Nagypénteken a mi Urunk, Jézus Krisztus szent, üdvösséges kínszenvedéseire emlékezünk, melyeket önként vállalt magára érettünk. Görögkatolikus egyházunkban e nap délutánján sírbatételi nagyvecsernyét végzünk.
Krisztust a hagyomány szerint a nap kilencedik órájában feszítették keresztre, ebben a délutáni órában kezdődött a szertartás a miskolci székesegyházban Orosz Atanáz püspök vezetésével.
A szertartáson három ószövetségi olvasmányt olvasnak fel; köztük Jób könyvének záró fejezetéből, ahogyan Isten megáldotta Jóbot a szenvedések elviselése után, valamint Izaiás jövendölését a Megváltó szenvedéséről. Majd az Újszövetségből Szent Pál korintusiakhoz szóló levele hangzik el a kereszt bölcsességéről. A felolvasott evangélium pedig főként Máté és János evangélista szakaszaiból bemutatja az Úr Jézus keresztre feszítését és halálát.
A Nagyboldogasszonyról nevezett Püspöki Székesegyházban mondott homíliában Orosz Atanáz megemlékezett a napokban, Párizsban tűzvész sújtotta Nagyasszonyunk Székesegyházról.
„Az üszkös hamuval és törmelékkel teli székesegyházban talán nem maradt más sértetlenül, mint az izzó oltár fölött megmaradt kereszt. Szimbolikus értelmet nyer a mai nap fényében számunkra. Eszünkbe jut Szent Pál apostol most hallott intelme, miszerint ’nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről’. (2 Kor 1,2). Krisztust szemléljük, és az Ő keresztjét tartjuk szem előtt, az Ő tekintetét keressük, utolsó szavait lessük, várjuk és megszívleljük. Ahogyan a búcsúzó ember utolsó szavai az egész család számára szóló évtizedekig tartó lelki táplálék, úgy keresztény egyházunk számára is a keresztről elhangzó szavak két évezreden át megmaradó táplálék.” – mondta Atanáz püspök.
Majd a 21 (22). zsoltár verseit és Izaiás jövendölését idézve fejtette ki, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus magára vette a kétségbeesetten imádkozó ember minden baját, panaszát, vétkeink terhét, betegségeinket. Aki reá tekint, saját betegségét, saját bűnének terhét találja meg, mert mindezt magával vitte a mi Urunk. „Tekintetét keressük”, aki a leggyötrelmesebb halált szenvedte el, de ez halál sem szüntethette meg az Isten igéjének méltóságát. „Tekintetét keressük, hogy most fedezzük fel a hívó szót, hogy most kerüljünk kapcsolatba Vele. A mi bűneinkért került a keresztre önként, és nem olvasta fejünkre, hanem megbocsájtja bűneinket, hogyha azokat szívből megbánjuk.” – mondta a püspök.
Jób könyvében a szenvedő igaz azt kéri Istenétől, hogy ne tekintsen tovább reá (7,19), mert már „puszta tekintete legyőzi az embert” (41,1). „Az ember tart attól – tette hozzá a főpásztor, – hogy Isten tekintete megszégyeníti őt. De most a kereszten Krisztus Urunk tekintete Isten Bárányának irgalmas és jóságos tekintete. Keressük ezt az irgalmat, ezt a kegyelmet, amely Belőle mindnyájunk felé árad. Ezen a délutánon nemcsak a saját, hanem az egész emberiség összes bűnéért kérjük a bűnbocsánatot, hiszen ezekért vállalta a kereszthalált. Amikor szenvedő Urunkat látjuk, önkéntelenül is gondolunk szenvedő embertársainkra is. Nem csak beteg ismerőseinkre, hanem azokra a világszerte üldözött emberekre, akiket vallási meggyőződésük miatt kegyetlenül üldöznek. Amikor a mi Urunk Jézus Krisztus síri leplét fogjuk körbe vinni templomunkon, jelképesen szinte utolsó útjára kísérve el Őt, emlékezzünk meg azokról is, akiket méltánytalanul üldöztetés ér hitükért, keresztény kiállásukért szerte a földkerekségen.” Majd az kérte a püspök, hogy „a mi Urunk keresztjére tekintve legyen egy fohászunk azokért is, akiket reánk bízott az Üdvözítő és azokért, akik az Istenszülő közbenjárására leginkább rá vannak szorulva. Krisztus feltámadásának kegyelmét várjuk azzal a reménységgel, hogy ha a kultúrkereszténység bizonyos mozzanatai el is enyésznek, saját titokzatos testével Ő újra felépíti templomát.” – zárta a gondolatmenetet Atanáz püspök.
A szertartás utolsó részében a liturgikus hagyomány szerint, a szertartást vezető püspök hátára öltve a leplet indult el körmenetre, miközben a hívek a tropárt énekelték: „Az Istenfélő József levevén a fáról a te legtisztább testedet, tiszta gyolcsba göngyölé és illatos szerekkel ellátva új sírba helyezé.” Visszatérve, a leplet elhelyezte a templom közepén álló jelképes sírba, amely szombat éjszakáig marad itt, hogy emlékeztessen a háromnapi síri nyugalomra.