Az alábbiakban az MKPK 2019. december 28-án, Aprószentek ünnepén kiadott körlevelét olvashatják.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 13-án kiadott, Megújulás a szeretetben című körlevelében már foglalkozott a megfogant emberi élet védelmének fontosságával, azonban a téma rendkívüli aktualitása miatt szeretnénk külön is hangsúlyozni az Egyház ezzel kapcsolatos álláspontját. Püspök elődeink 1956. szeptember 12-én körlevelet adtak ki, mivel akkor tették rendeletileg lehetővé Magyarországon a művi terhességmegszakítást. Az akkori dokumentum nyelvezete régiesnek tűnhet, azonban tartalmát tekintve semmit sem vesztett időszerűségéből.
„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, megszenteltelek” (Jer 1,5) – olvashatjuk Jeremiás próféta könyvében, amellyel a szent szerző azt erősíti meg, hogy az élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pontjában ez áll: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez”.
Az élet Isten ajándékozó szeretetének a gyümölcse. Az 1956-os körlevélben így fogalmaztak elődeink: „A mi életünk is, Kedves Hívek, fogantatásunkkal kezdődött. Akkor lehelte Isten belénk a halhatatlan lelket, amelyet az ő képmására teremtett. Áldottak legyenek szüleink, akik jelentkezésünket e világra áldozatos lélekkel fogadták. Áldott legyen édesanyánk, aki gondosan óvakodott minden olyan lépéstől, amely nekünk ott a szíve alatt ártalmunkra lehetett volna; és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra mimiattunk. Örömmel vártak, előre találgatták nemünket, tanácskozták meg nevünket, készítették számunkra a bölcsőt, a ruhácskákat! A mennybéli Atya fizessen nekik ezért a jóságukért, és a Szűzanya szeresse őket; mi meg köszönjük nekik, hogy életben tartottak és meg nem öltek minket!”
Fájdalmas felkiáltásként hangzik fel több, mint hatvan évvel ezelőttről a kérdés: „Hogy meg nem öltek minket? Hát ez is lehetséges lett volna? […] Isten az ember természetébe oltotta a szülői szeretetet…”, ezért a magzat szándékos megölése az Isten által adott törvény szerint bűn. Megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy több honfitársunk halt meg terhességmegszakítás következtében a XX. században, mint amennyi magyar esett el a világháborúkban.
A korabeli körlevél is megerősítette: „Elismerjük, hogy a terhesség megszakításának sok jó szándékú híve van, nemcsak nálunk, hanem külföldön is mindenütt; és némely országban […] a törvény is megengedi azt. Akik pedig a terhesség megszakítását megengedhetőnek tartják, a többi közt szociális okokra, pl. a szülők nehéz megélhetési körülményeire, lakáshiányra stb. hivatkoznak”. Azonban azt is hozzátették: „De vigyázzunk, Kedves Hívek: nem szabad bűnt cselekedni azért, hogy könnyítsünk magunkon, sem rosszat tenni, hogy jó következzék belőle. […] A Teremtő nem hagyja el azokat, akik benne bíznak! […] »Ne aggódjatok megélhetéstek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözzetek!... Hisz tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségtek van. Ti keressétek első sorban az Isten országát és annak igazságát, és a többit is mind hozzá kapjátok« (Mt 6,25sk.)”.
Ma, amikor a társadalom döntő többsége a szabad önrendelkezés mindenekfelett való fontosságát vallja, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a terhességmegszakítás az anya egészségére is hatással van. A körlevél úgy fogalmaz: „Amikor a terhesség bekövetkezik, akkor az egész anyai test átáll a magzat növelésére […] a vérkeringés is új utakat vesz, arrafelé, ahol a születendő gyermek van, és ha most eltávolítják ezt a gyermeket, hirtelen brutálisan megzavarják a szervezet megindult működését, ami oly megrázkódtatást idéz elő az anya szervezetében, amelyet nehezen hever ki, és amelynek káros nyomai maradnak”. Ezt követik a lélektani hatások: „mert a lelkiismeret megmozdul a szülőkben, különösen az anyákban […] felborul a családi béke, és amiként gyakran előfordul az, hogy a világra jött gyermek megjavítja a rossz házasságot, hasonlóképpen bizony sokszor megtörténik, hogy a világra nem engedett gyermek elrontja a jó házasságot”.
A szociális következményekről így írtak bő hatvan évvel ezelőtt: „Vianney Szent János negyedik gyermeke volt szüleinek, [Boldog Antoine-Frédéric] Ozanam, Párizs szegényeinek világi apostola szintén a negyedik, Hans Memling festőművész hatodik, [William] Shakespeare, a nagy angol drámaíró harmadik, [Wolfgang Amadeus] Mozart a hetedik, [Johann Sebastian] Bach a nyolcadik, [Joseph von] Fraunhofer, a nagy fizikus tizedik, Franklin Benjamin a tizenhatodik, Loyolai Szent Ignác a tizenharmadik […] gyermeke volt szüleinek. És így folytathatnók. Ha szüleik nem engedték volna a világra jönni ezeket a nagy embereket, az emberiségnek ez igen nagy vesztesége lett volna”. Majd így folytatják: „Hiányozni fognak a munkáskezek is, ha nem lesz gyermek a családban; kevés lesz a fiatal, és sok lesz az öreg, és az öregek eltartása súlyosan fog nehezedni a fiatal nemzedékre. […] Ahol több a gyermek, ott ezek különböző jelleműek, és így kicsiben a társadalom képét nyújtják. Megtanulják egymást segíteni, támogatni, egymás hibáit elviselni és ezt a készséget a családon kívül is hasznosítják”.
Magyarországon 1956-ban rendelettel tették legálissá az abortuszt. Azóta 6 millió honfitársunk nem születhetett meg művi terhességmegszakítás következtében, ez majdnem annyi élet, mint ahány gyermek ugyanennyi idő alatt hazánkban világra jött. Azoknak a számát, akik más, például a megfogant élet méhfalba való beágyazódását megakadályozó beavatkozások következtében nem születhettek meg, még megbecsülni sem tudjuk.
Jól tudjuk, hogy nagyon sok anya nehéz élethelyzetében folyamodik az abortuszhoz mint kézenfekvő kiútnak tűnő megoldáshoz. Szeretnénk buzdítani ezeket az anyákat: kérjenek segítséget a tágabb családjuktól, az állami és egyházi szociális hálózattól. A gazdag Isten mindig kínál alternatívákat is: merjenek az abortuszon kívül más, valódi megoldást keresni vagy adják örökbe a gyermeket, mert számtalan jólelkű házaspár boldogan felnevelné. Így szorult élethelyzetében is válhat hőssé az anya, ha mégsem a halált választja, hanem az életre mond igent.
Minden megfogant életért az anya és az apa egyaránt felelős. Szent II. János Pál pápa azt is hangsúlyozza, hogy a kilátástalannak tűnő élethelyzetben választott abortusz lehet olyan szituáció eredménye, amelyért elsősorban nem az asszony, hanem az apa, a család vagy a környezet a felelős. Minden apát arra buzdítunk és az anya közelében élő családtagokat is bátorítjuk, hogy álljanak az anya mellé.
Amikor idén május 25-én a Szentatya, Ferenc pápa az „Igen az életre! A törékeny élet drága ajándékának gondozása” című konferencia résztvevőit fogadta, így fogalmazott: „Egyetlen emberi lény sem összeegyeztethetetlen az élettel, sem életkora, sem egészségi állapota, sem létminősége miatt. Minden magzat, aki hírt ad magáról egy nő méhében, ajándék, aki megváltoztatja egy család történetét: egy apáét és egy anyáét, a nagyszülőkét és a testvérekét”.
Hálát adunk Isten előtt mindazokért, akik igent mondtak és mondanak az életre, egyben szeretettel és imával bátorítunk mindenkit, hogy merje elfogadni és kibontakoztatni az élet ajándékát. „Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!” (Iz 58,1) Aprószentek ünnepén, december 28-án imáink legyenek kiáltások, amelyek által Isten tanítása meghallgatásra találhat és áldássá válhat a világban.
Budapest, 2019. december 28-án, Aprószentek ünnepén
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia