Rangos országos gasztroversenyen szereztek arany- és ezüstérmet a miskolci görögkatolikus középiskola végzős diákjai
![a versenyzők és felkészítőjük](/sites/default/files/styles/content_width_770px_/public/2023-12/Gasztro_1.jpg?itok=KaGxSxE0)
Szakmai berkekben az egyik legrangosabb verseny az évtizedes múltra visszatekintő Illéssy Sándor Gasztro Kupa. Az országos ételművészeti versenyt idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kisújszálláson december elején.
A megmérettetés a hagyományos kategóriák mellett – mint például a cukrászat vagy hidegkonyha – idén az élőmunkás versennyel bővült. A helyszíni versenyfeladatok közül melegkonyha-élőmunka kategóriában indultak a Fáy András Görögkatolikus Technikum tizenkettedikes tanulói, Vajdovics József mesterszakács, szakácsmester felkészítésével.
A neves zsűri előtt kilenc versenyző főzött egyszerre, a mi diákjaink már reggel 6 órakor a konyhában voltak. A háromfős szakmai zsűri sokféle szempont alapján ítélt: az öltözködéstől kezdve a használt fűszereken keresztül az alapanyagokig minden górcső alá vett. Az elkészített ételnél pedig számított az ízek összhangja és tálalás minősége is.
A verseny népszerűségét bizonyítja, hogy 65 versenyző indult ebben a kategóriában, így kétnaposra bővült a megmérettetés.
Ebben a nagy mezőnyben ért el kiváló eredményeket az iskolánkat képviselő két diákunk:
Simkó Patrik 12. C osztályos tanuló I. helyezettként aranyérmet,
Csanálosi Péter 12. C osztályos diák II. helyezettként ezüstérmet és a zsűri különdíját kapta.
Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek, Vajdovics Józsefnek.
Szöveg és fotók: Fáy