A templombúcsú ünnepén az elmúlt időket idéző nyüzsgéssel telt meg az apró csereháti falu, Perecse.
„Szívem első gondolata, hozzád száll fel Istenem….” Ezzel, a gyerekkorunkból ismert fohászimával kezdte szentbeszédét Gyulybán Tibor, felsőzsolcai parókus Perecsén.
Június 13-án az elmúlt időket idéző nyüzsgéssel telt meg a Csereháti dombság északi részén elterülő alig harminc fős lakosságot számláló picinyke falu. Az egyébként csendes utcát, autók tucatjai, vidám beszélgetések, az újra találkozás örömteli zsivaja töltötte meg. A mintegy százötven emberből álló sokaság 11 óra előtt egy cél felé vette az irányt: a falu dombján épült kicsiny görögkatolikus templom felé, aminek ekkor napon tartottuk a búcsúünnepét.
Nagy öröm volt látni, hogy ennyi ember „szíve húz haza”, szülőfalujába azért, hogy hálát adjon mindazért, amit ettől a falutól, az itt élt ősöktől vitt örökül. Tibor atya szentbeszédében kiemelte, hogy fontos ez a hálaadás, amely a szív legmélyéről kell, hogy jöjjön, hisz sokan az innen leszármazottak abból a hitből táplálkoznak, amit őseiktől itt láttak. Hála a Jóistennek idén már a tavaly megújult templomban ünnepelhettünk közösen, ami saját forrásból és az egyházmegye támogatásával készülhetett el.
Az itt lakó maroknyi görögkatolikus pedig ki is tűzte legújabb célját: a templombelső után szeretné a templomtetőt is felújítani, hogy a jövőben teljesen megújult, régi fényét idéző templom fogadhassa a hazatérőket. Óriási öröm volt látni, hogy borult virágba egy napra ez a közösség,, hogy az itt élők milyen fáradhatatlan erővel munkálkodnak azon, hogy minden év júniusában a hazatérőket fogadják. A Jóisten fizesse meg munkájukat!
Varga Csaba, helyettes lelkész