A Szentlélek lejövetelének ünnepén Atanáz püspök Sajópálfalán mutatott be Szent Liturgiát
A Szentlélek lejövetelének ünnepére szentelték fel a templomot Sajópálfalán 1774-ben. Ennek emléknapján áldotta meg Orosz Atanáz püspök a templom falait a felújítási munkálatok és festett üvegablakok cseréjének befejeztével.
„Pünkösd neve az ötvenedik napot jelöli a görög nyelvben. Kezdetben a zsidóknál az aratás ünnepe volt, az öröm és hálaadás napja, amikor fölajánlották a föld termésének zsengéit. Itt szintén hálaadásra gyűltünk össze, és ahogyan sztihiránkban hallatszik, ünnepelhetjük „az ígéret beváltását és reményünk teljesülését” és hálásan köszönhetjük meg Istennek az itt szemünk előtt lévő ajándékait.” – hangozott el a püspöki homília bevezetőjében, majd a rossznak tűnő időjárás láttán a Szentlélek jeleinek értelmezésére tért rá Atanáz püspök.
„Jézus a búcsúbeszédében azt ígérte a Vigasztaló kapcsán, hogy „amikor eljön, nyilvánvalóvá teszi a világnak a bűnt, az igazságot és az ítéletet. A bűnt, amiért nem hisznek bennem. Az igazságot, mert az Atyámhoz megyek, és többé már nem láttok. Az ítéletet, mivel e világ fejedelme már ítélet alá esett.” Az elmúlt másfél év során is megtapasztalhattuk, hogy ítélet hangzik el olykor e világ fölött. Talán nem is úgy, ahogy az egyszerű ember képzeli, de mindenképpen ítélet alá esnek a világ nagyképű fejedelmei. De a Szentlélek azt is tanúsítja, hogy van ítélet és szembe kell néznünk vele.
Nekünk az elmúlt másfél év sok küzdelemmel járt, aggódtunk egymás vagy magunk egészségért. Ma is ránehezedik világunkra ez a sajátos aggodalom, ami gyöngeséggel is jár. Milyen jó most a Vigasztaló Lélek erősítő, bátorító üzenetét fogadnunk, hiszen Ő – az ószövetségi jövendölés szerint – az erő és az erősség lelke, és most örvendezve zenghetjük az Ő erejének, nagyszerűségének a kisugárzását.”
„Azt hiszem – tette hozzá később a főpásztor –, Sajópálfalán prófétai szerepe van görögkatolikus templomunknak és egyházközségünknek. Ez a templom hegyre épült, messziről jele az Isten közelségének, jele a megszentelődésnek. Ez a közösség is a világ világosságának nagyszerű szerepéből kapott egy morzsányit, hiszen mindazok, akik itt megkeresztelkedtek és megbérmálkoztak, a Szentlélek erejétől megerősítve küldetést kaptak a tanúságtételre, hogy megmutassák: e világban érdemes Isten parancsai szerint élni, érdemes a Szentháromságban gyökerezve megszentelődni.
A II. Vatikáni Zsinat világosan kifejezésre juttatta, hogy a keresztség alapján nemcsak a szerzetesek, hanem a világi hívek is hivatottak az életszentségre. Dogmatikus konstitúciójában is kifejezésre juttatta, hogy a világiak is megszentelődnek a Szentlélekben: „A Krisztusnak elkötelezett és a Szentlélek által fölkent világi hívek csodálatosan arra hívatnak és válnak képessé, hogy a Lélek gyümölcsei egyre bőségesebben teremjenek bennük… A világi hívek mint mindenütt szentül cselekvő imádók magát a világot szentelik Istennek.” (LG 32-34) Nem képzelhetjük, hogy csak a szerzetesek éljenek megszentelt életet, az átlagembernek pedig elegendő volna éppen csak a vasárnapi ebéd előtt imádkoznia. Az a hivatásunk hogy a Szentlélekkel közösségben, a Szentháromság egy Istennel egységben éljünk, és ehhez, mint a lélegzetvételre szükségünk van a Szentlélek befogadására, szükségünk van az Ő bennünk lakására.
A templom udvarán ma már végre levehettük arcunkról a védőmaszkot. Eszükbe jut a Mózes arcát takaró lepelről és a választott népről szóló sajátos szentírási üzenet. Mózes az Istennel való találkozás után egy lepellel takarta el arcát, mert Isten dicsőségétől ragyogott az arca és nem engedhette, legalábbis Szent Pál így magyarázza, nehogy a nép meglássa az ő dicsőségének mulandó jellegét. A második korintusi levélben kifejti, hogy a zsidók szívén és lelkén is ilyesfajta lepel maradt, és ez a lepel akkor tűnik el, amikor megtérnek az Úrhoz, hiszen Mózes is, amikor visszatért a néptől az Úrhoz, újra levette a leplet arcáról. Az Apostol szerint „mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.” (2Kor 3,18) A védőmaszk levétele után nekünk is szükségünk volna a liturgiából és a keresztény életvitelből fakadó átalakulásra. Szükségünk volna közös és teljes megújulásra, hogy fokról fokra tükrözhessük vissza Isten dicsőségét, amely Krisztus arcán fölragyogott nekünk. Isten akarata az, hogy újra színről színre találkozzunk, és ez a leplezetlen igazság, hogy aztán ez mindenekelőtt Jézus Krisztus arcának ragyogását tegye láthatóvá a testvérek arcán, a testvéri közösségben is.
Az Apostolok Cselekedeteiből hallottunk azokról a csodás eseményekről, amelyek a Szentlélek pünkösdi kiáradásával jártak együtt. De Szent Pál szerint a Szentlélek jelenléte nemcsak rendkívüli ajándékokban nyilvánul meg, hanem sokkal egyszerűbb, hétköznapi dolgokban is. Akik Jézus Krisztusban élnek, azok a Szentlélekben élnek. A keresztény tehát az a személy, akit folytonosan a Szentlélek éltet és vezet (Róm 8,14). Akiben a Lélek tevékenykedik, aki a Léleknek megfelelően viselkedik és annak gyümölcseit termi. A Szentlélek most is mindenkinek megmutatja a közösségen belüli teendőit, hogy szolgálatát hűségesen, odaadással végezhesse. A lelki adományok ma is az Egyház építésére valók.
Ez az üzenetet kell megragadnunk most, amikor az újrakezdés hónapjait számolgatjuk, amikor az egyházi templomi életük is újra kezdődik. Fogadjuk be a Szentlelket, aki képessé tesz bennünket arra is, amiben az elmúlt hónapokban gyöngének bizonyultunk. Fogadjuk be az erősség és bátorság lelkét, hogy tanúságot tehessünk Jézus Krisztusról minden életkörülmény közepette.
A biztató és lelkesítő szavak után Atanáz püspök imádsággal zárta az ünnepi homíliát: Én is kérem az Urat, hogy ígérete küldje ránk vigasztaló, pártfogó Szentlelkét, és újítson meg bennünket is. „Gyors és biztos vigasztalást adj a te szolgáidnak, Jézusom, midőn lelkünk elcsügged! Ne hagyd el szolgáidat a szorongattatásban, s ne távozz szívünkből a viszontagságok között, hanem siess mindenkor segítségünkre! Közelíts hozzánk, közelíts, ó mindenütt Jelenlévő, légy mindenkor velünk, mint apostolaiddal, és egyesülj mindazokkal, akik téged szeretnek, ó Irgalmas, hogy veled egyesülten magasztalhassuk és dicsőíthessük a te legszentebb Lelkedet!”
A sajópálfalai kegyhelyen az elmúlt év során nagyszabású munkálatok eredményeképpen külsejében megújult templom hirdeti Isten dicsőségét. Felújították templom tornyát és tetőszerkezetét, külső falai, bejáratai kaptak új köntöst, valamint új, szenteket ábrázoló festett üvegablakok kerültek régi helyére. Az ünnepi Szent Liturgia végén Kiss Attila parókus atya köszönte meg a felújításban minden módon közreműködők munkáját.
A sajópálfalai közösség Atanáz püspököt külön köszöntötte püspökké szentelésének tizedik évfordulóján. Ez alkalommal Sajópálfala polgármestere Pro Sajópálfala díjat adományozott a főpásztornak azért az évtizedes munkájáért, ami az egyházi élet fejlődését, és ezzel együtt a település fejlődését szolgálta.