Kántorok találkozója

A Missziós kereszt érkezése után is gazdag programmal várta a híveket Máriapócs, mivel - hagyományainkhoz híven – ismét megrendezésre került a kántorok és éneklők lelkigyakorlata, amelyet a megszokott módon Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya és Királyné Kocsis Magdolna vezettek. Pénteken az előre megszentelt áldozatú liturgiát Fülöp metropolita vezette. Este a szertartásaink mélységéről beszélgettünk; mély teológiai magyarázatot kaptunk többek között arról, hogy a szertartásainkban miért énekeljük recitálva a zsoltárokat, továbbá érsek atya rávilágított, hogy mennyire mély tartalma van az előre megszentelt áldozatú liturgiában a dallamok méltóságteljes éneklésének, mivel ez a különleges szertartás a teljes leborulásokkal a papok és letérdelésekkel a hívek részéről a keleti rítusú egyházak „szentségimádása".

Másnap érsek atya vezette elmélkedésünket, amelynek témája a böjt volt, mely napjainkban a modern világ embere számára talán egyszerű diétát jelent, de mi katolikusok tudjuk, hogy a Nagyböjt ennél sokkal több.

A Nagyböjt egészen Jézus Krisztus földi életéig nyúlik vissza, mikor is 40 napra a pusztába ment a Jordánban való keresztelkedését követően, titokban tartva az Ő böjtölését. Napjainkban nagyon kevés olyan ember van, aki ha tartja a böjtjét, nem mondja el senkinek, sok ember van, aki, bár nem „divatból” böjtöl, mégis nehezen tudja a Krisztusi alázattal megtartani magának és Istennek a böjtjét, gyakran dicsekszünk vele, mégis próbáljuk alázattal megélni ezt az időszakot időről időre!

Krisztus arra ébredt a böjt végén, hogy Neki küldetése van. Ekkor kezdte el hirdetni az Isten igéjét, és buzdította az embereket, hogy „Térjenek meg, mert közel van az Isten országa.” A második kísértésben az Ördög a világ szépségét ajánlja fel Jézusnak, de Jézus nem hajolt meg a „hamis úrnak”. Sokszor előfordul ez velünk, hogy fölényeskedni akarunk mások felett, elborít a gőg, mert „én jobban tudom”. Már egészen a Teremtés óta vágyunk arra, hogy olyanok legyünk, mint Isten, Ádám is ezért vétkezett. Válaszul Jézus ismét a Bibliához fordult és elmondta, hogy „írva van, Uradat Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”. Szent Pál így fogalmaz: „Mindent szabad, csak nem minden használ.” Érdemes elgondolkodnom azon, hogy mi az a pótcselekvés, az a megszokás, melyet csinálok, mégsem válik az én javamra.

A böjti időszak tehát az elcsendesedésre, dolgaink letisztulására való, hogy ráébredjünk, hogy miért vagyunk itt a Földön, mi a feladatunk, kik vagyunk. Jézus is a csendben ébredt rá ezekre, a külvilágtól elzárva. Megkísértéseinek alapját három emberi gyöngeség képezte:

• A test kívánsága: éhezett, nehéz elhinni, de 40 napig nem evett és nem is ivott. De az embert nemcsak az étel, hanem a test más kívánsága is sokszor bűnbe viszi, ez pedig akkor fordul elő, ha öncélúan csak azt helyezzük előtérbe, ami „Nekem jó”, ami „Nekem jól esik”, csak az „Én” határozza meg döntéseinket.
• A szem kívánsága: felsőbbségi tudat: oly sok filmben a negatív szereplők mindig a világ urai akarnak lenni, de valójában az ember sokszor esik abba a hibába, hogy lenézi a másik embertársát, hogy sokkal többnek, jobbnak képzeli magát. A gőg, a hatalomvágy felemészti szépen lassan az ilyen, magát felsőbbrendűnek képzelő embert. Minél több embertársadat nyomod el, annál nagyobb sebet okozol önmagadnak, és a szenvedő Krisztusnak.
• Az élet kevélysége: olyan legyek, mint Isten. Észre sem vesszük, de könnyen kevéllyé válhatunk. Elismerésre vágyunk, és ha megkapjuk, folyamatosan követeljük a nekünk járó tiszteletet.

A böjt a bűnbánat és az imádság azonban segít túljutni ezen a három emberi gyöngeségen. A méltóságunk bűnbánatra késztet. Még az egyszerű vallását nem tartó embertársaink is gyakran elmondják egy-egy barátaiknak, hogy milyen rosszul cselekedtek, és megbánják bűneiket, azonban ehhez alázatra van szükség. A böjt önmagában tehát nem elég, imádsággal kell kiegészítenünk, és Jézushoz közelítenünk, hogy majd a kísértések idején Jézushoz hasonlóan Isten szavával válaszoljunk.

Délután a vecsernye szertartásának előverseit gyakoroltuk, majd a vasárnapi utrenye került elő. Ez egyik legszebb, ám mindenképp a legösszetettebb szertartásunk, ezért részletesebben is áténekeltük az énekeket.

Nagyböjt lévén, az utolsó összejövetelünkön Nagy Szent Bazil liturgiájának dallamait gyakoroltuk, amelyek lassú lüktetésükkel az elmélyülésre vezetnek minket.. Fülöp érsek atya mutatta be ezt az áldozatot, amelyen közösségben, egy emberként tudtuk ünnepelni az Eucharisztiát. Mi kántorok pedig megszólaltattuk egyházunk egyik legnagyobb kincsét, a többszólamú éneklést, magunk és a hívek örömére és az Isten dicsőségére.

Lelkigyakorlatunk helyszíne, Máriapócs is az oda térő emberek, zarándokok hite miatt lett ennyi csoda színhelye, mert Isten jelt adott és az emberek hittel vették ezt a jelet és hittel tértek az Istenszülő kegyhelyére. Gyakran vehetjük észre magunkon, hogy bár hiszünk benne, mégsem történik meg a csoda, de nem azért, mert Isten nem figyel rám, hanem azért, mert növekednem kell még a hitben, ezért kell még hitet kérnünk először. Higgyünk abban, hogy a hitünk erősödni fog; hinnünk kell egymásért, magunkért, a jövőért és ne féljek attól, hogy nem teljesül a kérés, hiszen imádkozzuk: „Legyen meg a Te akaratod!” (Schaff Gabriella és Lesku Máté Levente)

Sajópálfalán lelki napon találkoztak a Miskolci Egyházmegye kántorai, Atanáz püspök és Gorcsa György atya vezetésével. Először azokat nagyböjti a dallamokat nézték át, és gyakorolták, melyek igen ritkán kerülnek elő; mint például Krétai Szent András bűnbánati kánonja. Az énekeket rövid elmélkedések követték. Áttekintették az előszenteltek liturgiájának legnehezebb dallamait is. Elő vették a Virágvasárnap énekeit is, hiszen idén Virágvasárnap Örömhírvétel ünnepével  egybe esik, ami szintén nagy odafigyelést igényel a liturgikus énekek vezetésénél. A kántorok találkozója a  Kegytemplomban közös imádsággal ért véget.

További képek