgetni. „Add meg, Uram Isten, de mindjárt!” – hallottam sokszor gyermekkoromban a türelmetlenségemet érő kritikaként. A NYUGALOM nekem nehezen megy:
- a jól végzett munka után gyönyörködni, megpihenni, s nem rögtön a következő feladaton törni a fejemet
- kivárni az alkalmas időt
- megérteni, hogy nem én pasztorálok, hanem a Szentlélek
- felfogni, hogy amit a legjobban szeretnék: a mennyország, már készen van
- a hálámat megmutatni úgy, hogy ne tegyek valamit, csak örüljek.
„Ádám épp így szólt:
- Éden magában is virul, akkor hát fontos, hogy műveljem és gondozzam?
- Igen, fontos, de nem szükségszerű – felelte Isten felcsillanó szemmel. … - Nyugodalmas műveléseddel és őrizéseddel Minket imádsz.”
-írja egy helyen Paul Young, s a szavak talán közelebb visznek minket a Titokhoz.
Ehhez a nyugalomhoz hit és bátorság is kell. Fülöp érsek atya a Hír TV Credo című műsorában említette az ószövetségi előírást, mely szerint hét évente a földet pihenni kell hagyni – s hogy ezt mennyire nem tartották meg az emberek. Mert biztos, ami biztos, felelőtlen, aki nem dolgozik, akkor mit eszik a családom stb. Ha azonban nem merünk ráhagyatkozni Isten szavára, nem éljük át annak igazságát. Nem lesz tapasztalatunk.
Krisztus azért fekszik a sírban, mert szeret téged. Mindenhová elkísér, nemcsak a jó helyekre. Veled van a bezártságban, a félelemben, akkor is, ha nyomott a kedved, ha fáj a hátad, ha egyedül érzed magad. Lehet, hogy ma nem tudsz elmenni a Szent Sírhoz, Ő azonban el tudott jönni hozzád, és veled is marad. Juhász Géza