Ferenc pápa 41. apostoli útja első napján, április 28-án 17 órakor a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel, lelkipásztori munkatársakkal találkozott. Kondás Sándor atya is tanúságot tett.
Kondás Sándor atya tanúságtétele
miskolci egyházmegyés pap, a Görögkatolikus Médiaközpont stúdióvezetője
Szentatya!
„Krisztus közöttünk!” – „Van és lesz!” Harminc éve ezekkel az ősi szavakkal köszöntöm a rádió hallgatóit. Most erről a hittapasztalatról szeretnék tanúságot tenni és elbeszélni Isten csodás tetteit, amelyeket az életemben végbevitt (ld. Zsolt 9,2).
Hálát adok Istennek, hogy magyarnak, görögkatolikusnak születtem és hogy belém oltotta a papi hivatás csíráját. A szülőfalum fölé magasodó dombra épített templom egyszerre volt számomra hívogató cél és tájékozódási pont. Így kezdett nyiladozni bennem a hivatás. S végül ott, annak a templomnak a tövében szentelődtem pappá, annak a lelkiatyának a sírja fölött, aki megkeresztelt. Isten ajándékának tekintem azt a lányt, akivel ugyan számtalanszor láttuk egymást, mielőtt kölcsönösen felismertük: egymásnak szánt, teremtett minket az Úr. E nélkül nem történhetett volna meg az a csoda, hogy visszavonhatatlanul együtt tudtuk kimondani: „Önmagunkat, egymást és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk”. Akkor azt terveztük, hogy házasságunkkal katedrálist építünk. Most, az építkezés befejezéséhez közeledve úgy látjuk, ha katedrálist nem is, de legalább egy szükségkápolnát sikerült felépítenünk, ahová bárki, bármikor betérhet. Házasságunk hetedik évében örökbefogadott gyermek után született meg további négy gyermekünk, ötödikként Down-szindrómás fiunk. Segített ez minket abban is, hogy úgy fogadjuk el adottságaikat, egészségi állapotukat, ahogy az ő forgatókönyvében szerepel.
Hálás vagyok Istennek, hogy már papi hivatásom kezdetén megszabadított a kishitűségtől és képessé tett elfogadni a lehetetlen helyzeteket, mert ő éppen azokból tudja a legtöbbet kihozni. Felismertette velem, hogy a papi szolgálat sikere nem abban mérhető, hogy milyen teljesítményekre vagyok képes, hanem abban, hogy mennyire tudom kiüresíteni, neki átadni magam.
Hálát adok Istennek, hogy vele való kapcsolatomat a bizánci rítus szerint élhetem meg. Boldog vagyok, amikor templomainkban minden érzékszervemmel az Ő valóságos jelenlétéről szerezhetek bizonyságot. Ahol az Ő tekintete ragyog át az ikonokon, a szentek örökkévalóságtól fénylő arcán. Ahol a tömjénfüsttel, a méltóságteljesen áradó dallamokkal, a gyakori könyörgésekkel együtt a lelkem is Istenhez emelkedik. Ahol papok és hívők mind egy irányba nézünk s ugyanarra a nagy találkozásra vágyunk. Hála mindenért!
Sándor atyával a Magyar Kurír munkatársa által készített interjú a LINKRE kattintva olvasható.
Forrás: Magyar Kurír