A2025-ös szentév logója és teológiai jelentése
Ferenc pápa a 2025-ös évre szentévet hirdetett, melynek mottója: „A remény zarándokai”
Négy egymást követő stilizált emberalakot ábrázol, sorrendben egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék figurát, akik a világ négy sarkából érkező emberiségre utalnak. A piros szín a szeretetet, a cselekvést és a javakban való osztozást jelképezi, a sárgás-narancssárgás szín az emberi melegséget fejezi ki, a zöld a békét és a kiegyensúlyozottságot idézi, az égszínkék pedig a biztonságra és a védelemre utal. Mindegyik figura átöleli az előtte álló alakot, kifejezve a szolidaritást és testvériséget, amelyeknek egyesíteniük kell a népeket. A sorban álló első emberalak a keresztbe kapaszkodik, amely a hit jelképe, és amely szintén átöleli a reményt, amelyről soha nem lehet lemondani. A négy figura alatt látható hullámok azt jelképezik, hogy az élet zarándokútja nem mindig nyugodt vizeken halad, de a reményre szólít akkor, amikor mind a személyes, mind a világban zajló események ezt nagyobb intenzitással igénylik, a kereszt alsó része horgonnyá – a remény metaforájává alakul, amely felülkerekedik a zajló hullámok mozgásán. A kereszt és egyben horgony fekete-szürke színe a tekintélyt és a belső arculatot képviseli
A kép a maga teljességében azt is ábrázolja, hogy a zarándok útvonala nem egyéni, hanem dinamikus közösségi esemény, amely a kereszt felé irányul. A kereszt is dinamikus mozgásban van, az emberiség felé hajol, hogy elébe menjen, és soha ne hagyja magára, hanem felkínálja számára a jelenlét bizonyosságát és a remény biztonságát. Az ábrázolást a 2025-ös jubileum zöld színnel írt latin nyelvű mottója egészíti ki: Peregrinantes in Spem. Fisichella érsek elmagyarázta, hogy a logó egy „iránytű, amelyet követni kell”, továbbá egy kifejező közös nevező, amely képes arra, hogy átitassa a jubileumi esemény ünneplése körül összegyűlteket, kifejezi az identitást és a sajátos spirituális témát, magába foglalva azt a teológiai jelentést, amely körül kialakul és megvalósul a jubileumi szentév.
Forrás: Vatican News