Állandó ünnepünk február 2-án Jézus találkozása Simeonnal, közismertebb nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Galambvári Péter atya gondolatait adjuk közre.
A diplomáciában óriási jelentősége van a politikusok találkozásainak. Mikor egyes nagyhatalmú országok vezetői személyesen találkoznak egymással, egyáltalán nem mindegy az, hogy ki látogat meg kit, hol történik az egyeztetés, milyen témák kerülnek napirendre.
Az ünnepi evangéliumban (Lukács 2,22-40), egy ilyen nagy jelentőségű találkozásról hallottunk. Igaz, nem politikusok, hanem Jézus, Mária, József, Simeon, Anna voltak a szereplők. S ha újságírói szemmel fogalmaznánk meg egy mondatban a szentírási szakasz lényegét, azt mondhatnánk: Simeon és Anna találkoztak Máriával és Józseffel, akik a 40 napos csecsemő Jézust is magukkal hozták a Jeruzsálemi templomba, hogy eleget tegyenek az ószövetségi törvény előírásainak. De Egyházunk másképp nevezi a mai ünnepet: Jézus találkozása Simeonnal. Tehát nem arról van szó, hogy Jézus csak elszenvedi ezt a találkozást öntudatlan gyermekként, hanem, ahogyan a reggeli istentisztelet éneke Jézus szájába adja: Nem az aggastyán tart engem, hanem én tartom az öreget. Jézus a kezdeményező ebben a találkozásban, általa és benne az isteni akarat teljesedett be, amihez persze – ahogyan majd látni fogjuk - emberi hozzájárulásra is szükség volt.
A napokban zajlik a Miskolci Egyházmegyében, ahogyan a világ összes katolikus részegyházában, a XVI. Rendes Püspöki Szinódus egyházmegyei szakasza. Ez azt jelenti, hogy találkozókat kell szervezni minden egyházközségben és katolikus intézményben, ahol a résztvevők elmondhatják véleményüket azokról a témákról, amit Ferenc pápa meghatározott. De sokkal többről van itt szó, mint gondolatok megosztásáról. A szinódusi megbeszéléseken bizonyára Isten akar találkozni velünk, s ahogy Jézus esetében is szükség volt az isteni akarat beteljesedéséhez emberi közreműködésre, a szinódus során is csak akkor találkozik velünk az Isten, ha hagyjuk és akarjuk!
Mi kellett tehát ahhoz, hogy Jézus találkozhasson Simeonnal? Először is, Mária és József törvénytisztelete. A Jeruzsálembe való utazásra a mózesi törvény két előírása adott alkalmat. Az egyik a Leviták Könyvében található, és a szülő asszony tisztulására vonatkozik. Az anya az említett előírás szerint a fiúgyermek születése után 40 napig tisztátalannak, kultuszképtelennek számított. Ez ténylegesen annyit jelentett, hogy otthonában kellett tartózkodnia, szent dolgokat nem érinthetett, s természetesen istentiszteleti cselekményen sem vehetett részt. A tisztulási idő letelte után áldozatot kellett bemutatnia. A szolgálatot teljesítő papnak kellett átadnia egy egyéves bárányt égőáldozatul, valamint egy galambot vagy gerlét bűnért való áldozatul. A törvény a szegények számára lehetővé tette, hogy a bárányt szintén galambbal vagy gerlével helyettesítsék. Mária is ez utóbbi formában akarta bemutatni áldozatát a jeruzsálemi templomban. A tisztulási áldozattal Lukács szorosan összekapcsolja az elsőszülött kiváltását, amelyet szintén az ószövetségi törvény írt elő. A megváltási díj 5 sékelt tett ki, amelyet nemcsak Jeruzsálemben, hanem vidéken is be lehetett fizetni egy papnak. Jézus Simeonnal való találkozásához az kellett, hogy Mária és József nem akarta magát kihúzni az ószövetségi törvény megtartása alól. Nem kerestek kiskapukat, nem érezték úgy – bár a betlehemi események okot adhattak volna rá – hogy ők kiváltságosok, és felmentésük lenne az előírások alól.
A szinódus folyamat sikerességéhez, hogy meghalljuk Isten szavát, üzenetét, elsősorban az kell, hogy engedelmeskedjünk az Egyháznak. Ferenc pápa döntötte el, hogy szükség van ezekre a tanácskozásokra. Ő határozta meg a témát is. Ha hívő katolikusként elfogadjuk, hogy Róma püspöke Szent Péter apostol utódja, s lelki hatalommal rendelkezik fölöttünk, akkor engedelmesen részt veszünk a szinódusi munkában és buzgón segítjük azt.
Persze Simeonnak is jókor kellett lennie jó helyen ahhoz, hogy Jézus találkozhasson vele. Egészen biztosan sok család érkezett a Jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az előírt áldozatokat. Minden nap jöttek imádkozni vágyók erre a szent helyre. De Simeon éppen akkor és pontosan oda ment, ahol Mária volt gyermekével. Ez nem a véletlen műve volt! Az evangéliumban egyértelműen leírja Szent Lukács, hogy Simeon igaz és istenfélő ember volt, a Szentlélek volt rajta, sőt maga a Szentlélek ígéri meg neki, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. S a Lélek indítására ment pont akkor a templomba, mikor a szentcsalád is. Simeon a Lélek embere volt, és ez kellett ahhoz, hogy Jézus találkozhasson vele.
Nekünk is az a legfontosabb feladatunk a szinódus egyházmegyei szakaszában, hogy figyeljünk a Szentlélekre. Ő a megkülönböztetés Lelke. Ő adja számunkra a bölcsességet, hogy ne a magunk akaratát keressük és erőltessük az egyházközségi találkozókon és beszélgetéseken, hanem egymásra figyelve, együtt haladva az úton, rádöbbenjünk arra, mit üzen a Szentlélek általam és általunk az Egyház vezetésének.
Az ünnepi ikon azt a pillanatot ábrázolja, mikor Simeon ölébe veszi Jézus Krisztust. De ahhoz, hogy ez az egészen közeli találkozás létrejöjjön, arra is szükség volt, hogy Mária átadja a gyermekét. Ez egyáltalán nem természetes! Ne felejtsük el, Mária és József azért ment Jeruzsálembe, hogy két galambfiókát adjanak oda a szolgálattevő papnak, meg befizessék a megváltási díjat. S ekkor toppan eléjük egy ismeretlen idős ember, aki elkéri a Mária karján lévő kisdedet. S Mária odaadja, átnyújtja Simeonnak. Mária az Egyház előképe. Nincs és nem is lehet más feladata az Egyháznak, mint Jézust átadni az emberiségnek. S ha ezt a feladatát az Egyház nem tölti be, nincs ebben helyettese. Ezért van óriási a tétje a XVI. Rendes Püspöki Szinódusnak. Hiszen ez a fő kérdés, melyre közösen kell megtalálnunk a Szentlélek által sugalmazott választ: hogyan tudja az Egyház a mai korban is megtenni azt, amit senki más nem tehet meg helyette? Jézust átadni mindenkinek, ahogyan Mária átadta Szent Fiát Simeonnak! Előmozdítani azt, hogy Jézus találkozhasson mindannyiunkkal! Lehetővé tenni azt, hogy az Isten üdvözíthessen minket!
Mit tudok tenni én ebben a szinódusi folyamatban, egyszerű papként vagy világban élő krisztushívőként? Engedelmeskedve az Egyház előírásainak elfogadom a beszélgetésekre való meghívást, minden idegszálammal figyelek a bennem is működő Szentlélekre, és gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel hozzájárulok ahhoz, hogy az Egyház ne szűnjék meg Krisztust hirdetni az emberek között!