A miskolci Ifjúsági Iroda a város zajától távol, Viszlón szervezett lelkigyakorlatot fiatal felnőtteknek a nagyböjtben.
Pető Dorka, a résztvevők egyike számolt be az lelkigyakorlatról:
Nagyböjt derekán, Salai Szabolcs atya vezetésével utazhatott csapatunk a Cserehát peremén fekvő Viszlóra. 27 fős társaságunk március 29-én indult útnak Miskolcról, majd úti célunkhoz megérkezve előszenteltek liturgiájával vette kezdetét lelkigyakorlatunk.
Szálláshelyünkként a Viszlói Hagyományok Háza szolgált, ahol Kisfalusi Imre polgármester úr már vacsorával várt bennünket. Ezután csapatépítő játékokkal vette kezdetét az ismerkedés, majd együtt virrasztottunk a község görögkatolikus templomában. Csodás élmény volt a csend, amelyben elmélyedve együtt lehettünk, érezhettük az Úr szeretetét és figyelmét. Szállásunkra visszatérve, energiával telve vágtunk bele a közös játékba, ez lehetőséget adott arra, hogy még jobban megismerjük egymást.
Szombat reggel egy frissítő sétával indítottuk a napot, amelynek hangulatát a meseszép viszlói környezetnek, napsütésnek és madárcsicsergésnek köszönhettük. A közösen elfogyasztott reggeli után köreinkben köszönthettük Janka Gábor atyát, aki mély gondolatokat tartogatott számunkra, olykor vicces köntösbe foglalva.
Gábor atya elmélkedései során több kérdést is feszegetett, többek között a lelki és testi szférát és közöttük fellépő kölcsönhatást, „Hogyan találjuk meg a számunkra kijelölt utat?”, „Mi az igazi boldogság kulcsa?”, és szembesített minket pár tévhittel is.
Talán a legmeghatározóbb élmény a következő, először komolytalannak tűnő feladat volt. Behunyt szemmel, kitartott tenyérrel körbe kellett állnunk és vártunk. Majd az atya azt mondta: „Nyissa ki a szemét az, aki úgy érzi, hogy valamit beletettem a tenyerébe!”. Legtöbbünknek zárva maradt a szeme, majd kinyitottuk, és amit akkor láttunk megdöbbentő és tanulságos volt; ugyanis mindenki tenyerében egy tollpihe üldögélt. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”, ám ez felnyitotta a szemünket, hogy sokszor mégsem vesszük észre, mennyire szeret minket a Jóisten, aki életünk minden pillanatában velünk van.
Az elmélkedések után kiscsoportos beszélgetésekre került sor, amelyek során megoszthattuk egymással gondolatainkat különböző kérdésekkel kapcsolatban, mint például „Kincsem az Isten?”, „Mi a legnagyobb lelki és testi erőm?”.
Fennmaradó szabadidőnket további beszélgetéssel és asztalitenisz „küzdelemmel” töltöttük. Megvacsoráztunk, majd vecsernyével és egy utolsó közös beszélgetéssel zártuk le a lelkigyakorlatot.
Az együtt töltött idő megsegített bennünket a nagyböjti felkészülésben, hogy megerősödjünk, és tisztább lélekkel várjuk a Húsvétot, Krisztus feltámadását. 1,5 nap rövid idő, ennek ellenére összecsiszolódott közösséggé váltunk, akik nevében bátran ki merem jelenteni, hogy hálásak vagyunk az Úrnak, hogy részese lehettünk ennek a rendezvénynek és várjuk a folytatást!