A Missziós Kereszt a sátoraljaújhelyi görögkatolikus templomban tett látogatást október 28-30. között.
A Missziós kereszt Sátoraljaújhelyen eltöltött idejéről Jászter Beáta írását közöljük:
"Azt mondják, szép és monumentális. Azt is tudom, hogy különleges, bronz borítással díszített, s a Szent Kereszt egy darabjának, magyar szentjeink, vértanúink és boldoggá avatottjaink ereklyéjének a hordozója. Ennek tudatában készülök a találkozásra.
A látvány felülmúlja a képzeletet. Az ikonosztázion előtt felállított kereszt uralja a teret. Akár egy ölelésre kitárt kar, hirdeti Krisztus szeretetét. Jó a közelében lenni, erőt ad és reményt. Damjanovics József főesperes, újhelyi parókus fogadja a híveket, pár szót váltok vele. Azt mondja, tudomásul kell vennünk, hogy a világ nagyon önző lett, s a szentek életét vizsgálva, abból tanulva tudunk változtatni a saját életünkön.
Folyamatosak a szertartások: paraklisz, Akathisztosz, vecsernye, imaórák és Szent Liturgiák, s van alkalom az egyéni áhítatra is. A templom soha nem üres, mindig betér valaki. Jönnek a zarándokok. Római katolikus testvéreink a fájdalmas rózsafüzért imádkozzák. Öregjeink, a Szent Anna Szeretetotthonból, hozzák a kereszt tövébe egy egész élet terhét. Csendben imádkoznak, hálát adnak.
„Fiúk fel a fejjel, a harsona zeng”- énekelve érkeznek az újhelyi cserkészek. Belakják a czerkót, egy zászlótartó fiúcska a kereszt mellé áll, a többiek imádkoznak, felolvassák kéréseiket. Szemánné Balla Mariann cserkésztiszt vezeti őket. Leül mellém, s csöndben elmondja, hogy az Istenbe vetett hit az alapja a közösségüknek. Ma Magyarországért, az egységért és azért imádkoznak, hogy szeretetben növekedhessenek. Imádság után tisztelegve állnak a kereszt előtt, fotók készülnek, majd örömmel használják a templomban kihelyezett két okostáblát, amelyeken információt kapnak a keresztről, a szentek és boldogok életútjáról. Egy kis cserkész még visszaszalad a kapuból és megsimogatja a keresztet. Az idősebbek is kedvet kapnak, sorba állnak a táblagép előtt.
Kedvesen kéri egy idős hölgy a segítségemet, amikor elakad a modern kor vívmányának kezelésében. Pár csendes fohászra van még időm, mert máris jönnek énekelve a felvidéki magyarok Bélyből, a két Tárkányból, Bodrogszerdahelyről, Királyhelmecről, Borsiból, Tiszacsegőről, Dobráról. Kis ministránsok elöl, fehérben, kereszt a kezükben, mögöttük a hívek. Megtelik a templom, egy gombostűt sem lehet leejteni. Együtt énekelünk, az ő szemük is könnyes, a miénk is. Egyre gondolunk. Ez a kereszt a magyarság keresztje.
Kezdődik a Szent Liturgia, a Kassai Egyházmegye magyar papjai miséznek. Ószláv énekek is felcsendülnek, de nem idegenek az újhelyi fülnek. Nagyanyáink, nagyapáink énekét halljuk, imitt-amott be is kapcsolódunk, eszünkbe jut egy-két szó. Vaszily József görögkatolikus parókus prédikál: „Isten különleges kegyelmi ajándéka, hogy itt imádkozhatunk, a Missziós Kereszt előtt. Tekintsünk rá úgy, mint mércére, amely meghatározza életünket.” Arról beszél még, hogy káoszban élünk, mert az ember nagyravágyó lett, s ő szabja magának a mértéket. Krisztus szolgált a tanítványoknak, jó lenne, ha ez a szolgálat lenne számunkra is mértékadó.
A liturgiának vége, mégsem megyünk haza. Kitartjuk a pillanatot. Még egy ima, egy gondolat, kérés, hálaadás. A lélek borul le az Isten előtt.
Szép és monumentális. Különleges, bronz borítással díszített, a Szent Kereszt egy darabjának, magyar szentjeink, vértanúink és boldoggá avatottjaink ereklyéjének a hordozója. Leírhatatlan élmény találkozni vele. Ő jött el hozzánk, mert tudja, hogy szükségünk van a szeretetére."
FÉNYKÉPEK (Damjanovics Józsefné, Halász György)