Nagyböjt harmadik vasárnapján a Szent Keresztet állítja elénk az egyház.
Martinek Zsolt, esperes atya elmélkedése:
Ha kereszt, - akkor szenvedés,
ha szenvedés, - akkor fájdalom,
ha fájdalom, - akkor meg kell tőle szabadulni - gondolják a legtöbben.
A kereszttel teli élet nem kényelmes és egyszerű, ezért a legtöbb ember nem akarja cipelni.
Azonban Jézus követése nem történhet másként, csak ahogy Ő elvárja tőlünk. „Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt” (Mt 16,24-25) - fogalmazza meg szinte kérlelhetetlen keménységgel, tanítványaihoz és néphez intézett szavaival.
Szóval nincs kivétel, nincs másik út, főleg nincs könnyebb út. Aktivizálni kell magunkat, nem elég tudomásul venni a tanúságtétellel együtt járó áldozatokat. A keresztények legtöbbje arra gondol, hogy ha szenvedni kell, hát belenyugszom, úgysem tehetek mást. A probléma ezzel az, hogy ugyanezt teszi az is, aki nem hisz Istenben; beletörődik a változhatatlanba, az elkerülhetetlenbe.
Amikor Jézus Betániába készül, hogy a beteg Lázárt meggyógyítsa, a tanítványok igencsak féltik: Most akartak téged a zsidók megkövezni és most ismét odamégy? - kérdezik aggódva. Látva azonban eltökéltségét, a tanítványok így biztatták egymást: Menjünk, haljunk meg mi is ővele! (Jn 11. fejezet)
Valahogy így kezdődik a kereszthordozás értelme: felkészülni - és apránként meghalni ennek a világnak. Nem törődve a világgal, és azzal, hogy mások mit mondanak.
Ahogy Jézus mutatta: a szereteten kívül semmije sem volt! Nem aggódott a vagyonáért, s nem esett kétségbe, amikor szép lassan leépültek kapcsolatai és egyedül maradt. Nem sopánkodott azon, hogy nem fogja megérni a nyugodt öregkort. Nem keresett egérutat, hogy a saját, és ne az Atya akaratát valósítsa meg. Nem vitatkozott bíráival, mert nem szavakkal akarta meggyőzni a világot az igazságról, hanem tetteivel! Talán menthette volna a bőrét, ha visszavonja tanítását, de az igazságot nem szerette volna fél igazságokra tördelni.
Nem a megoldásokat kereste, mert Ő maga volt a MEGOLDÁS. „Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6) - mondta, de hihetetlen volt! Mert hozzászoktunk ahhoz, hogy jobb nézni, amikor mások küszködnek a kereszttel, mint a sajátunkkal bíbelődni.
A kereszthordozás nem büntetés, hanem lehetőség, hogy a kálvária után részesei lehessünk a feltámadásnak is. Mint ahogy a betegség sem csupán fájdalom, hanem figyelmeztetés is egyben; a kereszt sem cél, csupán eszköz, hogy méltók legyünk az új életre. Az orvosságról is tudjuk, hogy keserű, de a gyógyulás reményében mégis naponta beszedjük. A gyümölcsfának is el kell szenvednie, hogy megmetszik, permettel mérgezik, méhek csipkedik, tűrnie kell a tűző napot és elviselni az eső verését - ha gyümölcsöt akar teremni.
Ha nehéznek érzed mindennapi keresztedet, tekints Jézusra: előtted ment a szenvedésben és halálban...... .te már kitaposott ösvényen közeledhetsz az ÉLET felé!