Orosz Atanáz püspök pünkösdhétfőn szentelte áldozópappá Marczi András diakónust Zemplénagárdon
Atanáz püspök a Miskolci Egyházmegye legkeletibb parókiáján szentelt áldozópapot május 29-én. Így idén pünkösd mindkét napja jelentős esemény lett Zemplénagárdon. Két évszázaddal ezelőtt, a hajdani római katolikus templom megmaradt kockaköveinek alapjára építették a mai görögkatolikus templomot, s a Szentlélek eljövetelének tiszteletére szentelték fel. Ennek emlékére vasárnap Martinek Zsolt esperes vezetésével a templom búcsúünnepére gyűltek a hívek a templomba, pünkösdhétfőn pedig papszentelésre.
András diakónus a szomszéd faluban, Révleányváron nőtt fel. Az imádság, a szertartások azonban Zemplénagárdhoz is erősen kötik, hiszen itt is laktak nagyszülei, s ebben a templomban járult először szentáldozáshoz is, ahol „papi hivatásához az első impulzusokat kapta” – fogalmazott Atanáz püspök a papszentelésen mondott homíliában, melyben a Szentlélek működéséről elmélkedett.
„Pünkösd ünnepén tetten érhetjük a Szentlelket, aki a szemináriumi évek munkáját és felkészülését most beteljesíti. Minden görögkatolikus pap szentelése során a szentelési imákban háromszor is kifejezetten emlegeti a püspök a Szentlélek kegyelmét, sőt a jelenlévők is felszólítást kapnak: imádkozzanak, hogy szálljon le reá a legszentebb Lélek kegyelme. Pünkösdkor ez szinte magától értetődő, hiszen a mindenható Atya úgy döntött, hogy a Fiú kérésére leküldi a Szentlélek Istent. A harmadik isteni személy leszállt az apostolokra, megváltoztatta szívüket, lelküket, bátorságot adott nekik, és új lelket lehelt beléjük. Szálljon le a Szentlélek kegyelme – ezt kívánták szentmiséken, liturgiákon szerte a földkerekségen pünkösdkor mindenfelé. De tudjuk, hogy éppen az egyházi rend esetében ez a leszállás a legfontosabb mozzanat” – mondta a főpásztor, majd később így folytatta:
„Amikor papot szentelek, a Szentlélek az, aki Jézus Krisztus hasonmását formálja, a főpapnak, a tanítónak, a bennünket vezető pásztornak a képmására. Ez már nem emberi munka. Egyetlen papnevelő intézmény sem volna képes rá. Mindent megad a Szentlélek: jövendöléseket sugalmaz, papokat tökéletesít, és írástudatlanokat bölcsességre tanít, az egyház egész intézményét összetartja – énekeltük a pünkösd előesti vecsernyén. Ennek a tanúságtételnek a jegyében bízunk abban, hogy a Szentlélek megformálja és így szenteli föl azt, akit pappá akar tenni.”
„Nüsszai Szent Gergely egy vízkereszti beszédben tette szóvá azt, hogy a nagy csodákra várók olykor észre sem veszik, hogy a Szentlélek és az Isten igéje mi mindent művel az oltárral, a kenyérrel, a borral, a vízzel – folytatta a szentelő püspök: Isten igéjének ereje teszi a papot szentté, tiszteletre méltóvá, egyszerű emberből Isten emberévé. Tegnap még egy volt a tömegből, mára pedig rögtön a nép vezetőjének mutatkozik, elöljárónak, a jámborság tanítójának, a misztériumokba beavatónak. Nem termetének vagy alakjának változása teszi ezt, hanem külsőre marad olyan, amilyen volt, csak valamilyen láthatatlan erő és kegyelem alakítja jobbá a láthatatlan lelket.”
„A papszentelés egyik hosszú imájában kérem Istentől, hogy András, a diakónus feddhetetlen életvitellel, és rendíthetetlen hittel fogadja be a Szentléleknek e nagy kegyelmét. Igen, mert a papsághoz kristálytiszta élet kell. Boldogok, kiknek útjuk feddhetetlen – kezdődik az a hosszú zsoltár, amiből a jelöltünk, András testvérünk épp a jelmondatát választotta: „Tied vagyok én, üdvözíts engem!” (Zsolt 118)
Azok tudják igazán befogadni a Szentlelket, akikben van némi nyitottság és tisztaság hozzá. „Add véredet és vedd a Lelket”- mondogatták annak idején a sivatagban a szentéletű atyák. Emberi részről is áldozatokat kell hozni azért, hogy ezt az ingyenes kegyelmet befogadhassa, jól gyümölcsöztesse valaki. Imádkozzunk András testvérünkért, hogy valóban kifogástalan emberré legyen, ahogyan a szentelési szertartás végén imádkozom, a Szentlélek ajándéka tegye méltóvá arra, hogy feddhetetlenül szolgáljon az oltár előtt, hirdesse az igét és áldozatot mutathasson be, megújítva Isten népét az újjászületés fürdőjében.”
„Szent Pál apostol felteszi a kérdést: nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakik bennetek? (1Kor3,16) Ezt a pünkösdi Lelket kérjük arra, hogy András lelkét-szívét töltse be, nem csak egy ünnepi napra, hanem egész életére.
„Görögkatolikus naptárunkban minden napot a pünkösdhöz viszonyítva jegyzünk, egészen a nagyböjtig. András testvéremnek azt kívánom, hogy ezután már élete minden napja pünkösd utáni, pünkösdhöz viszonyított, szentlelkes nap legyen, és a dicsőségben fokról fokra Jézus Krisztushoz hasonlóvá változzon át az Úr Lelke által.” – zárta az ünnepi beszédet Szent Pál 2. korintusi levelét idézve Atanáz püspök.
Úgy tartjuk, az egyes szentségek felvétele – mint a keresztség, a házasság, az Eucharisztia, vagy az egyházi rend – a közösség ünnepe is. A szentelési szertartáson több közösség is együtt örvendezett a szentelendővel, családtagok, szemináriumi elöljárók és növendékek, főiskolások, papok a környező településekről is, hívek a révleányvári és őrhegyi filiából, a zemplénagárdi, dámóci, pácini és az ózdi parókiákról. Az utóbbi közösség örömmel fogadta, hogy András atya mostantól segédlelkészként, felesége pedig papnéként folytatja eddigi munkáját közöttük. A zemplénagárdi fiúk pedig különösen örvendeztek, hogy délután újra kihívhatták egy mérkőzésre a szentelésre érkezett papnövendékek csapatát a falu új focipályáján.