Ars Sacra Fesztivál – 2024

Dátum
Hely
Miskolc

Szeptember 13-tól 22-ig tart az országos rendezvénysorozat, melyhez Miskolc saját fesztivállal kapcsolódik.

plakát

Az Éltető Lélek Alapítvány idén már második alkalommal szervezi meg Miskolcon azt a rendezvénysorozatot, amellyel az országban egyedülálló módon, saját fesztivállal kapcsolódik az Ars Sacra Fesztiválhoz.  A kilenc nap alatt összesen negyvenöt program várja az érdeklődőket. Ezek között több olyan is van, amely görögkatolikusságunkhoz kötődik.

A II. Ars Sacra Fesztivál nyitó ünnepsége 2024. szeptember 13-án, 18:00 órakor kezdődik a Zenepalota Bartók teremében.

2024. szeptember 14-én tartják a Városi Zarándoklatot. Négy útvonalon, négy csoportban mintegy negyven templomot látogatnak meg a zarándokok. A csoportok a késő délutáni órákban találkoznak a Kálvária-kápolna szabadtéri búcsúján. Részletes útvonal a mellékletben található.

Görögkatolikusok évszázados öröksége címmel nyílik kiállítás a Herman Ottó Múzeumban (Görgey Artúr utca 28.), mely liturgikus tárgyakon keresztül mutatja be a görögkatolikusok tárgyi és szellemi örökségét és hagyományvilágát a  Miskolci Egyházmegye elődje, a Miskolci Apostoli Exarchátus megalapításának centenáriuma alkalmából. A kiállítás szeptember 20-tól 2025. március 20 -ig lesz látogatható. A kiállításon megtekinthető majd a 18. századi abaújszolnoki oltár is.

2024. szeptember 19-én 19:00 órakor kezdődik a Szent Efrém Férfikar koncertje  a Székesegyházban (Búza tér)

Legyen ez a te napod! címmel több helyszínen tanúságtételek, dicsőítések, koncertek lesznek a városban. A programok ökumenikus istentisztelettel kezdődnek a Miskolc- görömbölyi görögkatolikus templomban. Polgári Bence parókus, Tóth István főesperes és Keresztúri Csaba  lelkipásztor szolgálatával.

Az ünnepélyes záró gála 2024. szeptember 22-én 18:00 órakor kezdődik a  miskolci Művészetek Házában.

A további programok részletesen az Ars Sacra Fesztivál hivatalos honlapján, valamint az Éltető Lélek Alapítvány közösségi oldalán találhatók.

Címkék
Csatolmány