A Miskolci Egyházmegyében Sajópálfala, Sárospatak, Tokaj, Filkeháza, Eger, Selyeb, Szikszó, Felsővadász, Vajdácska települések görögkatolikus egyházközségei az elmúlt hétvégén papnövendékeket láttak vendégül
A kispapok a hivatások napjához kötődően hagyták el a papnevelő intézetet és lehetőségük nyílt, hogy bepillantsanak egy-egy papcsalád, és egyházközség életébe.
Az alábbiakban néhányuk tanúságtételét is közre adjuk.
Csirszki András Márk
Föltámadt Krisztus!
Krisztusban Kedves Testvérek!
A mai napon van az inaszakadt vasárnapja, s ennek kapcsán szeretnék megosztani a kedves testvérekkel néhány gondolatot.
Az első és számomra eléggé furcsa dolog, ahogyan a beteg reagál: „Uram, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Számomra egyszerre tűnik hitetlenkedőnek és bizakodónak. Bizakodónak, hiszen ha nem lenne az, valahogy már elment volna, elvitette volna magát onnan, de ő mégis ott van, és kicsit számomra úgy tűnik, mellébeszél. Elpanaszolja, hogy nincs aki a vízhez vigye, ami egyébként utal arra, hogy meg akar gyógyulni, de még sem mondja ki azt, hogy igen meg akarok gyógyulni. És én úgy látom, kedves testvérek, valahogy ilyen a ma embere is: Érzi, hogy beteg, és vágyik is rá, hogy meggyógyítsák, de hajlamos mellébeszélni, meg a kapott utat nem követni, pedig ahhoz a legtöbb esetben, még igazán hit sem kell, csak egy kis józan ész, hogy belássuk, hogy azt úgy lehet, úgy kellene, csinálnunk. Mondok egy egyszerű példát, amiből a kedves testvérek megérthetik pontosan, hogy mire is gondolok. Jézus hűségre és teljese odaadásra hívja meg a házasokat és az emberekben meg van az igény erre, szeretnének boldog párkapcsolatban élni, szeretnének olyan társat, aki szereti, hűséges hozzá, és teljesen neki ajándékozza magát. Csak egy dologról feledkeznek meg sokan, hogy erre a másik is vágyik, hogy neki, nekünk is meg kell tenni ezért, és ez nem egy egyszerű dolog, néha tudni kell áldozatot is hozni a másikért, és ez megéri, felbecsülhetetlen érzés a másikat, a társunkat boldognak látni.
A másik dolog, amin kicsit mindig felkapom a fejem, az a zsidók reakciója, ti. hogy Jézus nem tartja meg a szombatot. De vajon miért nem tetszik ez nekik? Úgy hiszem, hogy a válasz abban rejlik, hogy már túlságosan szőrszál-hasogatóan látják a törvényt. Ezt, Jézus is a szemükre vettette egy másik alkalommal, amiről Szent Máté evangéliumában hallhatunk, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. Elfeledkeznek arról, hogy ezt a napot nem azért adta az Isten, hogy lopják a napot, hanem azért, hogy feltöltődjenek, és lelkileg egészséges emberként éljenek dolgozzanak. Erre rájöttek más népek is és próbálkoztak több nappal: az egyiptomiak például egy időszakban 10 naponta tartottak pihenőnapot. Csak a mai ember felejtkezik el erről egy kicsit. Néha olvasgatok cikkeket és azok hozzászólásait az interneten. Meglepő számomra, hogy egyes emberek milyen negatívan állnak ahhoz, hogy a vasárnap ne lehessenek nyitva a boltok. Csak a korlátokat akarják meglátni bennük és nem a lehetőséget, és ez elégé elszomorító. Én úgy látom, hogy rendszeres pihenő napok nélkül az ember rövid úton kiég.
De Jézus nem foglalkozik avval, hogy mit gondol a többi ember. Nem a hagyományt, a szokást, a törvényt teszi első helyre, hanem az embert. Példát mutat, és ahogy azt az apostoli szakaszból is hallhattuk, tanítványai követik a példát. Persze erre ő fel is szólítja őket, mikor azt mondja: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Szeretettel kell lennünk egymás iránt, és segítenünk a bajban lévőt. Könnyű azt mondani, hogy mi mindenkit szeretünk, de ne mondjuk, inkább szeressük és segítsük azokat, akiket mellénk sodor az élet, hogy meg tudják az emberek, hogy Krisztus tanítványai vagyunk
Ezért én szeretnék a kedves testvéreknek egy kis házifeladatot adni. Családunkban szűkebb környezettünkben keressünk valakit, akinek van valami munkája, amit nem szeret, és rendszeresen dolga, vagy csak valami, amit meg kellene tennie, de csak halogatja. Mondjuk kilyukadt a bicikliének a kereke, és már jó ideje nem tudja rászánni magát arra, hogy megszerelje. Segítsünk neki, hogy lássák, mi is tanítványai vagyunk
Ámen
Kiss Máté
Feltámadt Krisztus!
Kedves testvérek. A mai napon hatalmas csodáknak lehetünk tanúi. Először is az Apostolok Cselekedeteiben hallunk két csodáról is, a béna Éneász meggyógyításáról, és Dorkász feltámasztásáról, melyeket mind Szent Péter vitte végbe. Az a Szent Péter, aki azelőtt pár hónappal ezelőtt, a nagy esküdözések ellenére is megtagadta mesterét, háromszor is. Ezt azért érdemes kiemelni, mert most Péter apostol annak a Mesternek a nevében tette ezeket a csodákat. Emberi ésszel ez ellentmondásos. Nem? Éveken át Jézus tanítását hallgatja, látja a csodákat, hallja, a többi apostollal együtt, hogy szenvedések között majd meg kell halnia, aztán mindennek a tetőpontján, az utolsó vacsorán esküdözik, hogy nem tagadja meg a nehézségek között sem. És akkor Nagycsütörtök este azt mondja, azt meri mondani, hogy hát ő nem ismeri.
Elítéljük-e Péter cselekedetét? Rosszul cselekedett-e akkor ott Péter? Nem ítélhetjük el. Isten egyedüli joga az ítélkezés, még akkor is, ha ezt mondjuk alkotmányos, vagy egyházi-erkölcsi szervek által teszi is. Péter tette emberi gyöngeségből fakadt. És Jézus nem is ítélte el. Hanem amikor harmadnapra feltámadt, őt méltatta arra, hogy az apostolok közül elsőnek láthassa a levetett lepedőket, a feltámadás bizonyítékait. Isten útjait mi nem ismerjük, valószínűleg ott helyben nem is tudtuk volna megítélni, tán még Péter sem tudta, hogy mi történik vele, de ismerjük a folytatást, hogy később ebből a bukott emberből lett a Római Egyház alapja.
Térjünk vissza a gyógyításhoz és a feltámasztáshoz. Miért volt képes Péter ezekre a csodatettekre? Azért mert az első Pünkösdkor őreá is leszállt a Szentlélek kegyelme.Azelőtt is megkapta Jézus feltámadásakor a Szentlelket, de azt ahhoz, hogy megnyíljon a szeme, és megértse a feltámadás csodáját. De Pünkösdkor ahhoz kapta meg a Szentlelket, hogy rendelkezzen azzal a kegyelemmel, hogy véghezvigye azt a küldetést, azt a hivatást, ami végül abban teljesedett be, hogy az egész nyugati világ megismerje Krisztus feltámadásának titkát! Mit értek ez alatt? Péter csodatevő erőt kapott, megkapta az ékesszólás ajándékát, de ami a legfontosabb, hogy bátorságot kapott mindezek véghezviteléhez. Ha Péter nem lett volna elég bátor ahhoz, hogy a Templomban gyógyítson, ha nem lett volna elég bátor ahhoz, hogy bízni tudjon Isten csodatevő kegyelmében, ha nem lett volna elég bátor ahhoz, hogy elmenjen Rómába, ott tanítson Szent Pál apostollal együtt és vértanúhalált haljon, akkor vajon mi lett volna? Hol lenne a világ Krisztus örömhíre nélkül?
Ugye azért kicsit aktuális és provokatív is a kérdés. Hiszen látjuk a mai világot.Látjuk, látnunk kell, hogy embertársainkban, sőt, néha sokszor bennünk sincs meg az a krisztusi lelkület, amit az apostolok, vértanúk, egyháztanítók és hétköznapi tanúságtevők által Krisztus ránk hagyott. Mi a baj? Mi talán nem kaptuk-e meg a Szentlelket, úgy, mint Péter?
Kedves testvérek, itt bújik ki a szög a zsákból. Húsvét negyedik vasárnapján, az Inaszakadt meggyógyításának emlékünnepén azért jöttem el, hogy tanúságot tegyek saját hivatásomról, és közösen elmélkedjünk mindannyiunk hivatásáról is.Először is mire tanít minket a mai vasárnap? Az Inaszakadt története nem kapcsolódik a Feltámadás történetének elbeszéléséhez, mégis kiváltképpen megemlékezünk erről a húsvéti időszakban. Péter történetét hallottuk, de miről szól az Inaszakadt története? Egy ember 38 éve volt béna, ott volt minden nap a Beteszda fürdőnél, és arra várt, hogy valaki segítsen már neki megmerítkezni a vízben, hátha meggyógyul. 38 éve! És ekkor jön egy rabbi, aki ahelyett, hogy segítene neki, csak annyit kérdez, hogy meg akar-e gyógyulni? Hát hogy a viharba ne, gondolhatja a béna ember. Ő erre próbál arra sandítani, hogy neki senki nem segít, (de hát zárójelben azért jól esne egy kis segítség). És ekkor azt mondja a rabbi, hogy „kelj föl és járj!” Micsoda? Ilyet mondani egy béna embernek? De nem akadékoskodott ez az ember, hanem valamiért engedelmeskedett, és lás csodát, tényleg meg is gyógyult, 38 év után! Miért nem problémázott ez az ember, holott teljes abszurdumnak tűnt, amit ez a vándorprédikátor akar neki mondani? Azért mert ő is valami olyasmit kaphatott, amit Péter és az apostolok annak idején. Ezek a csodák nem valami hihetetlen misztikus varázserők művei. Ezek a Hit és a Szentlélek csodái.
Ezek a hősök azért voltak képesek gyógyulni és gyógyítani, mert megkapták, és el is fogadták Isten kegyelmét. És ez az elfogadás, ez a bizalom, ez a bátorság kell nekünk is kedves testvérek! Ma a hivatások vasárnapján erre szeretném felhívni mindannyiunk figyelmét. Krisztus mindenkit hív, mindenkit megszólít, minket keresztényeket különösképpen is. A szent Bérmálásban megkapjuk a Szentlélek kegyelmét és erejét, de legfőképpen feladatot kapunk. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint imádkozni, hogy felismerjük, hogy mi a küldetésünk, hogy legyen erőnk elindulni, és hogy legyen bátorságunk, hogy véghez is vigyük ezt a feladatot.
Amikor gimnazista voltam, egy hivatások vasárnapján megszólított az Isten. A pap a prédikációban a papi hivatásról beszélt, én meghallgattam, mondom ez mind szép és jó, de köszönöm, nem kérek belőle, nekem biztos nem ezt szánja az Isten. És akkor azt mondta a végén, hogy imádkozzunk azokért a fiatalokért, akik megkapták és elfogadták hivatásukat. Aztán azt monda, hogy imádkozzunk azokért a fiatalokért is, akik megkapták, de még nem fogadták el. És engem ezt talált szíven, és ezért lehetek itt közöttetek. És ma, öt évvel később én is ezt mondom, hogy imádkozzunk hivatásokért, papi, szerzetesi, de mind úgy mindannyiunk hivatásáért, azokért, akik elfogadták, és azokért is, akik még nem.
Feltámadt Krisztus!
Tóth Attila
Feltámadt Krisztus!
Kedves testvérek, a mai napon, a Húsvét utáni negyedik vasárnap Egyházunk három csodálatos eseményt is elénk állít a Liturgia olvasmányain keresztül, ami elsőre kicsit érthetetlen, felesleges túlzásnak is tűnhet, hiszen a történetek végeredménye mind a három esetben nagyjából ugyanaz. A szenvedő beteg meggyógyul, a halott feltámad.
Vizsgáljuk meg egy kicsit, hogy mi köti össze mégis ezt a három történetet, miért kerültek mind a három erre a mai napra, mire akar minket tanítani általuk az Egyház.
Az evangéliumi szakasz a Betezda fürdőnél már 38 éve betegen fekvő ember csodálatos meggyógyítását beszéli el.
Adott egy ember, aki harmincnyolc éve, már nagyon régóta beteg. Egy helyben van, nem tud továbblépni, nem tud meggyógyulni. Nincs embere, aki a csodálatos gyógyulásra segítené őt.
Nincs senki a kortársai, az őt körülvevő emberek közül, aki besegítené őt a vízbe.
S ekkor Krisztus lép oda hozzá. Meghívja őt. - Érdemes megfigyelni, hogy nem erőszakkal gyógyítja meg. Nem tolakodik be az életébe engedély nélkül. „Akarsz-e meggyógyulni?”
Válaszolhatta volna az inaszakadt azt is, hogy „Nem.” „Nem akarok meggyógyulni, mert félek. Félek, hogy akkor az élet egészen új kihívásokat állítana elém, akkor gyökeresen meg kellene változtatni az életemet, amit 38 éve már berendeztem, elfogadtam.” Vagy mondhatta volna azt is: „félek, mert lehet, hogy megszólnak majd az emberek, hiszen látjuk, hogy valóban nem volt könnyű teljesen azonosulni a zsidóknak az ő gyógyulásával.”
Ha így válaszolt volna, maradt volna minden a régiben, az inaszakadt tovább feküdt volna a víz partján, élve megszokott magányát, s várva az emberek sajnálatát. De ő bátran másként döntött: Krisztus meghívta őt a gyógyulásra, igent mondott rá, s vállalt minden ezzel járó kockázatot.
Kedves Testvérek a Krisztus által gyógyulásra hívott bénában bizony nem nehéz magunkra ismernünk. Hányszor fekszünk reménytelenül, kilátástalanul, segítség nélkül, és nem vesszük észre, hogy Krisztus folyamatosan azt kérdezi tőlünk, akarsz-e meggyógyulni? A gyógyulás vizének partján fekszünk, csak igent kell mondanunk Krisztusra, és a gyógyulás szentségében, a szentgyónásban ismét egészséges lélekre találhatunk, újra irányt kahat, újra mozgásba jöhet életünk.
Az apostoli szakasz első már Péter gyógyít. Először Liddában egy Éneász nevű bénát, majd Joppéban feltámasztja Tabitát. Azt hiszem a mai nap Szentrási szakaszai ezen a ponton is kapcsolódnak a hivatások vasárnapjához, amit az egész katolikus világ a mai napon ünnepel. Hiszen a papság nem más, mint az apostolok testületének valódi utóda. A mai történetekből egyértelműen kitűnik, hogy amit Krisztus cselekedett, azt folytatta tovább Péter, és a többi aposol is, mind a mai napig. Éppen ez a csodálatos a papi szolgálatban, hogy ugyanannak a kegyelemnek a közvetítői, mint amivel Péter apostol Jézus Krisztus nevében meggyógyította Éneászt, és feltámasztotta Tabitát. Fontos ezt újra és újra tudatosítanunk, mert sajnos mi keresztények sokszor hajlamosak vagyunk rá, hogy kis gyámoltalanokká, félszegekké váljunk, mintha magunkat sem mernénk egészen komolyan venni.
Pedig az Egyház mindnyájunk realitása! Hiszen az első nagy Igen kimondásakor a keresztségben az Egyház, és ezáltal Krisztus tagjai lettünk, Krisztusba keresztelkedtünk. Mindannyiunk keresztény hivatása az, hogy a világban jelenvalóvá tegyük Krisztust. Ez már nemcsak a papság feladata, hanem minden megkeresztelt emberé.
És ezt azáltal tuduk leginkább megvalósítani, hogyha azt tesszük, amit Krisztus tett.
Látva a világban élő emberek betegségét, tehetetlenségét, meg kell kérdeznünk őket, hogy akarnak-e meggyógyulni? Nem erőszakosan, hanem Krisztus szelídségével, de el kell mondaunk, hogy ismerjük a gyógyulás helyét, az Egyházat, és azt, aki meggyógyít: Krisztust.
A mai nap, a hivatások vasárnapján, az inaszakadtról elnevezett vasárnapon, kedves testvérek, mindannyian álljunk meg egy kicsit, és gondoljuk át a keresztény hivatásunkat, hogy vajon nem feledkeztünk-e el annak egyik oldaláról sem.
Nem felejtettük-e el, hogy ebben az életben inaszakadtként fekszünk, akiknek szüksége van arra, hogy újra és újra megmerítkezzünk a gyógyulás vizébe, a szentgyónás szentségében.
És tudatosítjuk-e minden nap, hogy a keresztségünk óta küldetésünk van, hogy Krisztus kell felmutatnunk, jelenvalóvá tennünk a családunk, ismerőseink, és minden ember számára.
Ámen.