A Kenethozókról elnevezett női monostort Sajópálfalán április 16-án szentelték fel. Az újonnan épült monostorba monasztikus szerzetesnővérek költöznek.
Április 16-án délben Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz püspök és Szocska A. Ábel apostoli kormányzó sok hazai és külföldi szerzetes, Fedor Tibor főosztályvezető, valamint számos pap és krisztushívő jelenlétében szentelte fel az új monostor épületét.
A monostorba monasztikus szerzetesnővérek költöznek. Az Egyház tanítása szerint „első apostoli feladatuk önmagukra irányul és azáltal teljesítik, hogy kitárják szívüket a Szentlélek működése előtt… Hirdetik a világnak az Atyától eredő békét, a Fiú önátadását, és a Szentlélek gyümölcsének örömét”. Életformájukat a csend, a Szentírás elmélkedő olvasása, imaórák végzése jellemezi, szigorú szabályok szerint munkájukat is a monostor falain belül és annak udvarán-kertjében végzik. Ehhez igazodva, az egyszerűség és a funkcionalitás jegyében alakították ki az élettereket, melyben a cellák, ebédlő, közösségi terem és egy kápolna is helyett kapott. Az épület stílusában a keleti hagyományokat követi, ugyanakkor megfelel a modern építészeti követelményeknek is. A beruházás elkészültét számos szerzetesközösség, jó szándékú hazai és külföldi hívek adományai mellett saját forrás és kormányzati támogatások tették lehetővé.
Három évvel ezelőtt, a kenethozó asszonyok vasárnapján áldották meg az épület alapkövét, és szinte napra pontosan három évvel később, az új monostor készen várja a beköltöző szerzetesnővéreket, ugyanabban az ünnepkörben. „A kenethozóknak örömet rendelő Krisztus Istenünk van jelen itt körünkben. Ma kenethozók ünnepzárását tartjuk, de ünnepünk középpontjában továbbra is a föltámadt Jézus áll. Azért is vagyunk itt, hogy ebben a magasztos pillanatban „meglássuk a föltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust, és tisztán halljuk, midőn mondja: Örvendjetek!” - mondta ünnepi beszédének bevezetőjében Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke és utalt a Megszentelt élet című pápai buzdításra, mely szerint a keleti monasztikus eszmény előtérbe helyezi „a megtérést, az önmegtagadást és szívbeli töredelmet, a benső béke keresését, a folytonos imádságot, a böjtölést és virrasztást, a lelki küzdelmet és a csöndet, az Úr jelenlétében átélt húsvéti örömet."
A szerzetes az, akit Isten irgalma megérintett, szíven talált, s aki a Föltámadt Krisztus nagy irgalmát széles e világnak tovább akarja adni. S a monostor ennek a helye, - folytatta püspök atya, majd idézte Szent János Pál pápa Kelet Világossága kezdetű körlevelét: „A monostor az a prófétai hely, ahol a teremtett világ Isten dicsőítésévé, a szeretetnek gyakorlatban megélt parancsa az emberi együttélés eszményévé válik, és ahol az ember korlátok és akadályok nélkül keresi Istent, és ezzel útmutató lesz mindenki számára, akiket szívében hordoz és segít Isten keresésében”. A pápa kijelentése szerint a „szerzetesnők tanúságtétele megmutatta a sajátosan női adottságok értékelésének egy mintáját az Egyházban, megküzdve a kor szellemével is. A szerzetesnő lelki adománya a rá jellemző adottságokkal látható jele Isten anyai gyöngédségének, amelyre oly sokszor hivatkozik a Szentírás.”
A főpásztor rámutatott egyházmegyénk egyik sajátosságára is, hogy sok templomunk a település fölött, hegyre épült. „Itt most a hegyre épült templom fölé építettünk még magasabbra egy monostort, hogy odaföntről antennánk, állandó kapcsolatunk legyen a mennyekkel, Istenünkkel. (…) A fölöttünk felépült monostor mától fogva olyan programot kínál föl, amely mindenekelőtt Istent, az Ő jelenlétét tartja szem előtt, tudatosítva azt, hogy semmi fontosabb dolgunk nem lehet, mint Isten akaratának követése és végrehajtása. Isten Igéjének rendszeres hallgatásához, olvasásához, átimádkozásához valóban ilyen csöndes helyre, magányra is szükség van, hogy az ember Isten szavára tudjon figyelni, és képes legyen azt meg is valósítani. A szerzetesek sajátos üzenete a világi hívekhez az, hogy ki-ki keresse meg még a város közepén is a maga ,,pusztai magányát”, ahol néhány percet ,,négyszemközt” tud maradni az Úrral.”
A keleti szerzetesség mintául szolgál Krisztus egész Egyházának az Isten országa felé tartó vándorlásához – hangsúlyozta a püspök. "Szerzeteseink életformájukkal arról tanúskodnak, hogy a pusztán gazdasági növekedéssel és fogyasztással mérhető evilági értékrendszer nem az egyetlen lehetséges világrend. Ott a lakók maguktól fogadják el testük halálra adását, a világról lemondva már egy új élet előjeleit is megtapasztalhatják. A kenethozókhoz hasonlóan Krisztus feltámadásának hírnökei, akik kora hajnaltól Isten dicséretét zengik közösségileg és egyénileg is. Mivel Krisztus halálának jegyeit hordozzák magukon, már az Egyház megújulásának is eszközei".
"A szerzeteseknek – akárcsak az apostoloknak és a papoknak – folyamatosan az Úrral kell lenniük, s akkor tudnak tanúságot tenni az ő fényes föltámadásáról és az örök életről – zárta ünnepi gondolatait a Miskolci Egyházmegye püspöke, és kérte imáinkat a nővérekért, hogy hivatásukat teljesíteni tudják.
A liturgia után az ünneplő közösség körmenetben után vonult át a monostorhoz, az épület megszenteléshez. Kocsis Fülöp, érsek-metropolita kérte, hogy a nővérek „egyek legyenek az eucharisztia közösségében, és a kenyér megtörésében, a mindenkori közös templomi szolgálatokban. Mindent türelemmel viselve örömben, és a szív egyszerűségében. Szocska Ábel atya Szent Pál apostol szavaival fordult a nővérekhez, buzdítva őket a feltámadás örömének hirdetésére.
Reméljük, hogy a három évszázada könnyezett Istenszülő-kegyképnek helyet adó sajópálfalai templom szomszédságában álló monostor és a szerzetesnővérek, mint a közösségi élet és az Istennek szentelt élet jelei évszázadokon át szolgálnak majd lelki mintaként és erőforrásként az egyházmegyében.
Szöveg: Varga-Juhász Bernadett