Az Egyház kincsei vagytok!

Az időspasztoráció volt a 29. családkongresszus kiemelt témája

kerekasztal

Az október 17–19. között rendezett 29. családkongresszusnak ismét Máriabesnyő, a Váci Egyházmegye lelkigyakorlatos központja adta a helyszínét. Középpontban idén az időspasztoráció állt.

Marton Zsolt

„A kongresszus azt igyekezett közvetíteni, hogy az időskor, az érett bölcsesség életszakasza kincs az Egyház számára, ezért kiemelt hangsúlyt kap az odafordulás a pasztorációban az idősek felé, tudatosítva bennük és környezetükben, hogy fontos részei az Egyháznak és az egész társadalomnak, és hogy számítunk tapasztalataikra” – indokolta a témaválasztást Marton Zsolt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, házigazda püspök.

tisztelendő asszony

A kongresszuson közel 100 résztvevő gondolkodott közösen. Szinte valamennyi egyházmegyét képviselték, valamint családmozgalmak tagjai is jelen voltak a hagyományos találkozón.

Bazil atya

A teljes beszámoló a Magyar Kurír honlapján olvasható.

Forrás: Magyar Kurír

Címkék