Gondolatok a karácsony előtti bűnbánati időszak első vasárnapján
Marczi András atya elmélkedését adjuk közre:
„Az ő bekésségének nem lesz vége…” – énekeljük Izajás próféta énekében minden nagy esti zsolozsma alkalmával. A próféta énekében reményt ad Izraelnek, amely nagy sötétségben, a reménytelenség időszakában jár. Ezen remény tárgya nem más az Istentől küldött kisded. Az a gyermek, akiben megtestesült az Úr szolgája, az a hatalmas Fölkent, akinek a vállán vagyon a fejedelemség és békességének soha nem lesz vége.
Az Úr békességének igen nagy szerepe van a karácsonyt megelőző időszakban, de sajnos az elkövetkezendő napokban nehezen lesz megtalálható. Nem kell tudósoknak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire sérülékeny ez a fajta békesség a globális világban. Elég, ha a világot félelemben tartó háborúkra gondolunk, amely nem hagy nyugodalmat a jó érzésű emberekben. Vagy akár az áruházláncok karácsonyi háborújára, amely a napokban egyre fokozódni fog körülöttünk. Ebben a fizikai békétlenségben nehezen található meg az a mennyei békesség, amelyről a születést hírül adó angyalok énekeltek a pásztoroknak.
Mégis mi az, ami abban segít minket, hogy rátaláljunk lelkünk nyugalmára? Nos, a karácsonyt megelőző bűnbánati időszakban állítsuk lelki böjtünk középpontjába azokat a tényezőket, amelyek békességünket veszélyeztetik. Vállaljunk lemondást azért, hogy a háborúkat mozgató szervek jobb belátására térjenek. Imádkozzunk a frontokon küzdőkért és a gyermeküket, édesapákat mellőzni kényszerülő családokért. Vállaljunk böjtöt a csillogó karácsonyi díszektől elvakult embertársainkért, s kérjük a Megtestesült Istent, hogy lelki megnyugvásuk középpontjába ne a karácsonyi dekoráció elvégzése vagy a szentestei menü összeállítása álljon, hanem a Messiásra való várakozás beteljesülése. Mindez azonban akkor válik hitelessé, ha elsősorban saját vétkein fölött tartunk bűnbánatot. Ha megböjtöljük mások ellen tett bűneinket és törekszünk azok jóvátételre. Buzdítok minden kedves olvasót, hogy ilyen módon is törekedjünk kieszközölni a fizikai békét magunk körül, hogy felleljük lelkünkben a mennyei béke sugarait és azt a reményt, amelyet Izajás próféta is hirdet Izrael népének.
A karácsonyi böjtünk központjában egy gyermek áll, aki az Isten és az emberek közötti béke zálogává válik... Egy ártatlan csecsemő mindig békességet hoz az ember szívébe függetlenül attól, hogy fizikai vagy lelki békétlenség veszi körül. Isten megtestesülése a megbékélés céljáért valósult meg. Azért, hogy az bűnnel zaklatott emberi lélek a béke útjára találjon. Isten, aki pontosan ismeri szükségleteinket, tudta, hogy erre a fajta békességre van szüksége az emberiségnek. Ezért küldte le számunkra az Üdvözítőt, akit a karácsonyi katavásziában a nagy szövetség békeosztó angyalaként említünk. A béke, amelyet Isten Krisztus által kötött meg az emberiséggel ma is jelen van a világban. Nem befolyásolták azt a történelmi tényezők vagy a világ durva ideológiái, mert Isten békéje a lelkünkben kezdődik és ott ér célba, ha azt megfelelő keresztény magatartással, imával, böjttel és bűnbánattal veszünk körül.
fotó: archseattle.org
Éjük úgy a karácsonyi böjti időszakot, hogy a bűnbánat és lemondások által megélhessük a betlehemi kisded által elhozott megbékélő szeretetet azon reménnyel, hogy az Ő békességének a karácsony elmúlásával sem lesz vége.